Kamatemelésre kényszerülhet az MNB

Kamatemelésre kényszerülhet a magyar jegybank, ha az euróválság fellángolása miatt elkezdődött újabb forintgyengülési hullám nem áll meg - jósolták szerdán londoni felzárkózó piaci elemzők.

Neil Shearing, az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics felzárkózó piaci főközgazdásza befektetők számára összeállított szerdai helyzetértékelésében kimutatta, hogy amikor a forint a múltban a jelenlegi, 303 forint/eurós szintek környékére gyengült, azt rendszerint valamilyen közbeavatkozás követte a magyar hatóságok részéről.
    

A cég vezető elemzője felidézte, hogy a forint a 300-315 forint/eurós sávban mozgott, amikor az MNB novemberben és decemberben fél százalékpontos kamatemeléseket hajtott végre. Amikor pedig legutóbb ismét 300 forint/euró fölé gyengült a magyar valuta, a kormány engedményeket tett a jegybanktörvény vitatott pontjaiban.
    

A Capital Economics felzárkózó térségi főközgazdásza szerdai elemzésében azt jósolta, hogy a jelenlegi forintgyengülésre válaszul a kormány ezúttal valószínűleg újabb nyilatkozatokban fogja megerősíteni elkötelezettségét az IMF/EU-programról szóló megállapodás megkötése mellett.
    

Shearing szerint ugyanakkor nem valószínű, hogy a hivatalos IMF/EU-tárgyalások az uniós pénzügy- és gazdasági miniszterek tanácsának (Ecofin) június 22-én esedékes ülése előtt megkezdődnének, és a tárgyalások során is várhatóan felmerülnek megoldandó vitás ügyek, például az egykulcsos személyi jövedelemadó-rendszerrel kapcsolatban, amelyet az IMF a költségvetési fenntarthatóság miatt aggályosnak tart.
    

A Capital Economics változatlanul arra számít, hogy a piaci nyomás hatására a kormány újabb engedményeket tesz majd az IMF-nek és az EU-nak, de a cég szerint addig is fennáll a további forintgyengülés kockázata, és nem zárható ki a 320 forint/euróig gyengülő árfolyam a következő 3-6 hónapban - áll Shearing szerdai elemzésében.
    

A Capital Economics főközgazdásza szerint ugyanakkor a cég azt is elképzelhetőnek tartja, hogy az MNB ebben az időszakban "védelmi jellegű" kamatemeléseket hajt végre, "jóllehet ezt a forgatókönyvet piac gyakorlatilag már kiárazta".
    

Timothy Ash, a Royal Bank of Scotland (RBS) bankcsoport londoni globális felzárkózó térségi kutatórészlegének igazgatója ugyancsak a forintgyengülésről összeállított szerda esti elemzésében úgy vélekedett: a forint szempontjából az egyik problémát éppen az jelentheti, hogy a kormány jelzései alapján is valószínűleg csak a június végi Ecofin-ülés után várható a hivatalos IMF/EU-tárgyalások kezdete, és a forintra rövid pozíciókat felvevő - vagyis gyengülésre számító - befektetők így egyelőre "valamelyest védve érezhetik magukat egy esetleges pozitív piaci sokktól".
    

Ash szerint ez a befektetői kör ebben a helyzetben "késztetést érezhet arra, hogy próbára tegye a kormány eltökéltségét" az IMF/EU-tárgyalások ügyében.
    

Az RBS vezető londoni elemzője szintén elképzelhetőnek nevezte, hogy mindez akár 320 forint/euróig gyengülő árfolyamot is jelenthet, különös tekintettel "a komor európai háttérre ... mivel Európa képtelen előállni egy koherens, egységes stratégiával a Grexittel (vagyis Görögország euróövezeti távozásának lehetőségével) kapcsolatban".
    

A "Greece" (Görögország) és az "exit" (távozás, kilépés) szavak összevonásával képzett "Grexit" kifejezés az utóbbi hetekben, az euróövezeti adósságválság újbóli fellángolása nyomán vált dominánssá a londoni piaci és elemzői zsargonban. (MTI)


Általános sztrájk kezdődött Olaszországban

A közlekedési, egészségügyi dolgozók és a pedagógusok is csatlakoztak a hétfő reggel kezdődött általános sztrájkhoz, amelyet a szakszervezetek béremelést, a háborús kiadások csökkentését és a jóléti rendszer megerősítését követelve hirdettek meg.
2026. 05. 18. 22:00
Megosztás:

Magyar Péter: várhatóan jövő kedden ül össze az Országgyűlés

Várhatóan pünkösd után, jövő héten kedden ül össze az Országgyűlés, amelyre a kormányoldalnak lesznek jogszabály-javaslatai - közölte a miniszterelnök a hétfői kormányülés után tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva.
2026. 05. 18. 21:30
Megosztás:

XRP a befektetők új menedéke? Látványosan nőtt az érdeklődés a Ripple tokenje iránt

Miközben a Bitcoinból és az Ethereumból jelentős tőke áramlott ki, az XRP-alapú befektetési termékek komoly lendületet kaptak. Az amerikai befektetők egyre inkább védekező stratégiát követnek a kriptopiacon, és úgy tűnik, az XRP rövid távon az egyik legkedveltebb menedékeszközzé vált.
2026. 05. 18. 21:00
Megosztás:

Hawaii inspiráció a konyhában: kalua sertéshús modern módon

A hawaii konyhaművészet különleges harmóniát teremt a hagyományok és a modern módszerek között. A kalua, ami a hawaiiak számára régóta fontos közösségi étel, máig megőrizte különleges helyét. Gondolt már arra, hogy ezt az ételt otthon, a saját konyhájában is elkészítse anélkül, hogy hawaii földgödröt kellene ásnia?
2026. 05. 18. 20:30
Megosztás:

Tévhit, hogy a mezőgazdasági termelőket is védő jégkármérséklő rendszer aszályt okozhat

Tévhit, hogy az Országos Jégkármérséklő Rendszer (JÉGER) okozza az aszályt - szögezte le ismételten a rendszert működtető Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). Az MTI-nek hétfőn elküldött közleményükben megerősítették, a JÉGER a mezőgazdasági termelőket, a lakosságot és az ipari létesítményeket is hatékonyan védi a jégesők okozta károktól azzal, hogy csökkenti a jégszemek méretét.
2026. 05. 18. 20:00
Megosztás:

Keddtől drágul az üzemanyag

Keddtől emelkednek a szabályozott üzemanyagárak Szlovéniában az autópályákon és gyorsforgalmi utakon kívüli benzinkutakon - közölte a környezetvédelmi, klíma- és energiaügyi minisztérium.
2026. 05. 18. 19:30
Megosztás:

Kevesebb munkát vállalnak ma a diákok

Hiába nő a nyári munkák iránti érdeklődés, a cégek egyre nehezebben tudják lefedni a szükséges munkaórákat diákokkal. A MŰISZ tapasztalatai szerint az oktatási rendszer átalakulása és a kötelező szakmai gyakorlatok miatt a hallgatók kötöttebb időbeosztással rendelkeznek, ezért kevesebb munkát tudnak vállalni. A vállalatoknak emiatt rugalmasabb foglalkoztatási megoldásokkal és korábbi toborzással kell alkalmazkodniuk az új helyzethez.
2026. 05. 18. 19:00
Megosztás:

Nyugat-Magyarországon a panellakások átlagos négyzetméterára csaknem 30 százalékkal nőtt egy év alatt

Nyugat-Magyarországon a panellakások átlagos négyzetméterára idén áprilisban 814 ezer forintra emelkedett, ami éves szinten csaknem 30 százalékos növekedés, ezzel a panelpiacot tekintve az ország legdinamikusabban dráguló térsége lett - közölte értékesítési adatai alapján a Duna House hétfőn az MTI-vel.
2026. 05. 18. 18:30
Megosztás:

20 év alatt egy új autó árát bukhatja, aki lemarad a támogatott lakáshitelről

Egy átlagos, 34 millió forintos, 20 évre felvett lakáshitel esetében a jelenlegi piaci és a kedvezményes kamatszint közötti különbség havi szinten mintegy 56 ezer forintos eltérést jelenthet a törlesztőrészletben. A money.hu elemzése szerint ez összességében akár 13,5 millió forintos többletkiadást is eredményezhet azok számára, akik nem tudják igénybe venni az Otthon Start konstrukciót. A megkérdezett banki szakemberek többsége ugyanakkor a támogatási program célzottabbá tételét tartaná indokoltnak.
2026. 05. 18. 18:00
Megosztás:

Javult a K&H üzleti teljesítménye az első negyedévben

Az első negyedévben a K&H Bank üzleti teljesítménye az üzleti volumenek és az ügyfélszámok növekedésének köszönhetően javult, ugyanakkor a bank és a biztosító pénzügyi eredménye csökkent a több mint duplájára emelkedő extraprofitadó miatt, a bank hitelállománya egy év alatt 13 százalékkal nőtt, a betétállomány 7 százalékkal bővült - közölte a pénzintézet hétfőn az MTI-vel.
2026. 05. 18. 17:30
Megosztás:

Az EU meghosszabbította a korábbi szíriai rezsimhez kapcsolódó szankciókat

Az Európai Unió Tanácsa hétfőn egy évvel, 2027. június 1-jéig meghosszabbította a Bassár el-Aszad vezette korábbi szíriai rezsimhez köthető személyekkel és szervezetekkel szembeni célzott szankciókat, ugyanakkor hét szervezetet levettek a szankciós listáról, köztük a védelmi és belügyminisztériumot, hogy elősegítsék az Európai Unió és Szíria közötti kapcsolatok erősítését.
2026. 05. 18. 17:00
Megosztás:

A legjobb kriptovaluta befektetés nyomában: Kite, Hyperliquid és Toncoin vezette a 24 órás kriptoralit

A kriptopiacnak vannak reggelei, amikor a grafikonok nem egyszerű számoknak tűnnek, hanem történeteknek. Egy kereskedő ilyenkor még kávé előtt ránéz a telefonjára, és azt látja: a tegnap még csendesnek tűnő token ma a lista élén áll.
2026. 05. 18. 16:30
Megosztás:

A közel-keleti konfliktus lassítja az osztrák gazdasági növekedést

Tovább romlott az osztrák gazdasági hangulat tavasszal a közel-keleti konfliktus közepette. Az UniCredit Bank Austria konjunktúraindikátora hathavi mélypontra esett áprilisban - derült ki az UniCredit Bank Austria gazdasági elemzéséből.
2026. 05. 18. 16:00
Megosztás:

CLARITY Act: döntő szakaszba lépett az amerikai kriptoszabályozás, erre figyel most a piac

Évek óta nem látott jelentőségű kriptoszabályozási csomag került közelebb az elfogadáshoz az Egyesült Államokban. A CLARITY Act továbbjutott a Szenátus Banki Bizottságán, ezzel pedig megkezdődött az a kritikus időszak, amely meghatározhatja, hogy 2026-ban végre átfogó jogi keretet kap-e az amerikai digitális eszközpiac. A Bitcoin, az Ethereum, az XRP, a Cardano és számos altcoin befektetői most kiemelten figyelik a politikai menetrendet.
2026. 05. 18. 15:30
Megosztás:

Kriptópiaci vérengzés: 563 millió dollárt buktak a rali folytatására fogadó kereskedők

Keményen lecsapott a piac a túlzottan optimista kriptokereskedőkre: az elmúlt 24 órában több mint 563 millió dollárnyi long pozíciót likvidáltak a tőzsdék, miután a Bitcoin és az Ether árfolyama makrogazdasági félelmek miatt élesen visszaesett. A legnagyobb veszteséget az ETH- és BTC-kereskedők szenvedték el, miközben a kötvényhozamok emelkedése és az inflációs aggodalmak újra nyomás alá helyezték a kockázatos eszközöket.
2026. 05. 18. 14:30
Megosztás:

A magyarokat jobban zavarja a rossz ügyfélszolgálat, mint hinnénk

A magyar vásárlók számára sokkal fontosabb az emberi ügyfélkezelés, mint azt a cégek többsége feltételezi. Egy friss, 2000 fős reprezentatív kutatás szerint különösen a pénzügyi szektorban okoz komoly elégedetlenséget, ha az ügyfelek kizárólag automatizált rendszerekkel tudnak kapcsolatba lépni. A kommunikációs hibák ráadásul évente akár a vásárlók negyedének elvesztéséhez is vezethetnek.
2026. 05. 18. 14:00
Megosztás:

Algorand blokkláncon indult el Afganisztán első teljesen digitális mikrohitel-platformja

Afganisztánban mérföldkőhöz érkezett a digitális pénzügyi infrastruktúra fejlődése: az Algorand blokklánc technológiájára építve elindult az ország első teljesen digitális mikrofinanszírozási megoldása. A rendszer célja, hogy banki szolgáltatásokhoz nem jutó afgánok is gyorsan, átláthatóan és biztonságosan férhessenek hozzá digitális hitelekhez, támogatásokhoz és napi törlesztési lehetőségekhez.
2026. 05. 18. 13:30
Megosztás:

A Bitcoin árfolyama 77 000 dollár alá esett miközben 1 milliárd dollár távozott az ETF-ekből

Erős eladói nyomás alá került a Bitcoin, miután az amerikai spot Bitcoin ETF-ekből egy hét alatt több mint 1 milliárd dollárnyi tőke áramlott ki. Az intézményi kereslet gyengülése, a több százmillió dolláros likvidálási hullám, valamint az inflációs félelmek együttesen nyomták 77 000 dollár alá a BTC árfolyamát.
2026. 05. 18. 13:00
Megosztás:

Miért fontosak a medence alkotóelemei?

Az úszás szerelmesei sokszor álmodoznak egy saját medencéről, ami szórakozást ígér a forró nyári napokon. Mielőtt bárki belekezdene a medence építésébe, tanácsos megismerni annak legfontosabb elemeit, hogy az élmény teljes legyen. Ha bármelyik komponens nem működik megfelelően, a szórakozás helyett könnyen bosszúságot okozhat.
2026. 05. 18. 12:30
Megosztás:

Egyre több a baleset, nőtt a rollerbiztosítások átlagdíja

Jelentősen, több mint 70 százalékkal nőtt az elektromos rollerek által okozott személysérüléses balesetek száma. Még beszédesebb, hogy a személyszállító járművekkel okozott balesetek 5 százalékát okozták elektromos rollerrel, ami az egy évvel korábbi arány duplája. Közel két éve az erősebb mikromobilitási eszközökre muszáj kötelező felelősségbiztosítást kötni, a Netrisknél tavaly több mint 7200 ilyen biztosítást kötöttek, az idei év első öt és fél hónapjában pedig 2 ezer felett van a szerződések száma. Ebben az évben a mikromobilitási eszközök kötelező biztosítások átlagdíja 8300 forint fölé nőtt a múlt év egészére jellemző majdnem 6600 forinttal szemben. Az adatok szerint egyébként 79 százalékban férfiak kötnek rollerbiztosítást. A legtöbb szerződést, a biztosítások közel felét Kukirin márkájú rollerekre kötötték, utána a Kugoo, a Ztech és a Segway következik.
2026. 05. 18. 12:00
Megosztás: