Kgfb-kampány: Félszázezren az utolsó néhány napon váltanak

Már csak néhány napjuk maradt az autósoknak arra, hogy eldöntsék, lecserélik-e év végi évfordulós kötelező biztosításukat, vagy sem. A Netrisk.hu statisztikái szerint a díjértesítőkből megismert magasabb díjak miatt a váltás mellett döntők meglepően magas összegű megtakarítást tudtak elérni: 38 százalékuk tudott legalább 7500 forinttal kedvezőbb díjú szerződést kötni úgy is, hogy jóval több mint harmaduk nem a legolcsóbb ajánlatot választotta.

Érdemes tehát minden érintett autósnak díjkalkulációt végeznie, és mielőbb döntésre jutnia: a felmondásoknak ugyanis hétfő éjfélig el kell jutniuk az érintett biztosítókhoz. E dokumentumok eljuttatását az érintett biztosítókhoz a Netrisk.hu – a nála megadott érvényes megrendelések alapján – hétfő délig vállalja.

 

A piacvezető biztosításközvetítő portál az előző évek statisztikái alapján arra számít, hogy sok autós a hátralévő utolsó napok során jut döntésre, ami további mintegy 50 ezer autós rohamát vetíti előre.

„A december végi évfordulós szerződések felmondásának legkésőbb december 1-jén éjfélig a biztosítókhoz igazoltan be kell érkezniük, ezért a későn ébredők számára is csak aznap délig tudjuk vállalni a felmondások szabályos eljuttatását – figyelmeztet Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója. – Fontos, hogy ekkorra érvényes alkuszi megbízás is legyen az adott szerződésre vonatkozóan, amivel a korábbi ügyfelek zöme eleve rendelkezik már. Ezután már csak azon ügyfelek tudnak nálunk új szerződést kötni, akik a jelzett időpontig saját maguk intézkedteka a szabályszerű felmondásról.”

A december 1-jei határidő ugyanakkor csak a jelenlegi szerződés felmondására vonatkozik, Új szerződés megkötésére egészen december 31-ig van lehetőség. Bár az autósok többsége a felmondással egy időben dönt az új biztosításáról is, a Netrisknél a tavalyi évben közel hatezer ügyfél csak decemberben adott megbízást az új kgfb megkötésére.

Az eddigi váltók több mint negyede tudott idén is 10 ezer forint felett spórolni

A jelenlegi biztosítóktól megkapott díjértesítőkben szereplő indexdíjak a Netrisk.hu adatai szerint bizonyos szegmensekben átlagosan 25-30 százalékkal voltak magasabbak a tavalyi díjnál, emiatt kevésbé meglepő, hogy a megajánlott jövő évi díjakhoz képest a váltók idén is jelentős összegeket tudtak megtakarítani: 57 százalékuk több mint 5000 forintot tudot megspórolni, több mint egynegyedük esetében pedig ez az összeg a 10 ezer forintot is meghaladta.

 

 

Idén is folytatódik az a tendencia, hogy a kgfb-szerződők egyre nagyobb része az ár mellett más szempontokat is mérlegel, legyen az az adott biztosító neve, vagy az általa kínált egyéb szolgáltatások (például a kampány során együttkötési kedvezménnyel kínált további biztosítások). A Netrisk.hu-nál idén szerződést váltók 37 százaléka a döntés során a kalkulátor eredményeit látva nem a legolcsóbb ajánlat mellett dönt (tavaly ez az arány 32 százalék volt).

 

 

Az új kötések esetében Budapesten emelkedtek, vidéken csökkentek a díjak

A Netrisk.hu több mint 50 ezer új szerződésének adataiból megállapítható, hogy tovább nyílt az olló a budapesti és a vidéki autósok átlagdíja között. Miközben a budapestiek átlagosan több mint 5 százalékkal magasabb összegen kötnek szerződést tavalyhoz képest, a megyeszékhelyeken stagnál a díj, a többi vidéki településen pedig 2,5 százalékkal alacsonyabb szinten alakul az átlagos díjszint. Ez utóbbi csoportba tartozók átlagos díja (9 850 Ft) éppen 60 százalékkal alacsonyabb fővárosi társaikénál (15 761 Ft) Érdekesség, hogy az egyes megyeszékhelyek között igen magas a szórás: miközben Salgótarjánban csak 7 500 forintos éves díjat fizetnek, addig Tatabányán és Debrecenben 12 100 forint felett alakul a szerződéses összegek átlaga. Tavalyhoz képest a legnagyobb mértékű (10 százalék körüli) díjemelkedés Szolnokon és Kecskeméten következett be, miközben Egerben 10, Szegeden 9 százalékkal mérséklődött az átlagdíj.

Az első három hét teljes átlagdíja 11 300 forint volt, ami mindössze 3 százalékkal múlja felül a tavaly ilyenkor mért szintet.

Továbbra is jelentős a díjkedvezmények hatása

Idén is számos díjkedvezményt alkalmaznak a biztosítók, amelyek összességében akár 40 százakéknál is nagyobb mértékben nyomják le az adott autóra vonatkozó átlagdíjat. A Netrisk. hu statisztikái szerint a bonusz-malusz díjkedvezményeken kívül az alábbiak a legnépszerűbbek:

 

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: