Kezdésben visszaeshet a 11.000 pontos szintről a Dow index
Ugyan a DJIA index tegbap 18 hónap után először ismét 11.000 pont felett zárt, azonban az előzetes adatok arról árulkodnak, hogy ma akár ismát alá bukhat az index. Mindez pedig az Alcoa felemás negyedéves eredményének lehet köszönhető. A részvénypiacok az elmúlt napokban megállás nélkül emelkedtek, így a vártnál rosszabb értékesítési adat, az Alcoa részéról elbizonytalaníthatja a befektetőket a tovább vételektől.
A piacok nyitása előtt bő 1 órával a Dow határidős index 0,2 százalékos, az S&P 500 határidős index szintén 0,2 százalékos, míg a Nasdaq 100 határidős index ugyancsak 0,2 százalékos veszteségben tartózkodik.
A tegnapi napon a főbb indexeknek lendületet adott, hogy a hétvégén az EU vezető megállapodásra jutottak a Görögország számára szükség esetén folyósítandó pénzügyi támogatás technikai részleteiről. Azonban a mai görög aukció sikerét elnézve, úgy tűnik ennek igénybe vételére egy ideig nem lesz szükség.
A dollár jegyzése vegyesen alakul a főbb riválisaival szemben, míg az olaj és az arany árfolyama csökken.