Két havi visszaesés után nőtt a kiskereskedelmi forgalom

Márciusban a szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok alapján a kiskereskedelmi forgalom volumene havi szinten 0,5 százalékkal nőtt a februárban mért 0,4 és a januárban mutatkozó 0,2 százalékos csökkenés után - olvasható a KSH ma közzétett adataiban.

A márciusban a kiskereskedelmi forgalom volumene 0,9 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit, így az év első negyedévében 0,1 százalékos emelkedés volt megfigyelhető. Az országos kiskereskedelmi üzlethálózatban, valamint a csomagküldő és internetes kiskereskedelemben 2012. márciusban 645,2 milliárd forint, az első negyedévben 1758,7 milliárd forint értékű forgalom realizálódott.

 

Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben márciusban 2,7 százalékkal nagyobb volumenű forgalom realizálódott. A növekedésben szerepet játszott hogy az idén a húsvéti vásárlások már március végén elkezdődtek, míg 2011-ben a húsvét csak áprilisban éreztette hatását. Az első negyedévben így 1,9 százalékkal bővült az értékesítés volumene az előző év azonos időszakához képest. A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene márciusban kismértékű, 0,6 százalékos növekedést mutatott, így az első negyedévben összességében stagnált. Folytatódott az üzemanyagtöltő állomások eladásainak csökkenése a magas üzemanyagárak következtében. Márciusban az értékesítés volumene 4,3 százalékkal, az első negyedévben 2,9 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest.

 

Márciusban havi szinten az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem (0,4%), valamint nem élelmiszer-kiskereskedelem (0,9%) növekedett, mialatt az üzemanyagkutak eladásai csökkentek (0,7%). Az országos kiskereskedelmi forgalomból továbbra is Közép-Magyarország képviselte a legnagyobb részt, aránya 2011-ben 37,0% volt. A többi régió egyenként 8,6–12,0%-ban részesedett a kiskereskedelmi forgalomból. 2011-ben a növekedés Dél-Alföldön volt a legnagyobb (1,5%), míg a legnagyobb mértékű elmaradás Dél-Dunántúlon (1,1%) volt az azt megelőző évhez képest.

Az európai statisztikai rendszerben a kiskereskedelembe nem számító gépjármű- és járműalkatrészüzletek eladásai márciusban 2,4%-kal, az első negyedévben 4,6%-kal haladták meg az előző év azonos időszakit, amelyben szerepet játszott a regisztrációs adó csökkenése.


Hosszabb nyitva tartással készül a NAV a bevallás utolsó napjaira

Már több mint 2,2 millió szja-bevallás érkezett a NAV-hoz, de még sokaknak lehet teendője, a NAV hosszított nyitva tartással segíti azokat az adózókat, akik személyesen fordulnának a hivatalhoz és telefonon is meghosszabbított időben segítik a NAV szakemberei a bevallás kitöltését - hívta fel a figyelmet hétfőn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2026. 05. 18. 08:30
Megosztás:

Gyengült a forint hétfő reggelre

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggel a péntek késő délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 05. 18. 08:00
Megosztás:

Kulcsfontosságú időszak következik az amerikai szőlőkabóca elleni védekezésben

Az amerikai szőlőkabóca a súlyos károkat okozó szőlő aranyszínű sárgaság betegséget okozó fitoplazma (FD) fő terjesztője. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy a betegség megelőzésének kulcsa a következő hónapokban a lárvák pontos megfigyelése és időben történő gyérítése.
2026. 05. 18. 07:00
Megosztás:

A VR-szemüveg gyógyászati hatását vizsgálták a Semmelweis gyermekklinikáján

A virtuális valóság (VR) használata a műtét utáni első időszakban alacsonyabb fájdalommal társult serdülőknél – derül ki a Semmelweis Egyetem friss kutatásából. A Journal of Pediatric Surgery-ben megjelent tanulmány szerint a VR ugyanakkor nem csökkentette a műtét előtti szorongást, de szerepe lehet az operációt követő panaszok enyhítésében.
2026. 05. 18. 06:00
Megosztás:

Donald Trump az eddigieknél súlyosabb következményeket helyezett kilátásba Irán ellen

Donald Trump amerikai elnök ismét cselekvésre szólította fel Iránt a konfliktus rendezése érdekében, ellenkező esetre az eddigieknél súlyosabb következményeket helyezett kilátásba vasárnap.
2026. 05. 18. 05:00
Megosztás:

Hétfőtől már csak Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében lesz érvényben tűzgyújtási tilalom

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának (BM OKF) egyetértésével 2026. május 18-tól Csongrád-Csanád vármegyében is visszavonja a tűzgyújtási tilalmat. Holnaptól már csak Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében marad érvényben a tilalom.
2026. 05. 18. 04:00
Megosztás:

Jooble: Álláshirdetés feladása és eredményes munkakeresés Magyarországon

Hirdetni szeretnél állást, vagy munkavállalóként tájékozódnál? A Jooble segít mindkét oldalnak. Olvasd el összefoglalónkat!
2026. 05. 18. 03:00
Megosztás:

Meddig szükséges megőrizni a tb-kiskönyvet?

A tb-kiskönyvet a biztosítottnak egészen addig meg kell őriznie, amíg betölti a rá irányadó nyugdíjkorhatárt, majd ezt követően még további öt évig - olvashatjuk az ado.hu blogportál bejegyzésében. Mire kell figyelni még?
2026. 05. 18. 02:00
Megosztás:

A lengyel jegybank elnöke kapta az MNB Lámfalussy-díját

Adam Glapinskinak, a lengyel jegybank elnökének ítélte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Lámfalussy Sándor díjat, az elismerést Varga Mihály magyar jegybankelnök jelentette be a 11. Lámfalussy Konferencia előestjén rendezett díjátadó gálaesten.
2026. 05. 18. 01:00
Megosztás:

Várja a szakmai egyeztetéseket a Pedagógusok Szakszervezete a kormánytagokkal

Várja a minél előbbi szakmai egyeztetés megkezdését a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) az oktatásban és a társterületeken felelős kormánytagokkal - fogalmazták meg a szervezet tagjai 44. kongresszusuk zárónyilatkozatában a PSZ vasárnapi közleménye szerint.
2026. 05. 18. 00:05
Megosztás:

Sok napsütéssel egyre melegebb idő várható a jövő héten

Csökken a csapadék esélye a jövő héten, de még néhol kialakulhatnak záporok, zivatarok. A fátyol- és gomolyfelhők mellett többnyire napos lesz az idő és a hőmérséklet fokozatosan emelkedik, a pünkösdi hétvégén már 21-27 Celsius-fok lehet a legmelegebb órákban - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 05. 17. 23:00
Megosztás:

Rekordmértékben növelte utasforgalmát a kassai repülőtér áprilisban

Rekordmértékben nőtt a kassai nemzetközi repülőtér (KSC) utasforgalma éves szinten áprilisban - derült ki a második legnagyobb szlovákiai légikikötő által vasárnap kiadott közleményből.
2026. 05. 17. 22:00
Megosztás:

A jövő héten kezdődik a magyar államadós-osztályzatok idei hitelminősítői vizsgálatsorozata

A jövő héten kezdődik a magyar államadós-osztályzatok idei hitelminősítői vizsgálatsorozata. A három piacvezető nemzetközi hitelminősítő a kialakult gyakorlatnak megfelelően 2026-ban is összesen hatszor - egyenként két-két alkalommal - veszi napirendre a magyar szuverén besorolásokat.
2026. 05. 17. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 20. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 17. 20:00
Megosztás:

Több százmillió köbméter víz veszhet kárba

Magyarország vízgazdálkodása stratégiai kérdés, miközben továbbra is él az a tévhit, hogy az ország vízkészletei kimeríthetetlenek – hívta fel a figyelmet a Nemzetközi Klímaváltozási Akciónap alkalmából az MHtE szakértője.
2026. 05. 17. 19:00
Megosztás:

Kreml: pozitív elmozdulás, hogy Európában vita kezdődött a Moszkvával való párbeszédről

Pozitív elmozdulást jelent az a tény, hogy Európában vita kezdődött az Oroszországgal való párbeszéd szükségességéről - nyilatkozta Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című vasárnapi műsorában.
2026. 05. 17. 18:00
Megosztás:

Rekordmértékben növelte utasforgalmát a kassai repülőtér áprilisban

Rekordmértékben nőtt a kassai nemzetközi repülőtér (KSC) utasforgalma éves szinten áprilisban - derült ki a második legnagyobb szlovákiai légikikötő által vasárnap kiadott közleményből.
2026. 05. 17. 17:00
Megosztás:

Mennyi Solanát tartanak valójában a legnagyobb vállalati SOL-befektetők?

A Solana vállalati kincstári tartalékai egyre fontosabb szerepet kapnak a kriptopiaci elemzésekben. A legnagyobb nyilvánosan ismert céges SOL-pozíciók alapján jól látszik, hogy a mezőny élén egyetlen vállalat toronymagasan kiemelkedik, miközben a következő négy szereplő között rendkívül szoros verseny alakult ki.
2026. 05. 17. 15:00
Megosztás:

Erősödik az Ethereum: az intézményi elfogadás új lendületet adhat az ETH-nak

Az Ethereum ismét a kriptopiaci figyelem középpontjába került, miközben az intézményi szereplők egyre aktívabban építenek Ethereum-alapú elszámolási és tokenizációs infrastruktúrákat. A tőzsdei kiáramlások, a hosszú távú felhalmozás jelei és a kulcsfontosságú technikai támaszok megtartása együtt erősítik azt a piaci narratívát, hogy az ETH továbbra is meghatározó szereplő maradhat a következő bikapiaci szakaszban.
2026. 05. 17. 14:00
Megosztás:

Így adják meg betétre az infláció többszörösét: egy nagybank is beszállt a kamatversenybe

Májusban beszállt egy nagybank is az ügyfelek szabad pénzéért folyó kamatversenybe. Ráadásul rögtön a legmagasabb betéti ajánlatok közé, ahol eddig jellemzően a kisebb bankok kínálták a legjobb kamatokat rövid lekötésre. Az ügyfelek most több olyan betét közül is válogathatnak, amely az aktuális infláció többszörösét adja kamatként - derül ki a BiztosDöntés.hu összeállításából.
2026. 05. 17. 13:00
Megosztás: