Júniustól az európai térségbe irányuló orosz gázszállítás is megszűnhet, ha Ukrajna nem fizet
A szlovák miniszterelnök erről azt követően beszélt a sajtó képviselőinek, hogy csütörtökön délután tanácskozást folytatott Pozsonyban Anders Fogh Rasmussen NATO főtitkárral, akit az Ukrajnán át Szlovákiába érkező orosz gáz szállításának lehetséges leállításáról is tájékoztatott. Az észak-atlanti szervezet távozó elnöke szerdán érkezett hivatalos látogatásra a szlovák fővárosba, ahol csütörtökön Közép-Európa legjelentősebb biztonság- és külpolitikai fórumán a Globsec-en tartott előadást Kiállás a szabadságért és a biztonságért címmel. Moszkva hétfőn erősítette meg azt a szándékát, hogy leállítja az Ukrajnába irányuló gázszállítást, amennyiben Kijev nem fizet előre a számára júniusban szállítandó orosz gázért.
A témáról a Globsec konferencia keretén belül megvalósított V4-es kormányfői találkozón is szó esett. A kormányfők panelbeszélgetésén Robert Fico az ukrajnai helyzet és az energiabiztonság megőrzése kapcsán rámutatott: az energiahordozók szállítási infrastruktúrái bővítésének prioritásnak kell lennie. Robert Fico a téma kapcsán a szlovák közszolgálati hírügynökségnek azt mondta: a csütörtöki találkozó során is bebizonyosodott, a visegrádi négyek kormányfői egyetértenek abban, hogy ilyen esetben különleges válságmechanizmust léptessenek életbe. (MTI)