Két és fél milliárd forinttal száll be a Woltba a Netpincér anyacégének társalapítója

Sikertörténetet írhat és globális márkává válhat a finn Wolt a Netpincért is tulajdonló Delivery Hero társalapítója, Lukasz Gadowski szerint. A német-lengyel kockázatitőkebefektető 7,5 millió eurót, azaz több mint két és fél milliárd forintnak megfelelő összeget invesztál a világ 23 országában és több mint 100 városában jelenlévő technológiai cégbe.

Két és fél milliárd forinttal száll be a Woltba a Netpincér anyacégének társalapítója

A hat évvel ezelőtti Finnország fővárosában, Helsinkiben alapított, jelenleg már a világ 23 országában aktív, immár Magyarországon is 7 városban működő, összesen 500.000 regisztrált felhasználóval rendelkező Wolt legutóbb a német ételrendelési piacon vetette meg a lábát: ott, ahol az egyik megkerülhetetlen szereplő az a Delivery Hero, amely 2016-ban vásárolta fel a szintén német Foodpandát, így azóta a Netpincérnek is a tulajdonosa.

A világ egyik legnagyobb online ételrendelő hálózatának számító Delivery Hero társalapítója Lukasz Gadowski internetes vállalkozó és befektető. Az Európa egyik legkiterjedtebb mikro-merchandising platformjának (Spreadshirt.net) indulásánál is bábáskodó német-lengyel szakember nevéhez fűződik az első három német weboldal közé tartozó StudiVZ.net közösségi hálózat elindítása, valamint Németország vezető privát értékesítési klubjának (Brands4friends.com) az alapítása.

„Azért fektetek a Woltba, mert kiváló minőségű szállítási szolgáltatást kínálnak, lehetőségük van globális márkává válni, én pedig hozzá akarok járulni a sikereikhez, segíteni szeretném a csapatot hosszú távú céljai elérésében” – fogalmazott Lukasz Gadowski, aki üzleti angyalként 7,5 millió euróval száll be a Woltba.

Mennyire táplálkozol egészségesen? ITT megtudhatod!

Miki Kuusi, a Wolt vezérigazgatója és társalapítója szerint a befektetés nem a pénzről szól, hanem sokkal inkább az együttműködésről. „A Delivery Hero egyik társalapítójaként Lukasz az iparág minden csínját-bínját ismeri, és első kézből van elképzelése arról is, hogyan válhatunk nemzetközi márkává. Az ehhez vezető úton természetesen továbbra is az ügyfeleket tekintjük első számú prioritásnak, ahogyan arra is odafigyelünk, hogy hatékonyságra alapozott növekedésünk hosszú távon fenntartható legyen" – tette hozzá Miki Kuusi, aki a lokális rendezvényből a világ egyik vezető technológiai és befektetői seregszemléjévé fejlesztett Slush technológiai vásár társalapítójaként és vezérigazgatójaként vált ismertté.

Hozzászólások

A Graboplast 837 millió forintot fektet tatabányai üzemébe

A Graboplast 317 millió forintos állami hozzájárulással 837 millió forintot fektet tatabányai üzemébe - közölte a külgazdasági és külügyminiszter a beruházás hétfői sajtótájékoztatóján, Tatabányán.
2020. 12. 01. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Tőkeemelésről és saját részvények vásárlásáról döntött az AutoWallis

Az Autowallis Nyrt. igazgatósága a cég alaptőkéjének maximum hatmilliárd forintra emelésének lehetőségéről és saját részvények vásárlására szóló felhatalmazásról is döntött hétfői ülésén - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2020. 11. 30. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szépen nőtt az Opus Global eredménye

Több mint 9 milliárd forintos üzemi eredménnyel zárta konszolidált szinten az idei első háromnegyed évet az Opus Global Nyrt. - közölte a tőzsdei társaság a nemzetközi pénzügyi szabványok (IFRS) szerinti jelentésében a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2020. 11. 30. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Aegon: új a tulajdonos, a minőség változatlan

Az Aegon Magyarország a jövőben a régió legnagyobb biztosítótársasága, a bécsi központtal működő Vienna Insurance Group (VIG) tagjaként működik. A tulajdonosváltás az Aegon ügyfeleit nem érinti, az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. és a Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. ügyfélszerződései változatlan feltételekkel érvényesek. Az ügyfelek kiszolgálása és az új biztosítások értékesítése is az eddig megszokott rendben folytatódik.
2020. 11. 30. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyugdíjba vonul az OTP Egészségpénztár ügyvezetője

Közel két évtized után távozik posztjáról az OTP Egészségpénztár alapítótag-ügyvezetője, Studniczky Ferenc. Utódlásáról a szervezeten belülről gondoskodnak. A szakember az egészségügyi öngondoskodási piac meghatározó szereplőjének vezetése mellett visszavonul az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének elnökségéből is.
2020. 11. 30. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új hálózatfejlesztési igazgató a hazai McDonald’snál

Októbertől Varasdy Zsolt a Progress Étteremhálózat Kft., azaz a McDonald’s hazai Developmental Licensee Partnerének új hálózatfejlesztési igazgatója. Az ingatlanpiacon szerzett széleskörű, közel két évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező szakember a Pepco Hungary Kft. műszaki igazgatói pozíciójából érkezett a vállalathoz. Ezt megelőzően közel tíz éven át a H&M Hennes & Mauritz Kft.-nél construction és leasing területeken látott el vezetői feladatokat, illetve más neves ingatlanfejlesztő és építőipari cégeknél töltött be projektvezetői pozíciókat.
2020. 11. 30. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővíti szoftverfejlesztő-részlegét a Lufthansa Systems Hungária

Bővíti a légiközlekedéshez nélkülözhetetlen szoftvereket fejlesztő és tesztelő részlegét Szegeden a Lufthansa Systems Hungária Kft. - tájékoztatta a cég az MTI-t.
2020. 11. 29. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódott a növekedés az OTT-ONE Nyrt.-nél

2020 harmadik negyedévében több mint 4 milliárd forintos árbevételt, illetve mintegy 60 millió forintos EBITDA értéket ért el az OTT-ONE Nyrt. – derült ki a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett társaság mai napon közzétett, a 2020-as év első három negyedévére vonatkozó üzleti gyorsjelentéséből. A koronavírus-járvány okozta gazdasági lassulás továbbra sem éreztette hatását a társaság üzleti eredményein: a harmadik negyedévvel együtt éves árbevétele immár több mint 11 milliárd forint, amely közel 10 milliárd forinttal haladja meg a tavalyi év azonos időszakában elért összeget. Az első féléves eredményeket jelentősen befolyásoló profiltisztítás, elsősorban az amortizációs költségek időarányos csökkenése formájában, a harmadik negyedévben már pozitív hatásként jelent meg a társaság számaiban.
2020. 11. 28. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

1,1 milliárd forintos beruházás az ANY Biztonsági Nyomdánál

Az ANY Biztonsági Nyomda 1,1 milliárd forintból hajt végre beruházást, amelyhez a kormány 502 millió forintos támogatást biztosít, ezzel mintegy 643 munkahelyet véd meg a vállalat Kőbányán a X. kerületben - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ANY Biztonsági Nyomda beruházását bejelentő pénteki sajtótájékoztatón a vállalat budapesti gyárában.
2020. 11. 28. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a 4iG árbevétele és eredménye

A 4iG 33,5 milliárd forint konszolidált értékesítési árbevételt ért el az első háromnegyedévben, 34 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, adózott eredménye 11 százalékkal, 1,87 milliárd forintra nőtt - közölte az informatikai vállalat pénteken.
2020. 11. 27. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A COVID-19 ellenére is 8 százalékkal bővült idén a BDO Global bevétele

A világ egyik vezető könyvvizsgáló és professzionális tanácsadó hálózata, a BDO tagvállalatainak összesített díjbevétele a 2020. szeptember 30-án zárult pénzügyi év során elérte a 10,3 milliárd USA dollárt, ami 8 százalékos növekedést jelent a tavalyi 9,6 milliárd dollárral szemben. A növekedést elsősorban organikus úton, az előző években meghozott stratégiai döntések eredményeire alapozva érte el a céghálózat.
2020. 11. 27. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a Duna House árbevétele és adózott eredménye

Tizenegy százalékkal, a 2,2 milliárd forintot meghaladva bővült a Duna House Group árbevétele a koronavírus-járvány ellenére 2020. harmadik negyedévében, adózott eredménye pedig 117 százalékkal növekedve 548,5 millió forintot tett ki - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett harmadik negyedéves jelentésében.
2020. 11. 27. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Online is rendelhetők az ALDI termékei Budapesten

Az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. együttműködést írt alá az online bevásárlási szolgáltatást nyújtó magyar startuppal, a ROKSH-sal. A megállapodás értelmében a jövőben az ALDI kínálatából közel 3000 termék lesz online rendelhető a roksh.com weboldalon. A szolgáltatás Budapest területén vehető igénybe.
2020. 11. 27. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Uniós piacokon terjeszkedik a magyar ViVeTech

Teljesen magyar fejlesztésű szoftverrel készül a német piacra lépni a ViVeTech Zrt. A szoftver a kritikus infrastruktúra szolgáltatók számára biztosítja az ISO27001 információbiztonsági szabvány egyszerű és költséghatékony bevezetését, támogatja a tanúsítást és a minőségirányítási rendszer működtetését. A szoftver bevezetése nagyban segíti a kritikus infrastruktúra üzemeltetők kibertámadások elleni védekezését, a jogszabályi előírásoknak megfelelést. A vállalat a német piac mellett – a tagországok kormányainak jogszabályi átalakításait követve – fokozatosan tervezi a piacra lépést a többi uniós tagállamban is.
2020. 11. 27. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

30 százalékkal gyengébb eredményt ért el az MKB csoport

Az MKB csoport 2020 harmadik negyedévében 15,5 milliárd forint, az első háromnegyed évben 22,8 milliárd forintos adózás utáni eredményt ért el; mindkettő hozzávetőleg 30 százalékkal alacsonyabb az előző év azonos időszakához mérten - közölte a pénzintézeti csoport konszolidált pénzügyi kimutatását a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2020. 11. 27. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Akár 15 százalékkal is csökkenhet az pulykaágazat árbevétele

A pulykaágazat árbevétele az idén 10-15 százalékkal csökken egyebek mellett a termelői árak mérséklődése miatt; az ágazat átlagos éves termelési értéke élőállatból 36-40 milliárd forint, feldolgozott termékekből pedig 70-80 milliárd forint - közölte a Magyar Pulykaszövetség elnöke az MTI-vel.
2020. 11. 27. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csaknem 3 milliárd forintos beruházás a SPAR-nál: két új szupermarketet nyitott, négyet felújított a vállalat

Két új City SPAR szupermarketet nyitott a fővárosban a kiskereskedelmi áruházlánc. Ezeken kívül, a napokban egy-egy megújult áruházat vehettek birtokba a vásárlók Budapesten, Dunakeszin, Petőházán és Székesfehérváron is. A fejlesztések összértéke megközelíti a 3 milliárd forintot.
2020. 11. 26. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megerősítette az AutoWallis hitelminősítését a Scope Ratings

Megerősítette az AutoWallis B+ hitelminősítői besorolását a Scope Ratings, miután elvégezte a társaság éves értékelését. A közzétett részletes értékelés alapján a kilátásokat ugyanakkor stabilról pozitívra javította. A 2019. szeptemberét követő egy éves időszak vizsgálata a Magyar Nemzeti Bank által indított Növekedési Kötvényprogramban való részvétel feltétele. A társaság 3 milliárd forint névértékű, 10 éves futamidejű NKP kötvényeivel október eleje óta lehet kereskedni a Budapesti Értéktőzsde XBond piacán.
2020. 11. 26. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy elbocsátásokra készül a Disney

A Disney szórakoztatóipari konszern saját bejelentése szerint jövőre 32 ezer alkalmazottat készül elbocsátani a koronavírus-válság által okozott forgalomcsökkenés miatt, elsősorban szabadidőparkjaiból.
2020. 11. 26. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Saját gyártásban készíti kerekeit a Neuzer kerékpárgyár Esztergomban

A Neuzer Kerékpár Kft. kerékgyártó gépsor telepítéséhez kapott támogatást, ennek köszönhetően függetlenebbé válik a beszállítóktól, a gyár által kibocsátott biciklik nyolcvan százalékához saját maga készítheti el a kerekeket - közölte a vállalat tulajdonosa az MTI-vel.
2020. 11. 26. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások: