Kell-e félniük a tőzsdéknek Nagy-Britannia leminősítésétől?

Citybeli befektetési elemzők és kötvényforgalmazók szerint a siralmas brit költségvetési helyzet ellenére sem valószínű, hogy a nemzetközi hitelminősítők az idén - vagy legalábbis a közeljövőben - megvonnák Nagy-Britanniától a lehető legjobb, "AAA" adóskockázati besorolást. (MTI)

Az idei brit pénzügyi év költségvetésében eredetileg 12,4 százalékos államháztartási deficitjóslat szerepelt a hazai össztermékhez (GDP) mérve, és már ez is példátlan mértékű hiány lett volna a modern brit gazdaságtörténetben. Alistair Darling brit pénzügyminiszter azonban a költségvetés és a gazdaság állapotáról nemrégiben tartott alsóházi beszámolójában még rontotta is az idei államháztartási hiányra adott hivatalos prognózist: az új előrejelzés szerint a deficit a becsült GDP-érték 12,6 százalékával lesz egyenlő.

 

A világ legnagyobb hitelminősítő csoportja, a Standard and Poor's már tavaly stabilról leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta Nagy-Britannia - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság - "AAA" szintű szuverén besorolásának kilátását, arra a véleményére hivatkozva, hogy a jelenlegi költségvetési folyamatok mellett a brit nettó államadósság középtávon elérheti a GDP-érték 100 százalékát.

 

A világ legnagyobb kötvényalap-kezelője, a Pimco nemrégiben 80 százalékosra tette annak esélyét, hogy Nagy-Britannia előbb-utóbb elveszíti "AAA" besorolását. A BNP Paribas bankcsoport londoni közgazdásza, Paul Mortimer-Lee a Financial Timesnak a minap egyenesen úgy fogalmazott, hogy Nagy-Britannia "költségvetési katasztrófaövezetté" vált. A szakértő szerint a brit közfinanszírozás helyzete olyan rossz, hogy a konszolidáció késedelme bizalomvesztéshez, adósosztályzata rontásához és finanszírozási válsághoz vezethet.

 

A The Sunday Times című vezető vasárnapi lap felmérése szerint azonban a nagy citybeli házak többsége - legalábbis egyelőre - nem számít arra, hogy Nagy-Britannia elveszítené az elit "AAA" besorolást. Az elemzők szerint a nemzetközi hitelminősítők legalább a tavasszal esedékes választások kimenetelét megvárják, mielőtt elszánnák magukat valamilyen minősítési lépésre.

 

Stuart Thomson, az Ignis Asset Management alapkezelő főközgazdásza úgy vélte: jóllehet 50 százalék esélye van olyan parlament kialakulásának, amelyben egyik pártnak sem lesz egyértelmű többsége, ám a hitelminősítők még ilyen helyzetben is adnának legalább egy hónapot a választások eredményeként létrejövő koalíciós kormánynak az "AAA" megtartásához szükséges költségvetési intézkedések meghozatalára.

 

A JP Morgan bankcsoport közgazdásza, John Monks egyetértett ezzel, mondván: ha lesz valamilyen költségvetési lépés, a ház nem számol Nagy-Britannia leminősítésével. A Deutsche Bank brit főközgazdásza, George Buckley is úgy vélekedett, hogy a brit adósosztályzat rontása csak akkor valószínű, ha a választások után sem válnak ismertté deficitcsökkentő tervek. Ilyen tervek körvonalazódására mind a kormányzó Munkáspárt, mind az ellenzéki Konzervatív Párt már egyenes utalásokat tett, jóllehet egyelőre kevés az ismerhető részlet.

 

DarlingAlistair Darling pénzügyminiszter a The Timesnak a hétvégén kijelentette, hogy az utóbbi húsz év legkeményebb költségvetési kiadási megszorítását kell végrehajtani Nagy-Britanniában, és "nem alku tárgya" az a kormányzati célkitűzés, hogy négy éven belül a felére kell csökkenteni az államháztartási hiányt. David Cameron, a konzervatívok vezetője a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette: a toryk - kormányra kerülésük esetén - ennél gyorsabban cselekednének, korábban megkezdenék a költségvetési konszolidációt és tovább is vinnék azt a munkáspárti kormány jelenlegi terveinél. 

 

A Centre for Economics and Business Research (CEBR) - az egyik legnagyobb londoni gazdaságelemző ház - minapi helyzetértékelése szerint úgy tűnik: a piac is most már arra vár, hogy a tavasszal esedékes választásokat a konzervatívok nyerik, és majd ők megfékezik az állami költekezést. Éppen ezért, ha a közvélemény-kutatások a választásokig hátralévő időszakban azt mutatnák, hogy a jobboldal - korábban számottevő, ám az utóbbi hetekben egyre csökkenő - támogatottsági előnye mélyen az egyszámjegyű százalékos tartományba süllyed, az valószínűleg fonteladási hullámot indítana el, amelynek nyomán egy font fölé emelkedhet az euró árfolyama az idén - állt a CEBR londoni elemzésében. Az euró egysége az 1999-es indulás napján 0,71 fontot ért; a londoni bankközi devizapiacon a pénteki késői kereskedésben a 0,89-0,90 fontos sávban mozgott. Tavaly már voltak időszakok, amikor nagy-britanniai kiskereskedelmi pénzváltó helyeken egy eurónál kevesebbet adtak egy fontért, de a nagybani bankközi piacon az euró megjelenése óta még nem volt példa az árfolyamparitás átlépésére.


A cseh és szlovák felügyeleti hatóságok nyilvántartásba vették a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-t

A cseh és szlovák felügyeleti hatóságok (a Cseh Nemzeti Bank, illetve a Szlovák Nemzeti Bank) nyilvántartásba vették a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. fióktelepét - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 10. 15. 23:30
Megosztás:

Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét

Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára Kármán András pénzügyminiszter csütörtökön - értesült a HVG.
2026. 10. 15. 23:00
Megosztás:

Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell

A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják megtéveszteni – ráadásul folyamatosan újabb trükkökkel. Az Erste idei adatai szerint a bankkártyák esetében elsősorban az adathalászattal, míg az átutalásos csalásoknál pszichológiai manipulációval próbálkoznak. A technológiai védelem mellett ezért legalább ilyen fontos a tudatosság: nem elég egyszer megtanulni, mire kell figyelni, az újabb trükköket is fel kell ismerni. Az Erste az első hat hónapban a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát akadályozta meg sikeresen, és ezzel az ügyfeleknek csaknem 6 milliárd forintot takarított meg.
2026. 10. 15. 22:30
Megosztás:

Rosszindulatú daganat elleni gyógyszert jegyeztek be Oroszországban

Nimolancim néven a nyelőcső, valamint a fej és a nyak rosszindulatú daganatainak kezelésére szolgáló gyógyszert jegyzett be az orosz egészségügyi minisztérium csütörtöki közlése szerint.
2026. 10. 15. 22:00
Megosztás:

Új befektetési igazgató a SIGNAL IDUNA Fund Invest Alapkezelőnél

Új szakemberrel erősödik a SIGNAL IDUNA Fund Invest Alapkezelő Zrt. vezetői csapata: október 15-től Munkácsi Dávid tölti be a társaság befektetési igazgatói pozícióját. A szakember a Generali Alapkezelőtől érkezik, ahol több mint egy évtizeden át portfóliómenedzserként dolgozott.
2026. 10. 15. 21:30
Megosztás:

Felfüggesztették ügyészi állásából Fürcht Pált

Lajtár István, a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes felfüggesztette ügyészi állásából Fürcht Pált, aki ellen egyben újabb fegyelmi eljárást kezdeményezett - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) júniusban lemondott vezetőjének képviseletét ellátó Horváth Lóránt ügyvédi iroda csütörtökön az MTI-vel. A hírt a Legfőbb Ügyészség megerősítette, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy ez nem a jogi képviselő által hangoztatott "válaszcsapás".
2026. 10. 15. 21:00
Megosztás:

Megérjük a 90 éves kort? Ha biztosak lennénk benne, egészen másképp takarékoskodnánk

Akiknek jelenleg nincs nyugdíjcélú megtakarításuk, azoknak az 57 százaléka kezdene el rendszeresen félretenni, ha biztosan tudná, hogy hosszú élet vár rá.
2026. 10. 15. 20:30
Megosztás:

Kutatás: ötből négy ipari szereplő szakemberhiánnyal küzd, mégsem örül mindenki az AI térnyerésének

Egy friss kutatás szerint a hazai gyártóvállalatok fele iparági növekedésre számít a következő egy évben, és saját kilátásaikat is többnyire bizakodóan látják. Ugyanakkor cégmérettől függően kihívásként értékelik az energiaárak kiszámíthatatlanságát, a gazdasági és geopolitikai bizonytalanságokat, valamint az ázsiai gyártók generálta árversenyt is.
2026. 10. 15. 20:00
Megosztás:

Vajon milyen szakemberre lesz szükséged 3 év múlva, az AI korában?

Tapasztalt HR-szakemberrel erősítette meg csapatát a Prohuman, hogy még nagyobb segítséget nyújthasson a HR területén a vállalatok versenyképességének megőrzésében.
2026. 10. 15. 19:30
Megosztás:

Elemző: az elbizonytalanodó nemzetközi hangulat ellenére emelkedett a BUX

Az elbizonytalanodó nemzetközi hangulat ellenére emelkedett a BUX - közölte Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-vel csütörtökön.
2026. 10. 15. 19:00
Megosztás:

Béremelést követelnek a közgyűjteményi és közművelődési dolgozók

Azonnali ágazati béremelést követelnek a közgyűjteményi és közművelődési dolgozók.
2026. 10. 15. 18:30
Megosztás:

A vállalkozások előbb látják a fordulatot, mint a statisztika

Miközben a friss statisztikai adatok összességében továbbra is növekedést mutatnak, a havi számok már árnyaltabb képet rajzolnak a keresletről. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szerint a gazdasági fordulatok első jelei sokszor ennél is hamarabb megjelennek: a vállalkozók megrendelési naptárában, a vásárlói kosarak összetételében, az ügyfelek döntéseiben és a partnerhálózat működésében. A VOSZ „100 nap – 100 vállalkozás” programjában összegyűjtött tapasztalatok azt mutatják, hogy ezeknek a korai jelzéseknek a felismerése egyre fontosabb versenyképességi tényező.
2026. 10. 15. 18:00
Megosztás:

Kedvezővé váltak a körülmények a repce fejlődéséhez és az őszi kalászosok talajmunkáihoz

Június óta nem látott csapadék érkezett a múlt hét vége óta, ami átnedvesítette a talaj felső rétegét, így kedvezővé váltak a körülmények a repce fejlődéséhez és az őszi kalászosok talajmunkáihoz - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 10. 15. 17:30
Megosztás:

Több időt adna az adóhatóság a digitális átállásra

Fokozatos átállást javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az általános nyomtatványkitöltőről a korszerűbb digitális szolgáltatásokra, a december 31-ei teljes kivezetés helyett több lépcsőben valósulna meg az átmenet.
2026. 10. 15. 17:00
Megosztás:

Tovább erősítette a magyar tejágazat iránti elköteleződését az MBH Bank

Az MBH Bank tovább erősítette 2015 óta fennálló stratégiai együttműködését a Tej Szakmaközi Szervezettel és Terméktanáccsal, immár kiemelt pártoló tagként támogatva a szervezet munkáját, és ezáltal a hazai tejágazat hosszú távú fejlődését. A megállapodás célja többek között a magyar tejtermelés hatékonyabb és szakszerűbb banki finanszírozásának elősegítése, valamint a hazai tejfogyasztást ösztönző kezdeményezések támogatása, különösen a jelenlegi kedvezőtlen nemzetközi piaci környezetben, amellyel az ágazat az elmúlt több mint egy évben szembesült.
2026. 10. 15. 16:30
Megosztás:

Eltérő üzletági eredmények az AutoWallisnál: változó dinamikák az átrendeződő piacon

Több mint hét százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának értékét az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi Üzletágának újgépjármű-értékesítése 2026 első három negyedévében a Mobilitási Szolgáltatások Üzletág erős teljesítménye mellett, miközben a Nagykereskedelmi Üzletágban közel hét százalékkal csökkent az értékesítés darabszáma. A nagykereskedelmi adatokat egyes piacokon jelentkező kedvezőtlen külső hatások is befolyásolták, amelyeket az elmúlt időszak üzletfejlesztései és a portfólióba bevont új márkák értékesítése még csak részben tudtak ellensúlyozni.
2026. 10. 15. 16:00
Megosztás:

A vállalatok a legfelkészültebb munkavállalóikat veszíthetik el az AI-versenyben

Folyamatosan nő a szakadék a mesterséges intelligenciához kapcsolódó készségek terén. A PwC 2026-os Global Workforce Hopes and Fears Survey felmérése szerint a munkavállalók több mint fele lemaradóban van az AI-hoz kapcsolódó skillek terén, és kevesen érzik azt, hogy hozzáférnek a szükséges tanulási és fejlődési lehetőségekhez. Az AI-t napi szinten használók viszont magabiztosabbak munkahelyük biztonságát illetően, jobban bíznak vezetőikben, és abban is, hogy képesek lesznek új készségeket elsajátítani.
2026. 10. 15. 15:30
Megosztás:

Csökkent az ipari termelés az euróövezetben és az EU-ban augusztusban

Az euróövezetben gyorsult, az Európai Unióban lassult az ipari termelés csökkenése havi összevetésben - közölte az unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.
2026. 10. 15. 15:00
Megosztás:

Tetőtéri apartman berendezése: kényelem szűkebb alapterületen

Egy szálláshely berendezésének akkor van igazán értelme, ha a vendég első pillantásra otthonosan érzi magát, és a bútorok a mindennapi használat során is jól működnek. A tetőtéri apartmanoknál ez külön tervezést kíván: a ferde falak, az alacsonyabb térdfalak és a szűkebb közlekedők könnyen megnehezítik a helyiség használatát. A jó megoldás nem feltétlenül több bútorból áll, hanem abból, hogy minden darab a megfelelő helyre kerül.
2026. 10. 15. 14:30
Megosztás:

Szakmai szervezetek közös véleménye a vagyonadóról

2026. október 6-án bocsátották társadalmi egyeztetésre a vagyonadó jogszabálytervezetét. Az elmúlt napokban számos szakmai szervezet és érintett magánszemély fejtette ki a véleményét a javaslatról a médiában.
2026. 10. 15. 14:00
Megosztás: