Készüljünk fel a sertéshús árának emelkedésére
Az élő vágósertés ára a januári 292 forinttal szemben októberben 349 forint volt, hétfőn pedig már 390 forint kilogrammonként, ami több mint 21 százalékkal haladja meg az egy évvel ezelőtti 320 forint körüli szintet. A lapnak Raskó György agrárközgazdász a forintgyengüléssel magyarázta az áremelkedést.
Úgy vélte, a kilónkénti ár napokon belül átlépi a 400 forintot, ám 410 forint fölé nem fog menni, ha a körülmények nem változnak jelentősen. Ez nagyjából megfelel a francia és lengyel árszintnek, valamint a szállítással csökkentett német árszintnek - tette hozzá. Éder Tamás, a Hússzövetség és az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége elnöke a lapnak azt mondta, az uniós piacokon néhány hete már leállt az áremelkedés, így itthon is erre lehet számítani.
Ugyanakkor hozzátette: mivel az élő sertés árának hónapok óta tartó növekedése csak részben jelent még meg az átadási árakban, ezért március végéig még folyamatos húsáremelkedés várható, utána pedig stagnálás valószínű. (MTI)