Kiadós eséssel zárta az év utolsó kereskedési napját a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 301,28 pontos, 1,74 százalékos csökkenéssel, 16.974,24 ponton zárta a 2011-es év utolsó kereskedési napját. Az év egészében 4.353 ponttal, 20,41 százalékkal esett az index értéke.

 A részvénypiac forgalma 6,9 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. Mozgalmas napot zárt a tőzsde pénteken: miközben az európai piacokon enyhe pozitív hangulat uralkodott, a BÉT-en esésnek indultak az árfolyamok és a forint is gyengülni kezdett, miután a parlament elfogadta a jegybanktörvényt - emelték ki az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.
    

Varga Zoltán, a QUAESTOR Zrt. elemzője elmondta: a vezető részvények közül az OTP és a Mol könyvelt el nagyobb veszteséget, de fontos árfolyamszintek nem estek el. Ezzel szemben a BUX letörte a szeptember óta tartó emelkedő trendjét, ami negatív jelzés.   Az elemző szerint aggasztó szinten mozog a hazai fizetőeszköz, a részvénypiac zárásakor 315 forintot kellett fizetni egy euróért, és már csak karnyújtásnyira van a történelmi tető, amely 317 felett húzódik.
   

 Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője szerint a BUX szinte az egész világon a legerősebb eséssel zárta az év utolsó kereskedési napját, annak ellenére, hogy a kereskedés utolsó két órájában már emelkedett az index a napi mélypontjához képest.
    

A kereskedő véleménye szerint a 2012-es év első egy-két hónapjában a kormány és az EU-IMF közötti tárgyalás körüli hírek fogják mozgatni a magyar részvénypiacot, és ezzel kapcsolatban éles piaci reakciók várhatók. Emlékeztetett, hogy az EU-IMF küldöttsége a tárgyalások folytatásának egyik feltételéül szabta a jegybanktörvény módosításának visszavonását.
    

Amennyiben sikerül tárgyalóasztalhoz ülniük a feleknek, és közelednek az álláspontok, a piacok is pozitívan reagálnak majd, ám ha távolodnak a nézetek, akkor elszálló állampapír hozamokra, gyengülő forintra és eső részvényárakra lehet számítani - mondta a kereskedő.
    

A Mol árfolyama pénteken 375 forinttal, 2,12 százalékkal 17.350 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 82 forinttal, 2,48 százalékkal 3.218 forintra esett, forgalmuk 5,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,38 százalékkal 519 forintra gyengült, forgalma 231 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 545 forinttal, 1,57 százalékkal 34.200 forintra csökkent, a részvények forgalma 240,3 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 46,7 millió forintos forgalom mellett 200 forinttal, 1,14 százalékkal 17.700 forintra erősödött. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.276,91 ponton zárt pénteken, ez 6,29 pontos, 0,49 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva. (MTI)
    

Kétszáznál több dolgozót bocsát el erdélyi gyárából a japán Fujikura

Kétszáznál több dolgozót bocsát el dési gyárából a japán Fujikura - írta az economedia.ro a polgármesteri hivatal tájékoztatása alapján.
2025. 09. 29. 12:00
Megosztás:

Mesterséges intelligencia bevezetés a kkv-knál - mit mond a McKinsey?

Az AI már nem a jövő ígérete, hanem a mindennapok része – még a magyar kkv-k számára is. A McKinsey friss elemzése szerint a generatív AI dollármilliárdokban mérhető értéket teremthet, ha tudatosan és stratégia mentén vezetik be. De vajon hogyan fordítható ez előnyre a hazai kis és közepes vállalkozásoknál, és milyen buktatókat érdemes elkerülni?
2025. 09. 29. 11:30
Megosztás:

Jelentősen csökkent az élelmiszerpazarlás Magyarországon 2016 óta

Nyolc év alatt harmadával csökkent az élelmiszerpazarlás Magyarországon egy tavalyi év végi felmérés szerint. Míg 2016-ben fejenként évente átlagosan 33,1 kilogramm élelmiszer került a kukába, ez a mennyiség 2024-re 21,5 kilogrammra csökkent, azonban az élelmiszerhulladék mennyisége évente még így is 206 ezer tonnát tesz ki - olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) oldalán.
2025. 09. 29. 11:00
Megosztás:

NBA fogadások 2025-ben: mely csapatokra érdemes figyelni?

Az NBA a National Basketball Association (Nemzeti Kosárlabda Szövetség) rövidítése. Ez a kifejezés Észak-Amerika profi férfi bajnokságát jelenti. Ez az egyik legnagyobb és legrangosabb kosárlabda-bajnokság a világon, amely 1949 óta létezik. Ennek a hosszú időszaknak köszönhetően a bajnokság nagy népszerűségre tett szert a kosárlabda rajongói körében.
2025. 09. 29. 10:58
Megosztás:

A 4iG az Ericssonnal készül stratégiai együttműködésre Észak-Macedóniában

A 4iG Csoport leányvállalata, a One Macedonia és az Ericsson Telecommunications Macedonia nem kötelező érvényű szándéknyilatkozatot írtak alá. A stratégiai együttműködés célja a Nyugat-Balkán első önálló 5G (SA) mobilhálózatainak létrehozása, melyben az Ericsson a tervezéstől, a szükséges berendezések szállításáig, illetve beüzemeléséig részt venne - jelentette be a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn a 4iG.
2025. 09. 29. 10:35
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők hétfőn?

Vegyesen állnak a piacok ma reggel: a Nikkei közel 0,7%-os mínuszban, az SSEC 1,3%-os pluszban tartózkodik.
2025. 09. 29. 10:05
Megosztás:

Emelkedtek a tengerentúli hosszú hozamok az erős makroadatok után, az európai hozamokat Trump vámbejelentései tartották nyomás alatt

A két héttel korábbi fontos szintekről elindult korrekció – a tízéves amerikai kötvényhozam 4%-ról, az EUR/USD az 1,19-es szint közeléből fordult – folytatódott a múlt héten: enyhültek az amerikai kamatcsökkentési várakozások, emelkedtek az amerikai kötvényhozamok, és erősödött a dollár.
2025. 09. 29. 09:30
Megosztás:

Három napi esés után pluszban zártak a Wall Street főbb indexei

Emelkedésessel zártak a fontosabb tengerentúli indexek pénteken: az S&P 0,6 a Dow 0,5, a Nasdaq 0,4%-kal került feljebb.
2025. 09. 29. 09:00
Megosztás:

Emelkedéssel zárták a hetet a nyugat-európai részvénypiacok a megelőző két nap csökkenése után

Visszakapaszkodtak pénteken háromhetes mélypontjukról a nyugat-európai részvénypiacok a pénzügyi és ipari szektor által vezetve.
2025. 09. 29. 08:30
Megosztás:

A Digitális Állampolgárság Program egyszerűsíti, gyorsítja a véradást

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) egyszerűsíti, gyorsítja a véradást - közölte a miniszterelnök főtanácsadója vasárnap a Facebook-oldalán.
2025. 09. 29. 06:00
Megosztás:

Ha 5 éve 500 dollárt fektettél volna XRP-be, ennyit érne ma a befektetésed

Az XRP, a világ harmadik legnagyobb kriptovalutája piaci kapitalizáció alapján, az elmúlt években látványos növekedést produkált. A Donald Trump vezette adminisztráció kriptobarát politikája és a Ripple elleni hosszan húzódó SEC-per lezárása után az XRP előtt megnyílt az út a gyorsabb intézményi terjeszkedés felé.
2025. 09. 29. 05:00
Megosztás:

Minden negyedik cég lemaradhat az év végi biztonsági határidőről

A magyar vállalatok többsége nincs felkészülve a NIS2 irányelv szerinti kötelező kiberbiztonsági auditokra – derül ki a ServerElite friss kutatásából.
2025. 09. 29. 04:00
Megosztás:

Bitcoin árfolyamelemzés: Dupla tető alakzat jelezheti a 100 ezer dolláros visszafordulást – Saylor ismét bizakodik

A Bitcoin árfolyama vasárnap, szeptember 28-án a 109 500 dolláros szinten konszolidálódott, miközben a hétvégi alacsony likviditás újabb bizonytalanságot hozott a piacra. Eközben a Strategy vezérigazgatója, Michael Saylor ismét buzdította követőit BTC-vásárlásra, annak ellenére, hogy a derivatívák és a technikai mutatók további lejtmenetet vetítenek előre.
2025. 09. 29. 03:00
Megosztás:

Utazási trendek az őszi szünetben

Törökország, Ciprus és Egyiptom továbbra is kiemelkedően népszerűek, de egyre többen választják a távolabbi egzotikus helyszíneket is, például a Maldív-szigeteket, Tanzániát vagy az Egyesült Arab Emírségeket.
2025. 09. 29. 02:00
Megosztás:

Civilek szerveztek tüntetést Prágában

Tüntetést tartottak vasárnap délután Prágában az Óvárosi téren azzal a jelszóval, hogy meg kell akadályozni, hogy az októberi választások után szélsőségesek kerüljenek hatalomra Csehországban.
2025. 09. 29. 01:00
Megosztás:

Brit külügy: újból érvénybe léptek a szankciók Irán ellen

A brit külügyminisztérium vasárnapi bejelentése szerint ismét érvénybe léptek az Iránnal szembeni szankciók, mivel Teherán jelentős mértékben megsérti az iráni nukleáris fejlesztési program korlátozásáról és ellenőrzéséről tíz éve kötött többhatalmi megállapodást (Joint Comprehensive Plan of Action, JCPoA).
2025. 09. 29. 00:05
Megosztás:

Megvannak a hatos lottó eheti nyerőszámai – nyertél?

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 39. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 09. 28. 23:00
Megosztás:

Félmilliárd eurós lökést ad Afrika zöld átállásának az Európai Bizottság

Az Európai Unió 545 millió eurós támogatási csomagot indít Afrika támogatására a tiszta energiára való átállás felgyorsításában - jelentette be Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke vasárnap, az ENSZ-közgyűlés New Yorkban zajló ülésszakához kapcsolódva.
2025. 09. 28. 22:00
Megosztás:

MYX Finance, új szereplő a decentralizált származtatott (derivatív) kriptovaluta kereskedésben

Az elmúlt időszakban a kriptovaluta-piac életében új szereplő tűnt fel: a MYX Finance. Rövid idő alatt óriási figyelmet kapott, árfolyama látványosan megugrott, és sok befektető kíváncsi rá. De mi is pontosan a MYX Finance? Hogyan működik? Milyen szerepet játszik a kriptoderivatívák világában? Milyen előnyei és kockázatai vannak? Ezt az anyagot arra szánom, hogy laikusok számára is érthetően vezesse végig ezeket a kérdéseket – miközben technikai részleteket is bemutat – és kontextusba helyezze a MYX Finance szerepét a kriptovaluta-piacon.
2025. 09. 28. 21:00
Megosztás:

Forradalom a blokkláncon: így formálják át a kriptós treasury cégek a gazdasági jövőt

A kriptovaluták világa már rég nem csupán spekulációról szól. A blokklánc-ökoszisztémákban egyre nagyobb szerepet kapnak azok a vállalatok, amelyek nemcsak birtokolják a kriptoeszközöket, hanem aktívan részt vesznek az ökoszisztéma fejlesztésében és irányításában is.
2025. 09. 28. 20:00
Megosztás: