Két kézzel markolták az európai bankrészvényeket

A nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn visszatértek az emelkedő pályára, a pénteki megtorpanás után. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,8 százalékos javulással kezdett, és előzetes adat szerint 0,66 százalékos napi emelkedéssel 1.088,20 ponton zárt, 4,06 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött, újabb több mint négyhavi csúcson.

Az európai gyűjtőmutató augusztus végén még ötheti mélyponton volt a "kettős recessziós" aggodalmak miatt. A bankrészvényeket 2,9-5,9 százalék között emelte, hogy az esetleg szükséges tőkeemeléseket csak fokozatosan, 2018-2019-ig kell végrehajtani, miután a világ központi bankjainak és pénzügyi felügyeleteinek Bázeli Bizottsága vasárnap megszigorította a kereskedelmi bankok tőkemegfelelési mutatóira vonatkozó szabályokat. A "W alakú" recesszióval kapcsolatos aggodalmakat tovább oszlatta az Európai Bizottság legújabb előrejelzése, amely szerint az euróövezetben idén 1,7 százalékos gazdasági növekedés várható, nem csak 0,9 százalékos, amiképp a bizottság májusban jósolta.

 

Javították a hangulatot a hét végén megjelent adatok is arról, hogy a tavaszi, nyár eleji lassulás után augusztusban ismét gyorsult Kínában az ipari termelés, a kiskereskedelmi forgalom és a pénzellátás növekedése, egyenletes maradt a beruházások szaporodása és nőtt az infláció, a kormány pedig közölte, hogy bővíteni fogják a külföldi cégek kínai befektetési lehetőségeit.

 

A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 hétfőn 63,89 pontos, 1,16 százalékos javulással 5.565,53 ponton zárt, 2,82 százalékkal magasabban a tavaly év végi értékénél.  A frankfurti fő mutató, a DAX-30 46,91 ponttal, 0,75 százalékkal 6.261,68 pontra erősödött, 5,11 százalékkal az év végi értéke fölött végzett.  Párizsban a CAC-40 41,33 ponttal, 1,11 százalékkal 3.767,15 pontra növekedett, ez 4,30 százalékkal rosszabb az év véginél.

 

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj hétfő reggel 64 centtel, estefelé 81 centtel volt drágább a pénteki zárónál, hordónként (159 liter) 78,97 dollárnál tartott.  A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate (WTI) referenciafajta hordója 1,08 dollárt nyert, 77,53 dollár volt New Yorkban.  A kőolaj ára péntek óta megugrott, mert szivárgás miatt lezártak a legnagyobb vezetéket Kanada és az Egyesült Államok között. Közben az előző haviaknál erősebb, augusztusi kínai ipari termelési és belkereskedelmi adatok hétfőn az olajkereslethez fűzött reményeket is növelték, noha éppen augusztusban a kínai olajimport lassult.

 

Az értéktőzsdék nyitásakor az euró 1,2820 dollár volt vételi oldalon a londoni bankközi devizapiacon. Az értéktőzsdék zárása után 1,2871 dollárnál tartott, 0,0146 dollárral drágábban a péntek estinél, 10,09 százalékkal alacsonyabban a múlt év végi értékénél. A részvénypiacokat emelő fejlemények a devizapiacon is növelték a kockázatkereső kedvet hétfőn. Ez főleg a dollárnak ártott, a svájci frank jobban állta a sarat. Este az euró 1,2985 svájci frank volt, 0,0002 frankkal olcsóbb, mint péntek este, 12,40 százalékkal gyengébb az év véginél, habár napközben 1,3038 frankig drágult.

 

A frankhoz képest történelmi mélypontjai sorozatában az utolsó múlt héten, szerdán volt, 1,2766 frankon. Az euró ez évi mélypontja dollárban június 7-én volt 1,1876 dolláron, ez egyszersmind 2006. március óta a legalacsonyabb volt. Tavaly november 25-én, 1,5145 dolláron, tizenöt havi csúcsra emelkedett a dollárral szemben, ezt a szintet azóta sem érte el újra. Az euró abszolút rekordja az 1999-es bevezetése óta 1,6038 dollár volt, 2008. július 15-én, az eddigi mélypontja 0,8225 dollár, ezt 2000. október 26-án érte el.

 

Az arany unciánként (31,1 gramm) 1.245,85 dollár volt hétfő este Londonban azonnali szállításra, kissé olcsóbb a péntek esti 1.247,75 dollárnál.  Az elmúlt egyheti részvénypiaci javulás még alig kezdte ki az arany népszerűségét. Múlt szerdán újabb több mint kéthavi csúcsot ért el 1.262,25 dolláron. Az arany londoni azonnali ára utoljára június 21-én döntött rekordot, 1.264,90 dolláron.


Dash 44%-os robbanással az élen: mi most a 10 legprofitábilisabb kritovaluta befektetés?

Szombat reggel különös látvány fogadta a kriptopiacot figyelő befektetőket. A napi nyerteslista élén nem valamelyik frissen felkapott AI-token állt, hanem a 2014 óta létező Dash, méghozzá 44,05 százalékos emelkedéssel. Mögötte a NEAR Protocol 15,65 százalékot ugrott, miközben a Pons, a Lighter, a MemeCore és a Zcash is komoly pluszban forgott.
2026. 09. 05. 11:00
Megosztás:

Bankszámla nélkül is egyre több ügyfél előtt nyílik meg a mobilbank

A cél, hogy az ügyfelek minél kevesebb lépéssel intézhessék pénzügyeiket.
2026. 09. 05. 10:00
Megosztás:

Merénylet a balatoni lángossütők ellen?

A magyar szállodaipar prominensei és a balatoni büfék pultosai egész nyáron azon keseregtek, hogy túl erős a forint. Nekik idén az volt az egyik legnagyobb problémájuk, hogy nekünk turistáknak kevesebbet kellett költenünk, ha külföldre mentünk nyaralni, nem hozzájuk!
2026. 09. 05. 09:00
Megosztás:

A kormány december végéig meghosszabbítja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet

A kormány úgy döntött, hogy december 31-ig meghosszabbítja a szeptember 7-én lejáró, tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet Magyarországon - erről Magyar Péter miniszterelnök péntek este számolt be a Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 08:05
Megosztás:

Romániában így csökkent a kiskereskedelmi forgalom

Romániában éves összevetésben 6,2 százalékkal csökkent júliusban a kiskereskedelmi forgalom a nyers adatok szerint - közölte pénteken a bukaresti statisztikai intézet (INS).
2026. 09. 05. 07:00
Megosztás:

Újabb segítséget kapnak a nehéz helyzetben lévő sertéstartók

A sertéságazatot az elmúlt időszakban egyszerre több, egymást erősítő kihívás sújtotta, ezért a kormány előleget biztosít a vágósertéshez és a tenyészkocához kapcsolódó állatjóléti támogatásokra - közölte az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) az MTI-vel.
2026. 09. 05. 06:00
Megosztás:

Az átvilágítás nyomán tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről

Gyermekvédelmi diagnózis címmel tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről az intézményrendszer hónapok óta tartó átvilágítása, az intézménylátogatások, dokumentumok elemzése és anonim dolgozói elbeszélgetések nyomán - jelentette be a szociális és családügyi miniszter a Facebookra pénteken feltöltött videónyilatkozatában.
2026. 09. 05. 05:00
Megosztás:

Bitcoin: elbukott a 80 ezer dolláros kitörés a vártnál erősebb amerikai munkaerőpiaci adatok után

A Bitcoin pénteken már 82 ezer dollár fölé is emelkedett, és mindössze mintegy 700 dollárra került a február óta áttörhetetlennek bizonyuló 83 ezer dolláros ellenállástól. A vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci jelentés azonban gyors fordulatot hozott: a BTC ismét 80 ezer dollár alá esett.
2026. 09. 05. 04:00
Megosztás:

Épület, energia és digitalizáció a vállalati versenyképesség szolgálatában – BÉT50 Klub a Graphisoft Parkban

A vállalati versenyképesség ma már nem pusztán a termékekről, a piacokról vagy a pénzügyi teljesítményről szól: egyre nagyobb szerepet kap a vállalati működés hatékonysága, fenntarthatósága és technológiai fejlettsége is. A Budapesti Értéktőzsde Graphisoft Parkban megrendezett idei BÉT50 Klubjának résztvevői arra keresték a választ, hogyan járulhat hozzá a vállalatok ingatlan- és működési környezete, energiafelhasználása és digitalizációja a költséghatékonyabb és hosszú távon versenyképesebb működéshez.
2026. 09. 05. 03:00
Megosztás:

Nyugdíj törvény módosítások! Íme a fontosabb változások

Az elmúlt években többször is módosították a magyar nyugdíjrendszer alapját jelentő, 1997. évi LXXXI. törvényt. A változások egy része közvetlenül növelte a nyugdíjasoknak járó éves kifizetéseket, más rendelkezések az özvegyi nyugdíj feltételeit, az ügyintézési határidőket vagy a folyósítás szabályait alakították át.
2026. 09. 05. 02:00
Megosztás:

90.000 Ft-os csekket kaphatnak a kutyatulajdonosok

Egy ártatlannak tűnő séta is kellemetlen meglepetéssel végződhet, ha a gazdi nem ismeri a kutyatartás legfontosabb szabályait.
2026. 09. 05. 01:00
Megosztás:

Kármán András: megnyílt a pályázat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság főigazgatói pozíciójára

Megnyílt a pályázat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) főigazgatói pozíciójára; szakmai tapasztalatot, valamint a szervezet jövőjére vonatkozó világos vezetői programot várnak a jelentkezőktől - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán pénteken. A pályázatokat október 2-án 10 óráig lehet benyújtani.
2026. 09. 05. 00:05
Megosztás:

Egy bíró felfüggesztette Trump legutóbbi rendeletét

Felfüggesztette Donald Trump amerikai elnök legutóbbi rendeletét a születés jogán járó állampolgárság intézményének korlátozásáról egy szövetségi bíró.
2026. 09. 04. 23:00
Megosztás:

Azonnali kormányzati beavatkozást sürget az üzemanyag-kiskereskedelmi piacon a Független Benzinkutak Szövetsége

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) azonnali kormányzati beavatkozást és az üzemanyag-kiskereskedelmi piac rendkívüli átvilágítását sürgeti a szektor romló működési feltételei miatt - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
2026. 09. 04. 22:00
Megosztás:

Több mint félmillió hektár égett le az Európai Unióban a nyári erdőtüzekben

Mintegy 540 ezer hektárnyi terület égett le az Európai Unióban június közepe óta több mint ezer erdőtűz következtében - derül ki az uniós erdőtűz-információs rendszer (EFFIS) adataiból.
2026. 09. 04. 21:00
Megosztás:

Olaszország évi 160 ezer vízumot bocsátott ki orosz állampolgároknak

Olaszország az ukrajnai háború kirobbanásától évente 160 ezer orosz állampolgárnak adott vízumot, amely belépést nyújtott nekik az Európai Unió területére - közölte az adatokat a La Stampa című olasz napilap pénteken.
2026. 09. 04. 20:00
Megosztás:

További segélyt küld Nepálnak az EU

A továbbra is súlyos humanitárius körülmények miatt az Európai Unió további 500 ezer euróval járul hozzá a nepáli hatóságok és humanitárius partnerek által vezetett segélyakcióhoz - közölte az Európai Bizottság pénteken arra válaszul hogy Nepálban kilenc nappal ezelőtt a himalájai ország és Kína határán gleccseromlás miatt villámáradás söpört végig, amely megölt több mint 1200 embert, és mintegy ötezren eltűntek.
2026. 09. 04. 19:00
Megosztás:

Ellátási aggodalmak miatt globálisan emelkedtek az élelmiszerárak

Valamelyest emelkedett az élelmiszer-alapanyagok világpiaci árainak referenciaindexe augusztusban, mivel a hőség és az időjárással kapcsolatos egyéb kockázatok aggodalmat keltettek a jövőbeli kínálattal kapcsolatban – derül ki az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteken közzétett új adataiból.
2026. 09. 04. 18:30
Megosztás:

Óriási akkus energiatároló rendszert értékesített a magyar Futureal Lengyelországban

A Futureal Csoport és a Mithra Energy értékesítette a lengyelországi Trębaczewben található, 438 MW kapacitású akkumulátoros energiatároló rendszerét (BESS) az ENGIE Groupnak, a világ egyik vezető energetikai vállalatának. A Trębaczew-projekt jelenleg Lengyelország egyik legnagyobb, kivitelezés alatt álló akkumulátoros energiatároló fejlesztése.
2026. 09. 04. 18:00
Megosztás:

A DSV közvetlen sanghaji összeköttetéssel bővíti Air ThermoDirect hálózatát a globális gyógyszeripari központok kiszolgálására

A DSV új, közvetlen légi összeköttetést indít Luxemburg és a sanghaji Pudong Nemzetközi Repülőtér (PVG) között globális Air ThermoDirect hálózatának részeként, emellett további amerikai útvonalak bevezetését is tervezi. A fejlesztés tovább erősíti a vállalat hőmérséklet-szabályozott légi szállítmányozási szolgáltatásait, miközben támogatja a megbízható gyógyszerlogisztikai megoldások iránt folyamatosan növekvő piaci igényeket.
2026. 09. 04. 17:30
Megosztás: