Jövőre sem fog bővülni az euróövezet gazdasága

Az idén 0,3 százalékkal zsugorodik az Európai Unió és 0,4 százalékkal az eurózóna gazdasága, a munkanélküliség pedig továbbra is magas marad - áll az Európai Bizottság szerdán közzétett őszi prognózisában.

A bizottság jövőre is szerény, 0,3 százalékos gazdasági növekedést jósol az unió egészének, míg a prognózis szerint az eurózóna gyakorlatilag stagnálni fog; a testület mindössze 0,1 százalékos növekedéssel számol. Az előrejelzés szerint a strukturális reformok és a gazdasági és monetáris unió előrehaladásának eredménye a 2014-ben beinduló növekedésben mutatkozik majd meg. A bizottság szerint az EU gazdasága 2014-ben 1,6, az eurózónáé pedig 1,4 százalékkal gyarapszik majd. A legnagyobb arányban éppen azoknak a balti államoknak a gazdasága bővül majd a vizsgált időszakban, akár 3-4 százalékot meghaladó mértékben is, amelyek a 2009-es pénzügyi válságban a legsúlyosabb recesszión estek át.

 

"Európa azon a nehéz folyamaton megy keresztül, amelynek során újra egyensúlyba hozza gazdaságát, ami még eltart egy darabig. Előrejelzéseink fokozatos javulást mutatnak a növekedési kilátásokat illetően már a jövő év kezdetétől. A jelentős szakpolitikai döntések megteremtették az alapot a bizalom erősítéséhez, a piaci nyomás csökkent, de semmi ok az elégedettségre. Európának folytatnia kell az egészséges fiskális politika ötvözését a strukturális reformokkal, hogy megteremtsék a fenntartható növekedés feltételeit, csökkentsék a munkanélküliséget a jelenlegi elfogadhatatlanul magas szintről" - jelentette ki Olli Rehn az őszi előrejelzés ismertetésekor.

 

A munkanélküliek aránya a bizottság számításai szerint idén az eurózónában 11,3 százalék lesz, jövőre 11,8 százalékra emelkedik, és 2014-ben is csak 11,7 százalékra mérséklődik. Az Európai Unió egészében pedig 10,5 százalék lesz az idén, 10,9 százalék jövőre és 10,7 százalék 2014-ben. Az infláció viszont folyamatosan csökken a következő időszakban az őszi prognózis tanúsága szerint; idén még 2,7 százalék lesz, jövőre kereken 2, 2014-ben pedig 1,8 százalékra csökken uniós szinten, az euróövezetben pedig ennél is alacsonyabb lesz: 2012-ben 2,5 százalék, 2013-ban 1,8 százalék, egy évvel később pedig 1,6 százalékra csökken a pénzromlás.

 

Az államadósság az eurózónában és az unió egészében is emelkedni fog 2012-től 2014-ig. Uniós szinten idén 86,8 százalék lesz, ami 2014-re 88,6 százalékra emelkedik, míg az eurózónában ezt is jóval meghaladja: idén 92,9 százalék lesz, míg 2014-re már 94,3 százalékosra becsüli az Európai Bizottság.

A magyar gazdaság szempontjából kulcsfontosságú Németország, Európa legnagyobb gazdasága az Európai Bizottság értékelése szerint lassú növekedésnek indul, idén és jövőre is 0,8-0,8 százalékkal bővül, 2014-ben viszont már 2 százalékos német GDP-pluszt jósol a brüsszeli testület. Előrejelzésükben kifejtik, a növekedést az erőteljes fogyasztás és a export hajtja, annak dacára, hogy Németország jelentős kereskedelmi partnerei is nehézségekkel néznek szembe, amelyek miatt csökkent a kereslet, valamint hogy az euróválság miatti bizonytalanság rányomja a bélyegét a befektetésekre. Ennek dacára a bizottság megállapítja, hogy a német gazdaság alapjai érintetlenek, a finanszírozási feltételek kedvezőek, a vállalatok pedig versenyképesek.

 

Az eurózóna legnagyobb bajban lévő országa, Görögország továbbra is mély recesszióban marad 2013-ban - állapítja meg a bizottság előrejelzése. A bizottság kifejti, hogy a görög gazdaság egészen 2013 második feléig zsugorodni fog, 2014-ben pedig szerény mértékben ugyan, de 0,6 százalékos bővüléssel növekedésnek indul. A bizottság fájdalmas kiigazításokat jósol a munkaerőpiacon, valamint a jövedelmek csökkenése miatt deflációra, az árak csökkenésére számít jövőre és 2014-ben is. Az államadósság továbbra is példátlanul magas az egész EU-hoz viszonyítva: a GDP arányában kifejezve a 2009-es mintegy 130 százalékos szintről idén már 176 százalékra emelkedett, jövőre pedig 190 százalék közelébe kerül. Athén államháztartási hiánya viszont a bizottság szerint a folyamatos kiigazításnak köszönhetően idén 6,8 százalék lesz, és 2014-re 4,6 százalékra mérséklődik. Ijesztően magas, 23-24 százalék közelében marad viszont a munkanélküliség.

 

A legtöbben viszont továbbra is Spanyolországban vannak állás nélkül, ahol idén a 25 százalékot is meghaladja a munkanélküliek aránya, jövőre pedig a bizottság várakozásai szerint a 26 százalékot is átlépi a mutató, és 2014-bem sem csökken jelentősen. A bizottság úgy értékeli: Madrid a recesszió közepette igyekszik egyensúlyba hozni az államháztartást. A spanyol GDP idén és jövőre is 1,4-1,4 százalékkal esik vissza, és csak 2014-ben vár a bizottság némi, 0,8 százalékos GDP-bővülést, mindeközben viszont Brüsszel nem számít arra, hogy a spanyol államháztartás hiánya jelentősen csökken: idén 8, jövőre 6, azt követően pedig 6,4 százalékos deficittel kalkulál az Európai Bizottság, amely szerint a fiskális konszolidáció érdekében tett intézkedéseket javarészt kioltja, hogy a tervezettnél jóval alacsonyabbak a bevételek, viszont magasabbak a finanszírozás költségei és a szociális transzferek.

Olli Rehn az előjelzés ismertetésekor külön kitért Máltára, ahol tavaly sikerült 3 százalék alá szorítani az államháztartás hiányát, és a bizottság előrejelzése szerint idén, jövőre és 2014-ben sem lépi át a deficit a határértéket, ezért Rehn a bizottság elé fogja terjeszteni, hogy javasolják a tanácsnak a túlzott deficit miatti eljárás megszüntetését. (MTI)


Rovaralapú takarmány-alapanyag fejlesztésén dolgoznak az SZTE-n

Rovaralapú takarmány-alapanyag fejlesztésén dolgoznak a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), a megoldás kedvezően befolyásolhatja a haszonállatok egészségét, valamint termelési mutatóit - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága szerdán az MTI-t.
2026. 10. 15. 00:30
Megosztás:

Fitch: az idén átlépi a 75 ezer milliárd dollárt a fejlett ipari gazdaságok államadóssága

Igen kedvezőtlen fejlemény a fejlett ipari gazdaságok állampapírpiacain tapasztalt meredek hozamemelkedés, különös tekintettel arra, hogy az országcsoport összesített szuverén adósságállománya az idén várhatóan átlépi a 75 ezer milliárd dollárt - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott őszi regionális helyzetértékelésében.
2026. 10. 14. 23:30
Megosztás:

Alapjaiban kell újragondolni a kata tervezetét a könyvelők országos egyesülete szerint

Alapjaiban kell újragondolni a kisadózó egyéni vállalkozók tételes adójának (kata) tervezetét a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) szerint.
2026. 10. 14. 23:00
Megosztás:

Kapitány István: 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár a magyar kis- és középvállalkozásokra kamatmentesen

A magyar kis- és középvállalkozásokra 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár kamatmentesen a Ganz Ábrahám programban - jelentette be Kapitány István gazdasági és energiaügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
2026. 10. 14. 22:30
Megosztás:

Magyarország több mint 92 milliárd forint pénzügyi támogatást kap

Lezárultak a tárgyalások a Norvég és az EGT Finanszírozási Mechanizmusról, Magyarország több mint 92 milliárd forint pénzügyi támogatást kap - jelentette be a külügyminiszter a Facebook-oldalán szerdán.
2026. 10. 14. 22:00
Megosztás:

Lemond az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője

Lemond az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója, Láng István október 15-ével - közölte az Élő Környezetért Felelős Minisztérium szerdán a Facebook-oldalán.
2026. 10. 14. 21:30
Megosztás:

Új üzletágat indított Magyarországon a Grant Thornton tanácsadó és könyvvizsgáló cég

A Grant Thornton tanácsadó és könyvvizsgáló cég elindította Magyarországon menedzsmentrendszerek és tanúsítások elnevezésű üzletágát.
2026. 10. 14. 21:00
Megosztás:

Zelenszkij Londonban: Ukrajna bármilyen tűzszünetre készen áll

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna bármilyen tűzszünetre készen áll.
2026. 10. 14. 20:30
Megosztás:

Nagyot lép a Tether: 17 országban erősítené a digitális dolláros fizetéseket

Újabb befektetéssel terjeszkedik Latin-Amerikában a Tether: az USDT stabilcoin mögött álló vállalat az EFY Finance finanszírozásába szállt be, hogy szélesebb körben tegye elérhetővé a stabilcoinokra épülő pénzügyi szolgáltatásokat.
2026. 10. 14. 20:00
Megosztás:

Átadták a Mol szarvasi biometángyártó egységét

Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
2026. 10. 14. 19:30
Megosztás:

Európában gyártana a kínai Omoda & Jaecoo

A kínai autógyártók európai térnyerése új szakaszba lépett: az export mellett egyre nagyobb szerepet kap a helyi gyártás, a fejlesztés és a szabályozási alkalmazkodás. A 2026-os Párizsi Autószalonon húsz kínai márka mutatkozik be, köztük az Omoda & Jaecoo, amelyek már spanyolországi gyártási kapacitásra is építenek. Shawn Xu, a két márka globális vezérigazgatója szerint Európában drágább termelni, de a hosszú távú jelenléthez elengedhetetlen a kontinensen kiépített ipari háttér.
2026. 10. 14. 19:00
Megosztás:

Mennyibe kerül valójában a nem megfelelő munkavédelem?

Egyetlen rossz döntés is elég. Egy elhasználódott kesztyű, egy nem megfelelően kiválasztott védőcipő, vagy egy „még jó lesz” alapon használt védőszemüveg, és máris bekövetkezik az, amire senki sem számít. A munkavédelem hiányosságai nem látványosan, hanem csendben épülnek fel, majd egyetlen pillanat alatt válnak súlyos következménnyé. A kérdés nem az, hogy történik-e probléma, hanem az: mennyibe kerül majd, amikor megtörténik?
2026. 10. 14. 18:30
Megosztás:

Mikor éri meg adótanácsadót fizetni? Öt helyzet, ahol egy óra visszahozza az árát

A legtöbb adóügyi hiba nem a bevallás kitöltésénél születik, hanem hetekkel korábban, egy döntésnél. Aláírsz egy lízingszerződést, kiveszel pénzt a cégből, elindítasz egy külföldi értékesítést – és csak a következő zárásnál derül ki, mennyibe került. A könyvelő és az adótanácsadó munkája nem ugyanaz. A könyvelés azt rögzíti, ami már megtörtént; a tanácsadás arra ad választ, mi történjen. A kettő közötti különbség pontosan ott válik pénzzé, ahol a cégvezető egyedül dönt egy olyan kérdésben, aminek több lehetséges adózási útja van. Az alábbi öt helyzetben tapasztalatunk szerint egyetlen óra tanácsadás a sokszorosát hozza vissza.
2026. 10. 14. 17:57
Megosztás:

Kutyaeledelt hívott vissza a Nébih

Idegen anyag jelenléte miatt visszahívta a Real Nature Wilderness, Pure Chicken Adult, 400 grammos kutyaeledel konzervet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - tájékoztatta a szervezet szerdán az MTI-t.
2026. 10. 14. 17:00
Megosztás:

Milyen kerti játékokkal telik jól a szabadban töltött idő?

Egy jól megválasztott kerti játék megmozgatja a gyerekeket, és alkalmat ad a közös időtöltésre is. A döntésnél vegyük számításba, mennyi helyünk van, hány évesek a gyerekek, és mennyi időt tudunk a játékok karbantartására fordítani. Így kisebb az esélye, hogy a gondosan kiválasztott eszköz végül kihasználatlanul áll az udvaron.
2026. 10. 14. 16:30
Megosztás:

Orbán Anita: a 2026/27-es tanévtől pályázhatnak ismét az Erasmus-programokra a magyar egyetemisták

A 2026/27-es tanévtől pályázhatnak ismét az Erasmus-programokra a magyar egyetemisták, kutatóink és egyetemeink pedig újra hozzáférhetnek a Horizont Európa lehetőségeihez - közölte a külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. 10. 14. 15:30
Megosztás:

Blum mozgástechnológiák - Melyik mit jelent?

Ha valaha böngésztél már Blum bútor-vasalatokat, valószínűleg találkoztál ezzel a négy kifejezéssel: BLUMOTION, TIP-ON, TIP-ON BLUMOTION, SERVO-DRIVE.
2026. 10. 14. 14:30
Megosztás:

Az EU 10 százalékkal növelte az elektromos és hibrid járművek exportját tavaly

Az Európai Unió országai 64,7 milliárd euró értékben exportáltak elektromos és hibrid járműveket tavaly, ami 10 százalékkal meghaladta a 2024. évit az Eurostat, az unió statisztikai hivatala honlapján közzétett adatok szerint.
2026. 10. 14. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinok: veszélyes felügyeleti résekre figyelmeztet az FSB

A stabilcoinok pillanatok alatt átléphetik az országhatárokat, a felügyeletük azonban még nem működik ilyen gördülékenyen. A Pénzügyi Stabilitási Tanács szerint a nemzetközi együttműködés továbbra is kiforratlan, miközben egy tömeges visszaváltási hullám következményei a hagyományos pénzügyi rendszerbe is átterjedhetnek. A mintegy 300 milliárd dolláros piac biztonságát ezért nem lehet kizárólag nemzeti szabályokkal megítélni.
2026. 10. 14. 13:30
Megosztás:

A profi sminkhez elengedhetetlen a megfelelő ecset

Az esztétikus smink elkészítéséhez (akár hétköznapi viseletről vagy ünnepi alkalomról van szó) nem elegendő csupán a megfelelő kozmetikumokat kiválasztani.
2026. 10. 14. 13:00
Megosztás: