Két évre ingatlanadó szakad a görögök nyakába

A görög kormány két évre új adót vet ki az ingatlanokra, és a pénzt a villanyszámlán szedi be. Közben a francia külügyminiszter hitet tett az euróövezet összetartása mellett, elutasítva Görögország kiválását, a német gazdasági miniszter szerint azonban "nem lehet tabutéma" Görögország "rendezett csődje".

A vasárnapi sürgősségi kormányülésen elhatározott adót ismertetvén a görög pénzügyminiszter, Evangélosz Venizelosz nem részletezte, mennyi pénzt várnak az új bevételből. Annyit mondott, hogy 2 milliárd eurós lyukat kell betömni, és a kormány bízik benne, hogy tartani tudja 17,1 milliárd eurós idei és 14,9 milliárd eurós jövő évi államháztartási hiánycélját.

 

Korábban a Katimeri című athéni lap azt írta a vasárnapi kiadásában, hogy a kormány egymilliárd eurót szeretne összeszedni új adókból még az idén. Az ingatlanadón kívül az újság a külföldre irányuló bankátutalások megadóztatását is említette lehetőségként.

 

"Ez az (ingatlanadó) az egyetlen, amely egyszerre társadalmilag igazságos, azonnal bevezethető és gyors eredményt ígér, mert nem függ a szokásos adószedési mechanizmustól" - mondta a pénzügyminiszter. Az új adót ugyanis a havi villanyszámlák útján fogják beszedni. Az adó mértéke négyzetméterenként fél euró és 10 euró között lesz a környéktől függően.

 

Előzőleg, szombaton a görög kormányfő, Jeórjiosz Papandreu azt mondta, hogy bármi áron teljesítik kötelezettségeiket a nemzetközi hitelezőkkel szemben, és a kormány eltökélt Görögország euróövezeti tagsága mellett. "Elhatároztuk, hogy megvívjuk ezt a harcot, elhárítandó a katasztrófát az ország és a nép fölül, hogy bent maradjunk az euróövezetben" - mondta Papandreu. Vasárnap Papandreu kizárta az előrehozott választásokat, mondván: "Ez nem a választások, hanem a csata ideje".

 

A görög pénzügyminiszter vasárnap megerősítette, hogy a hazai össztermék (GDP) az idén minden bizonnyal legalább 5,3 százalékkal csökken, nem pedig 3,9 százalékkal, ahogyan a kormány korábban várta.

 

A görög kormány idei - az intézményi hitelezőkkel, vagyis az EU-val és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) - egyeztetett eredeti államháztartási hiánycélja 7,6 százalék volt a GDP-hez képest. Jelenleg a kormány 8,1-8,2 százalékra számít. A tavaly május óta futó pénzügyi mentőprogram feltételeinek teljesítését ellenőrző trojka - az Európai Bizottság, az IMF és az Európai Központi Bank - illetékesei ellenben 8,8 százalékos hiányra számítanak, és úgy vélik, hogy a görög kormánynak legalább 1,7 milliárd euró értékben kellene új intézkedéseket tennie. A görög kormány a vártnál nagyobb gazdasági visszaesésre hivatkozik, de szerint az általa tervezett új bevételek elegendők a módosított hiánycélhoz. A trojka korábban nem tanácsolta Görögországnak a gazdaságot nyomasztó adóteher növelését, inkább a kiadáscsökkentő szerkezeti reformokat, mindenekelőtt a közszolgálati létszámcsökkentést és a megígért privatizációt sürgette.

 

Az ezzel kapcsolatos vita miatt a trojka a múlt héten felfüggesztette tárgyalásait a görög kormánnyal, és emiatt késhet az új, 8 milliárd eurós hitelrészlet kiutalása a tavaly május óta futó, 110 milliárd eurós EU-IMF hitelkeretből. A trojka képviselői a jövő héten térnek vissza Athénba tárgyalni.

 

A második negyedévben a görög GDP 7,3 százalékkal volt kisebb az egy évvel azelőttinél, az első negyedévi, 8,1 százalékos visszaesés után. A görög gazdaság harmadik éve van lejtőn. A múlt héten újabb, soha nem mért magasságba emelkedett a görög államadósság-törlesztési kockázat biztosítási tranzakcióinak árazása a londoni kereskedésben, jelezve az ismét erősödő piaci félelmeket.

 

Az egyik vezető londoni piaci adatszolgáltató csoport, a CMA DataVision szakelemzőinek kimutatása szerint az ötéves futamidejű görög kormánykötvények nem teljesítővé válásának kockázatára köthető piaci biztosítási csereügyletek (credit default swaps, CDS) középárfolyama a 2805,2 bázispontos (28,02 százalékos) előző záróról csütörtökön háromezer bázispont (30 százalék) - tízmillió euró görög államadósságra hárommillió euró - fölé drágult a londoni piacon. Ez világrekord CDS-díjszabás bármely szuverén adós esetében.

 

Szintén vasárnap a francia külügyminiszter hangsúlyozta, hogy "nem engedhetjük széthullani a közös valutát, mert akkor egész Európa is széthullanék". "A közös valuta csak akkor működhet igazán, ha az euróövezetet gazdasági erő és európai kormányzás veszi körül" - mondta Alain Juppé vasárnap Canberrában, ausztráliai látogatása közben újságíróknak.

 

Kijelentette: Görögországnak fenntartható alapra kell helyeznie pénzügyeit ahhoz, hogy megkaphassa a júliusban meghirdetett, második mentőprogram hiteleit. "Görögország hibákat követett el, ezeket ki kell javítania, és teljesítenie kell a korábbi kötelezettségvállalásait" - mondta a francia külügyminiszter.

 

Azokra a véleményekre reagálva, hogy a legjobb lenne Görögországnak kilépnie az euróövezetből, azt mondta, hogy a pénzügyi uniót nem szabad hagyni "szétbomlani". "Franciaország és Németország egyetért ebben, és ezt támogatja az euróövezet mind a 17 tagállama. Igaz, hogy az euróövezeten kívül egyes országoknak más a véleményük, de ezen úrrá tudunk lenni".

 

A német gazdasági miniszter viszont arról írt cikket a Die Welt című lap vasárnapi számába, hogy Görögország rendezett államcsődje "többé nem lehet tabutéma".

 

"Az euró stabilizálása érdekében többé nem létezhetnek tabuk, beleértve szükség esetén Görögország rendezett államcsődjét is, ha megvannak hozzá a szükséges eszközök" - írta Philipp Rösler, aki egyszersmind a kisebbik kormánykoalíciós partner, a német Szabaddemokrata Párt (FDP) vezetője is. (MTI)


Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás: