Júniusban dőlhet el az EU jövője

Június meghatározó hónap lesz a már két és fél éve tartó, s időközben gazdasági és politikai válsággá fajult európai adósságválság kezelését illetően.

A kontinens vezetőire számos kulcsfontosságú döntéssel tarkított négy hét vár, amely akár fordulópontot is hozhat, de az is lehet, hogy még mélyebb felforduláshoz vezet majd. A következő hónap legfontosabb eseménye minden bizonnyal a görög választás lesz. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által a dél-európai országtól követelt megszorításokat elutasító Radikális Baloldali Koalíció (Sziriza) és a takarékosság-párti Új Demokrácia fej-fej mellett állnak, így a voksolás kimenetele megjósolhatatlan.

 

Amennyiben a Sziriza győzne, úgy Görögország könnyen lehet, hogy az eurózóna elhagyására kényszerül majd, amely súlyos regionális és globális következményekkel járhat. A május 6-ai görög választások óta - amelyeket követően a parlament megosztottsága miatt nem sikerült kormányt alakítani - elemzők becslései szerint háromezer milliárd dolláros értékvesztés ment végbe a világ részvénypiacain. A görögök többsége meg akarja tartani az eurót, az uniós vezetők azonban az elmúlt hetekben sorra azt üzenték az országnak: ha az eurózónában kíván maradni, akkor el kell fogadnia az EU és az IMF hitelfeltételeit.

 

André Sapir, a brüsszeli Bruegel agytröszt elemzője kulcsfontosságúnak tartja a görög választások kimenetelét, ugyanakkor azt is leszögezte, hogy az európai vezetőknek hosszú távú válságkezelési víziót kell kialakítaniuk ahelyett, hogy ma Görögország, holnap a spanyol bankok, a jövő héten pedig Olaszország miatt aggódnak. "Ha megakadnak a rövidtávú ügyeken, az eurózóna nem fog ilyen formában fennmaradni" - mondta.

 

A június 17-én esedékes megismételt görögországi szavazás, illetve a szintén a jövő hónapban esedékes francia parlamenti választás jelentette bizonytalanság mellett az Európai Uniónak olyan azonnali - és szintén nehezen előrejelezhető kimenetelű - gondokkal is szembe kell néznie, mint a spanyol bankrendszer roskadozása vagy a hol rosszra, hol még rosszabbra forduló olasz gazdasági helyzet. Ennek tetejében megoldást kell találniuk a recesszióba süllyedő európai gazdaságok élénkítésére, s a hónap végi EU-csúcson irányt kell adniuk a gazdasági és monetáris integráció jövőjének.

 

A gazdasági problémákkal párhuzamosan az európai erőegyensúly is jelentősen megváltozott. A 2010 óta Németországgal összhangban fellépő Franciaország Francois Hollande elnök megválasztását követően nyíltan szembefordult Angela Merkel német kancellár válságkezelési elképzeléseivel, új mederbe terelve a szükséges lépésekről folyó vitát. Ugyanakkor az is igaz, hogy az európai vezetők gyakran váltogatják szövetségeiket, s a most Hollande pártjára álló Mario Monti olasz és Mariano Rajoy spanyol miniszterelnökök könnyen lehet, hogy a június 17-én végződő francia parlamenti választások után visszatérnek Merkel oldalára.

 

Jelenleg azonban Merkelnek nagyobb ellenállással kell szembenéznie, mint eddig bármikor a válság során. A két tábor - a szigorú takarékoskodást propagálók, illetve a növekedésserkentő költekezést javaslók - közti ellentétek feloldásának mikéntjén múlhat, hogy Európa a következő hetekben bátor lépéseket tesz-e, vagy még mélyebb bizonytalanságba sodródik.

 

Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke hasonló üzenetet küldött az uniós politikusoknak, arra bíztatva őket, hogy tíz, vagy akár húszéves távlatokban gondolkozzanak arról, vajon milyen változtatásokra van szükség az EU gazdasági és monetáris uniójának erősebbé és jobbá tételére.

 

Május 23-án az EU négy legbefolyásosabb tisztviselője - Draghi, Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke és Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök, egyben az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő eurócsoport elnöke - arra kaptak megbízást, hogy egy hónap alatt dolgozzanak ki egy tervet az eurózóna jövőjéről. Ez fogja a június 28-29-ei EU-csúcs alapját képezni, amelyen nemcsak a rövidtávú problémákról, hanem az európai integráció hosszabb távú irányáról is tárgyalnak majd az Unió állam- és kormányfői.

 

Az EU-csúcs előtt egy héttel, június 22-én Merkel-Hollande-Monti-Rayol négyes találkozóra kerül sor, s addigra valószínűleg már látszani fognak a politikusok által megálmodott változások keretei, illetve az is, hogy az európai erőegyensúly valóban megváltozott-e, vagy továbbra is Merkel marad a főszereplő. (MTI)


Mastercard: a jeggyel utazók egyharmada választotta az érintéses fizetést a budapesti metróvonalakon

A budapesti metróvonalakon az érintéses fizetés április végi bevezetése óta a jeggyel utazók egyharmada váltott jegyet a Pay&GO bankkártyás fizetési szolgáltatáson keresztül - ismertette Berkes Tibor, a Mastercard közép-európai divíziójának termékfejlesztési vezetője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
2026. 05. 19. 16:00
Megosztás:

Fontos pillanatok a vendéglátásban: a hatékony higiéniai megoldások szerepe

Gondolt már arra, hogy egy vendéglátóipari egység sikere gyakran az apróbb részleteken múlik? Akár étterem, szálloda, akár egy catering-vállalkozás, mindegyik kénytelen szembenézni azzal, hogy mennyire precízen követik a higiéniai elvárásokat. A tisztaság nemcsak követelmény, hanem a zökkenőmentes működés alapja is.
2026. 05. 19. 15:30
Megosztás:

Elbocsátja háromszáz romániai dolgozóját a Telus kanadai informatikai vállalat

Elbocsátja háromszáz romániai dolgozóját a Telus kanadai informatikai vállalat - írta az economedia.ro a cég szolgálati közleménye alapján.
2026. 05. 19. 15:00
Megosztás:

Melegebb időt, szárazabb nyarakat hoz a klímaváltozás a Kárpát-medencébe

A klímaváltozás hatásait vizsgáló különböző modellfuttatások szerint az évszázad végére nőni fog az átlaghőmérséklet a Kárpát-medencében, a nyarak egyre szárazabbak lesznek, miközben nő a talajközeli ózonkoncentráció - hangzott el a HungaroMet Nonprofit Zrt. által szervezett keddi szakmai konferencián, Budapesten, amelyen a szakértők beszámoltak az Éghajlatváltozás Multidiszciplináris Nemzeti Laboratóriumban végzett kutatási eredményeikről.
2026. 05. 19. 14:30
Megosztás:

Az ANY Biztonsági Nyomda törzsrészvényei után bruttó 503 forint osztalékot fizet

Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. törzsrészvényei után bruttó 503 forint osztalékot fizet, az osztalékfizetés kezdő időpontja július 15. - közölte a társaság kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 19. 14:00
Megosztás:

Évfordulók ünneplése: ajándékok, amik szívhez szólnak

Évforduló. Egy szó, ami az idő múlására és az együtt töltött pillanatok értékére emlékeztet. Az ilyen jeles alkalmak gyakran ösztönöznek minket arra, hogy különleges ajándékokkal fejezzük ki szeretetünket és elismerésünket egymás iránt. Vajon mitől lesz egy ajándék igazán emlékezetes?
2026. 05. 19. 13:30
Megosztás:

Változó világrend: így alakítják stratégiájukat a vezérigazgatók

A geopolitikai kockázatok és a makrogazdasági bizonytalanság ellenére a vállalatvezetők továbbra is elkötelezettek a hosszú távú átalakulás mellett. Ennek során a fegyelmezett, profitábilis működésre, a mesterséges intelligenciára (MI) és a stratégiai tranzakciókra helyeznek kiemelt fókuszt – derül ki az EY‑Parthenon friss, 21 ország 1200 vezérigazgatójának megkérdezésével készült nemzetközi felméréséből. A kutatás szerint a döntéshozók már nem várnak a gazdasági stabilitás visszatérésére, tudatosan számolnak az állandó változással stratégiájuk kidolgozása során.
2026. 05. 19. 13:00
Megosztás:

Likviditási csapdában a WLFI-kincstár: az AI Financial szerint kérdéses, túléli-e az évet

Komoly figyelmeztetés érkezett a World Liberty Financialhez köthető AI Financial legfrissebb SEC-beadványából. A korábban Alt5 Sigma néven ismert vállalat több százmillió dollárnyi WLFI tokent tart a mérlegében, ám ezekhez egyelőre nem tud szabadon hozzányúlni. Miközben a tokenkészlet értéke jelentősen visszaesett, a cég készpénzállománya szűkös, működési veszteségei pedig már a fennmaradását is kérdésessé teszik.
2026. 05. 19. 12:30
Megosztás:

A pergolák előnyei: árnyék, esztétika és privát szféra

Ki ne szeretné kihasználni a kert vagy a terasz nyújtotta lehetőséget? A megfelelő kerti elemek alkalmazásával olyan kényelmes pihenőhelyet alakíthatunk ki, ami stílusos megjelenést kölcsönöz otthonunknak. A lamellás pergola kiemelkedő választás, amely nagyszerű módon teremti meg az árnyékolást, esztétikai látványnak sem utolsó, és a privát tér megteremtését is lehetővé teszi.
2026. 05. 19. 12:00
Megosztás:

Csökken az inflációérzet a fiataloknál, jövőre már alig számítanak drágulásra

A huszonéves fiatalok átlagosan 16 százalékos éves inflációt érzékeltek idén februárban, a mediánérték pedig 13 százalék volt, vagyis az árérzetük továbbra is jóval magasabb a hivatalos inflációnál a K&H ifjúsági index felmérés szerint. A fiatalok negyede 5–10 százalékos, 18 százaléka 11–14 százalékos, 15 százaléka pedig 15–19 százalékos drágulást érzékelt, miközben 14 százalék nem tudott becslést adni. A jövőre vonatkozó várakozások egyre visszafogottabbak: bár 42 százalék továbbra is áremelkedésre számít, de negyedük már változatlanságot, 22 százalékuk pedig egyenesen árcsökkenést vár.
2026. 05. 19. 11:30
Megosztás:

Nem erősödtek tovább számottevően a kamatemelési várakozások, a hosszú hozamok a fejlett kötvénypiacokon pénteki szintjük közelében maradtak

Jelentős emelkedéssel kezdtek hétfőn az olajárak, ugyanakkor számottevő volatilitás jellemezte a kereskedést a nyersolaj piacán.
2026. 05. 19. 11:00
Megosztás:

Tovább esik a Nasdaq, számottevő nyomás a technológiai szektoron az emelkedő hozamkörnyezetben

Az iráni helyzettel kapcsolatban nem történt előrelépés, a pénteki lefordulás után továbbra is többnyire nyomott volt a hangulat a tengerentúli tőzsdéken. A Dow 0,3%-ot emelkedett, az S&P500 néhány pontot veszített, míg a Nasdaq Composite 0,5%-os mínuszban zárt.
2026. 05. 19. 10:30
Megosztás:

Tokenizált részvény jelentése, fogalma és értelmezése: hogyan kapcsolódik össze a tőzsde és a blokklánc világa?

A tokenizált részvény az egyik legizgalmasabb híd a hagyományos pénzügyi piacok és a kriptovaluták világa között. Egyszerűen fogalmazva: egy részvényhez kapcsolódó digitális tokenről van szó, amely blokkláncon létezik, és valamilyen módon egy valódi tőzsdei részvény árfolyamát vagy gazdasági értékét követi.
2026. 05. 19. 10:00
Megosztás:

Kedvező hangulatban indult a hét az európai tőzsdéken

A pénteki visszaesést követően kisebb emelkedéssel indult a hét a vezető nyugat-európai tőzsdéken: a Stoxx600 0,5%-kal kúszott feljebb, a DAX 1,3, a FTSE100 1,0, a CAC40 pedig 0,6%-os pluszban zárt a volatilis hétfői kereskedést követően. Ezúttal az olasz benchmark lógott ki a sorból, mely 0,9%-os csökkenéssel alulteljesítő volt.
2026. 05. 19. 09:30
Megosztás:

Gyengült a forint reggel kedd reggelre

Gyengült a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 05. 19. 09:00
Megosztás:

A pénzügyminiszter június 30-ig vizsgálja felül a 2026. évi költségvetést

A kormány megállapítja, hogy Magyarország 2026. évi központi költségvetésének tényleges helyzete átláthatatlan, ezért elrendeli annak teljes körű és soron kívüli felülvizsgálatát - tartalmazza a Magyar Közlönyben hétfőn este megjelent kormányhatározat.
2026. 05. 19. 08:00
Megosztás:

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás államfő, az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg hétfőn.
2026. 05. 19. 07:30
Megosztás:

Kivárnak a vevők Budapest két népszerű kerületében is, egyre nőnek az alkuk

Az Otthon Start program még életben tartja az ingatlanpiacot, de a korábbi lendület már eltűnt, és a túlárazott lakások gyakorlatilag eladhatatlanná váltak. Változás legkorábban csak őszre várható a szakértő szerint.
2026. 05. 19. 06:30
Megosztás:

Ami nem öl meg, exportképessé tesz? Miért lehetnek versenyképesebbek külföldön a magyar webshopok

A magyar e-kereskedők régiós versenytársaiknál jóval nehezebb szabályozási és költségkörnyezetben működnek, mégis éppen ez teheti őket nemzetközileg is versenyképessé. A Shoprenter szerint a sikeres hazai webshopok számára a külföldi terjeszkedés egyre inkább stratégiai szükségszerűséggé válik.
2026. 05. 19. 06:00
Megosztás:

Hogyan lehet összehasonlítani a különböző munkák értékét?

Bár sokan hallottak már az elvileg 2026. június 7-étől alkalmazandó Bértranszparencia irányelvről, érdemes megismerkedni azokkal a gyakorlati módszerekkel is, amelyek valóban összehasonlíthatóvá teszik a különböző munkaköröket.
2026. 05. 19. 05:30
Megosztás: