Ki tesz be jobban a másiknak - játék a klímacsúcson?
A 11 oldalas megállapodás-tervezet szövegét a világ szén-dioxid-kibocsátásának közel feléért felelős négy ország november 30-án, egy zárt ajtók mögötti pekingi egyeztetésen véglegesítette. A tervezet tartalmáról szerdán még csak annyit lehetett tudni, hogy a kiotóinál radikálisabb kötelező erejű vállalásokat ír elő a fejlett világnak, miközben az anyag szerint a fejlődő országok, köztük Kína szintén lépéseket tennének a klímaváltozás ellen, ám nem jogilag kötött formában, és konkrét célértékek nélkül.
A csütörtök este közzétett, "Koppenhágai Egyezmény" címet viselő teljes anyag a globális felmelegedés 2 Celsius fokban történő maximálását tűzi ki célul az iparosodás előtti szinthez képest. A Kiotói jegyzőkönyvben 2012-ig átlagosan 5,2 százalékos kibocsátás-csökkentést vállaló fejlett országoknak előírja, hogy nyolcszorozzák meg vállalásukat 2020-ig. (Ezt természetesen kiterjesztik a Kiotói jegyzőkönyvet nem ratifikáló Egyesült Államokra is.)
Az egyezmény-tervezet arra is kitér, hogy a vállalt csökkentést a fejletteknek nagyrészt saját országukban végrehajtott intézkedésekkel, nem pedig a harmadik világtól vásárolt karbonkvóták - szennyezési jogok - révén kell elérniük. A javaslat továbbá visszautasít minden "egyoldalú fiskális intézkedést" a fejlett országok részéről, így például az amerikai törvényhozás előtt fekvő karbon-importadó bevezetését.
A klímapénzek elosztására egy ENSZ felügyelte alap felállítását írja elő, szemben az Egyesült Államok, Japán, az EU és más fejlett országok által korábban tett javaslattal, miszerint a leendő alap felügyeletét egy már létező intézményre, például a Világbankra kellene bízni. A pekingi javaslat közzététele feltehetően a fejlődő országok válaszlépése arra a dán kormánynak tulajdonított megállapodás-tervezetre, melyet a Guardian jelentetett meg kedden.
A dán tervezet 2020-ra teszi azt az időt, amikor a globális üvegházgáz-kibocsátás eléri a tetőpontját, utána már csökkennie kell. Az anyag a fejlett országok összesített kibocsátását tekintve mintegy megköveteli a csúcs tíz éven belüli elérését, míg a fejlődőknek hosszabb határidőt ad, bár az időpontot pontosan nem jelöli meg. A javaslat ezenkívül konkrét kibocsátás-csökkentési vállalásokat is előír a fejlődőknek, ezek mértékének meghatározását azonban a későbbi tárgyalások hatáskörébe utalja.
