Kétszámjegyű is lehet Kína negyedik negyedéves GDP bővülése
2010. 01. 18. 07:45
Kína gazdasági növekedése 2009 negyedik negyedévben, várakozások szerint már kétszámjegyű lehetett, részben az alacsony éves bázis miatt, mikor a GDP bővülés mértéke mindössze "csak" 6,8 százalék volt.
Kína exportja különösképpen jelentős volt decemberben, mint ismert 17,7 százalékkal bővült éves szinten az előző 13 havi visszaesés után.
Várakozások szerint amennyiben a negyedik negyedéves GDP bővülés tényleg jelentős volt, akkor valószínűleg Peking nagyobb hangsúlyt fog fektetni a növekvő infláció kezelésére. Ennek nyomán a kínai piac várhatóan esésnek indul, ahogy azt tette a múlt heti jegybanki lépés hatására, mikor a kereskedelmi bankok tőkefedezeti rátáját 0,5 százalékponttal megemelte. Ugyanakkor jó hír az árupiaci termékek számára, hiszen az irántuk várhatóan növekvő keresletről is árulkodik.
Az elemzői konszenzus a 2009 negyedik negyedévére 10,9 százalékos gazdasági bővülésről szól.
Augusztus elsején kezdődik a csengeri CSAK! fesztivál és workshop
Augusztus 1. és 10. között rendezik meg a csengeri CSAK! fesztivált és workshopot. Az ingyenesen látogatható programsorozat középpontjában az idén a filmművészet áll.
Ursula von der Leyen: megállapodás született az Egyesült Államokkal egy egységes, 15 százalékos vámtételben az EU-export túlnyomó többségére vonatkozóan
Az EU megállapodott az Egyesült Államokkal egy egységes, 15 százalékos vámtételben az EU-export túlnyomó többségére vonatkozóan – jelentette be Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke vasárnap Skóciában, Donald Trump amerikai elnökkel folytatott egyeztetését követően.
Ismét Magyarországon tartják a guppi tenyésztők Európa bajnokságát és kiállítását
Ismét Magyarországon tartják a guppi akváriumi díszhal tenyésztők Európa bajnokságát és kiállítását, július 31. és augusztus 2. között Pakson rendezik meg a versenyt, tíz országból mintegy 30 tenyésztőtől 60 trió - 3 tökéletesen egyforma guppi hím - nevezésre számítanak a szervezők - közölte Pasaréti Gyula, az Akvaristák Magyarországi Egyesületének (AME) elnöke az MTI-vel.
Lemondott az új román kormány korrupciós botrányba keveredett miniszterelnök-helyettese
Bejelentette lemondását vasárnap Dragos Anastasiu, az egy hónapja beiktatott román kormány egyik miniszterelnök-helyettese, akiről kiderült, hogy nyolc éven át "védelmi pénzt" fizetett egy korrupcióért bebörtönzött adóellenőrnek.
Szijjártó Péter: Magyarország nagy nyertese a Kínával való gazdasági együttműködésnek
Magyarország nagy nyertese a Kínával való gazdasági kapcsolatoknak, hazánk kiváló példa arra, hogy menyit is lehet profitálni a keleti és a nyugati vállalatok közötti kulturált, civilizált együttműködésből - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Budapesten.
Coca-Cola vagy PepsiCo: melyik üdítőóriás a jobb befektetés?
Bár az amerikai gyorsjelentési szezon még csak most kezdődött, a két legnagyobb üdítőipari rivális, a PepsiCo (NASDAQ: PEP) és a Coca-Cola (NYSE: KO) már közzétette a 2025 második negyedévére vonatkozó eredményeit. A szénsavas italok csökkenő népszerűsége, valamint a Pepsi esetében a nassolnivalók iránti kereslet visszaesése visszafogott növekedést eredményezett.
KIM: mikrotanúsítványok a szakképzésben is
A legfrissebb jogszabályváltozások új lehetőségeket teremtenek a szakképzésben, hogy a mikrotanúsítványokkal a rendszer gyorsabban és rugalmasabban reagálhasson a munkaerőpiac igényeire - tudatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) az MTI-vel vasárnap.
Stabilcoinok a pénztárcádban: Hamarosan kiválthatják a bankkártyát és a bankszámlát is
Nem sokáig lesz már meglepő, ha egy online vásárlás során az Apple Pay vagy PayPal mellett a „Fizetés stabilcoinnal” lehetőség is felbukkan. A nemrég elfogadott GENIUS-törvény új fejezetet nyithat a kriptovaluták világában, és a stabilcoinok tömeges elterjedéséhez vezethet – anélkül, hogy a fogyasztók elsőre bármit észrevennének ebből. De hosszú távon gyökeresen megváltozhat, ahogy fizetünk, pénzt küldünk, és akár ahogy bankolunk is.
Direct One: Töretlen a streamingszolgáltatások népszerűsége
Töretlen a streamingszolgáltatások népszerűsége, a Direct One adatai szerint az elmúlt egy évben mintegy 13 százalékkal emelkedett a műsorszolgáltató felhasználóinak száma, így ma már több mint 40 ezren használják rendszeresen az appot szórakozásra és informálódásra.
Új korszak az elektronikus számlák archiválásában
2025. július 1-jétől új korszak kezdődött a számlakezelés terén: a közműszolgáltatók számára kötelezővé tették az elektronikus számlázást és ez új feladatot ró minden számlabefogadóra. A változás nemcsak technológiai, hanem számviteli és jogi kihívásokat is felvet, ugyanis az elektronikus számlákat kizárólag digitálisan lehet archiválni.
Személyi kölcsön kamatok: újra az egy számjegyű kamatok uralkodnak
Ádáz kamatversenybe kezdtek a személyi kölcsönök piacán a bankok a nyári csúcsszezonra – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Miközben a nyári hónapokban a piacon már a havi százmilliárd forintos kihelyezés elérése a cél, a bankok egymás alá licitálnak, hogy elnyerjék az ügyfelek kegyeit.