Kiáll a kötvényvásárlások mellett EKB igazgatótanácsának francia tagjelöltje
A jövő év elején az EKB igazgatótanácsához csatlakozó Benoit Coeure szerint az EKB nem-konvencionális műveleteit, a kötvényvásárlásokat és más likviditásjavító intézkedéseket nem lehet határozatlan idejű akcióknak tekinteni, de folytatni, és ha szükség van rá, akár növelni is kell azokat.
"Az EKB-nak szoros figyelemmel kell követnie az eseményeket és ha szükséges be kell avatkoznia. A döntést azonban politikai beavatkozástól mentes módon az EKB-nak magának kell meghoznia. Pragmatikusnak kell lennünk és a piaci fejleményektől függően meg kell tennünk a szükséges lépéseket" - mondta Benoit Coeure hétfőn este az Európa Parlament költségvetési bizottsága előtti meghallgatáson Strasbourgban.
Az EKB elnöke, Mario Draghi a múlt héten csütörtökön azzal húzta keresztül a piac fokozott kötvényvásárlási várakozásait, hogy szigorúbb költségvetési szabályok bevezetésének fejében a bankok számára a likviditásnövelő eszközök bővítését ajánlotta fel. A Reuters hírügynökség EKB-s forrásoktól pénteken szerzett információi szerint az EKB heti 20 milliárd euróban limitálta kötvényvásárlásait, míg a bankoktól azt várja, hogy szuverén kötvényvásárlások finanszírozására vegyék igénybe likviditásnövelő eszközeit.
A szuverén kötvények iránti kereslet növelésével csökkenteni lehet az adósságcsapdába esett euróövezeti országok adósságszolgálati költségeit. A csúcstalálkozót megelőző héten az EKB 635 millió euró értékben vásárolt euróövezeti szuverén kötvényt, az azt megelőző héten pedig 3,7 milliárd euróért, Az EKB 2010 májusa óta már mintegy 207,5 milliárd euró értékben vásárolt euórövezeti szuverén kötvényeket. A kötvényvásárlás erősen vitatott téma elemzői körökben, mivel a jegybankok számára nem megengedett az állami kiadások közvetlen finanszírozása kötvényvásárlásokkal.
Az EKB azonban a másodpiacon vásárolja a szuverén kötvényeket, ahol a már kibocsátott kötvényekkel kereskednek. Nem kevés, elsősorban amerikai és brit közgazdász szorgalmazza azonban az EKB kötvényvásárlásainak kiterjesztését, ami érvelésük szerint a legmegfelelőbb eszköz az államkötvények hozamprémiumának a leszorítására. Az Európai Parlament gazdasági és monetáris bizottsága hétfőn este jelölte Benoit Coeure-t az EKB igazgatótanácsába, az EKB pedig már korábban áldását adta a jelölésre.
Benoit Coeure a francia kincstár magas rangú tisztviselője. Benoit Coeure és a szintén pragmatikusnak tekintett német Jörg Asmussen az év elején váltja fel az EKB igazgatótanácsában az olasz Lorenzo Bini Smaghi és monetáris héjának tartott Jürgen Stark igazgatótanácsi tagokat. (MTI)