Kilőtt a GM árfolyama a vártnál jobb eredmény láttán

Az európai üzletág gyengélkedése továbbra is súlyos teher a General Motors számára. Az amerikai társaság szerdán közzétett beszámolója szerint az Opel működési vesztesége 1,5-1,8 milliárd dollárra, hozzávetőleg 1,4 milliárd euróra rúghat az idén, és jövőre sem lesz sokkal jobb a helyzet, legkorábban az évtized közepére érheti el a nullszaldót.

A tetemes költségek és az értékesítés csökkenése miatt a harmadik negyedévben 500 millió dollár vesztesége keletkezett a GM-nek az Opel miatt, és ezzel együtt az év eleje óta már több mint egymilliárd dolláros hiánynál tartanak. Az árbevétel 20 százalékkal csökkent az első kilenc hónapban az egy évvel korábbihoz képest, az eladott kocsik száma 13 százalékkal esett: 940 ezerről 718 ezerre. A GM azonban továbbra is kitart európai érdekeltsége mellett. Az amerikai vállalat európai igazgatója az eredmények ismertetése kapcsán elmondta: az Opelt talpra állítani, a bevételt növelni hivatott többmilliárd dolláros termékfejlesztési programban 23 új modell és 13 új motor szerepel a következő négy évben. Az Opel az elmúlt tizenkét évben 16 milliárd dollár veszteséget okozott a General Motorsnak. A GM az évtized közepére várja a fedezeti pont elérését európai tevékenysége után.

 

A General Motors a harmadik negyedévben a 1,48 milliárd dollár nettó nyereséget ért el, ami részvényenként 89 cent nyereségnek felel meg, szemben a 2011 harmadik negyedévi 1,74 milliárd, részvényenként 1,03 dollár nyereséggel. Egyszeri tételek leszámításával a GM részvényenként 93 cent nyereséget ért el a harmadik negyedévben, jóval Thomson Reuters felmérésének 60 centes átlaga felett. A GM adó előtti eredménye (EBIT) 2,3 milliárd dollárra emelkedett a harmadik negyedévben az egy évvel korábbi 2,2 milliárd dollárról. Az értékesítési árbevétel 37,6 milliárd dollárra emelkedett az egy évvel korábbi 36,7 milliárd dollárról. Elemzők 35,7 milliárd dollárt vártak. A GM árfolyama a tegnapi kereskedés során 9,54 százalékkal 25,50 dollárra emelkedett.

 

General Motors részvény

 

A GM észak amerikai üzletága 1,82 milliárd dollár adó előtti eredményt ért el a harmadik negyedévben, 17 százalékkal alacsonyabbat az egy évvel korábbinál. Elemzők 1,4-1,6 milliárd dollárt vártak. A GM nemzetközi üzletága, ami tartalmazza Kínát, de Európát nem, 689 millió dollár adó előtti eredményt ért el, lényegesen többet az 500 milliós elemzői várakozásoknál. Dél-Amerikában a tavalyi 44 millió dollár hiány után a GM 114 millió dollár adó előtti eredményre tett szert, míg elemzők fedezeti pont körüli eredményre számítottak. A GM Financial a tavalyi harmadik negyedévivel megegyező 0,2 milliárd dollár EBIT eredményt ért el az idei harmadik negyedévben is.

Közgyógyellátás 2026: kinek jár, hogyan történik a közgyógy igénylése?

A közgyógyellátás 2026 egyik legfontosabb szociális-egészségügyi támogatása lehet azoknak, akik tartós betegség, alacsony jövedelem vagy speciális élethelyzet miatt rendszeresen költenek gyógyszerre, gyógyászati segédeszközre vagy rehabilitációs ellátásra. Mutatjuk, közgyógyellátás kinek jár, mire használható fel az igazolvány, és hogyan történik a közgyógy igénylése lépésről lépésre.
2026. 04. 28. 00:01
Megosztás:

A stabilcoinok lehetnek a következő generációs pénzügyek alapjai az a16z Crypto szerint

A stabilcoinok ma már jóval többet jelentenek egyszerű kriptokereskedési eszközöknél. Az a16z Crypto friss jelentése szerint ezek a dollárhoz vagy más fiat devizákhoz kötött digitális eszközök a következő generációs pénzügyi termékek egyik legfontosabb alaprétegévé válhatnak. A jelentés szerint a stabilcoinok nem csupán gyorsabb és olcsóbb tranzakciókat kínálnak, hanem új irányba terelhetik a globális pénzmozgásokat, a pénzügyi befogadást és a digitális dollár szerepét is.
2026. 04. 27. 23:30
Megosztás:

A 4iG SDT EGY-nek 32 970 darab Rába-részvényt ajánlottak fel

A 4iG Nyrt. leányvállalatának, a 4iG SDT EGY Zrt.-nek 32 970 darab Rába-részvényt ajánlottak fel megvételre a Rába Nyrt. törzsrészvényeire kötelezően tett nyilvános vételi ajánlatára - közölte a 4iG Nyrt. a Budapest Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2026. 04. 27. 23:00
Megosztás:

A Coinbase és Western Union: új korszak jöhet a stabilcoin alapú nemzetközi fizetésekben

A stabilcoinok (angolul: stablecoin) egyre látványosabban törnek be a globális pénzügyi infrastruktúrába. A Coinbase új partnersége a Nium fizetési szolgáltatóval, valamint a Western Union saját stablecoin-terve azt jelzi, hogy a kriptoszektor egyik legfontosabb felhasználási területe a határokon átnyúló fizetések és pénzküldések piaca lehet.
2026. 04. 27. 22:30
Megosztás:

Deutsch Tamás mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezték a magyar hatóságok

A magyar hatóságok kezdeményezték Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését - jelentette be hétfőn Strasbourgban az Európai Parlament plenáris ülésének megnyitóján Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke.
2026. 04. 27. 22:00
Megosztás:

A Wise elérhetővé tette az ingyenes forintfeltöltést Magyarországon

A Wise bejelentette az Azonnali Fizetési Rendszeren alapuló Qvik-kérelem magyarországi bevezetését, melynek köszönhetően az arra jogosult ügyfelek illetékmentesen utalhatnak pénzt bankszámlájukról forint egyenlegükre. A bevezetés része a vállalat azon átfogó törekvésének, hogy a Wise-számlát még hasznosabbá tegye, és segítse az ügyfeleket a mindennapi pénzügyeik hatékonyabb kezelésében.
2026. 04. 27. 21:30
Megosztás:

Legjobb 10 kripto befektetés, amely 24 óra alatt felrázta a kereskedőket

A kriptopiacnak van egy különös tulajdonsága: néha nem a legnagyobb nevek írják a nap történetét, hanem azok a projektek, amelyekre előző este még csak fél szemmel figyeltek a kereskedők. A mostani 24 órás toplistán pontosan ez történt: miközben sok befektető továbbra is azt kutatja, mi lehet a legjobb kriptovaluta befektetés, a friss adatok szerint a legnagyobb napi emelkedést a Pudgy Penguins, a Zebec Network, az edgeX és több DeFi-, mém- és infrastruktúra-token hozta.
2026. 04. 27. 21:00
Megosztás:

Rendkívüli parlamenti ülésen választanák meg az új koszovói köztársasági elnököt

Koszovóban rendkívüli parlamenti ülés kezdődött hétfőn, amelynek témája a köztársasági elnök megválasztása, ám a három legnagyobb ellenzéki párt bojkottálja az ülést.
2026. 04. 27. 20:30
Megosztás:

Erősíti az űr- és védelmi együttműködést a Rheinmetall AG-vel a 4iG

Erősíti a stratégiai együttműködést a 4iG a Rheinmetall AG-vel az űr- és védelmi ipar területén – közölte a vállalatcsoport hétfőn az MTI-vel.
2026. 04. 27. 20:05
Megosztás:

Erősödött a forint árfolyama hétfő estére

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 04. 27. 19:30
Megosztás:

A Magyar Telekom 16 vármegyében fejleszt optikai hálózatot

A Széchenyi Terv Plusz Program keretében, a Gigabit Magyarország Program uniós támogatásával 16 vármegyére kiterjedően fejleszt optikai hálózatot a Magyar Telekom - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2026. 04. 27. 19:00
Megosztás:

Az MBH Bank nem fizet osztalékot

Az MBH Bank Nyrt. nem fizet osztalékot a tavalyi eredményéből a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett hétfői közgyűlési határozat szerint.
2026. 04. 27. 18:30
Megosztás:

Kvantumbiztos korszakra készül a TRON: Justin Sun 2026-ra ígéri a nagy biztonsági frissítést

A blokkláncipar egyik következő nagy versenyterülete nem feltétlenül a tranzakciós sebesség vagy az alacsony díjak körül alakulhat ki, hanem a kvantumszámítógépekkel szembeni védelemben. Justin Sun, a TRON alapítója szerint a hálózat 2026-ban fontos lépést tehet a kvantumrezisztens biztonság felé: előbb teszthálózaton, majd a főhálózaton is elindulhat az új védelmi modell.
2026. 04. 27. 18:00
Megosztás:

Új tagozat jött létre az épületgépész szakma érdekképviseletére

Megalakult az ÉVOSZ Épületgépészeti Tagozata, amelynek célja az ágazat érdekeinek képviselete, a tisztább piaci verseny előmozdítása és a minőségi kivitelezés erősítése - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az MTI-vel hétfőn.
2026. 04. 27. 17:30
Megosztás:

Aki tőzsdézik, az erre figyeljen most nagyon!

Az alábbiakban Szitás Lóránt, a globális, Magyarországon is elérhető befektetési alkalmazás, az XTB piaci elemzője reflektál az aktuális piaci történésekre.
2026. 04. 27. 17:00
Megosztás:

Az átlag felett a turisztikai cégek várakozásai áprilisban

A nemzetgazdasági átlag felett alakultak a magyarországi turisztikai szektorban működő cégek várakozásai áprilisban, a teljesítményvárakozások indexe szerint minden más ágazatnál kedvezőbb helyzetben vannak - derül ki a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) a GKI Gazdaságkutató közreműködésével végzett legfrissebb felméréséből, amelynek megállapításairól hétfőn tájékoztatták az MTI-t.
2026. 04. 27. 16:30
Megosztás:

A fizikai dolgozók átlagos órabére elérte a 2390 forintot az első negyedévben

A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2390 forint volt az első negyedévben, ami 6,2 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2250 forinthoz képest - közölte a Trenkwalder és az RSM Hungary az MTI-vel.
2026. 04. 27. 16:00
Megosztás:

A stabilcoin B2B fizetések értéke 2035-re elérheti az 5 billió dollárt

A vállalati kriptofizetések piaca új szintre léphet a következő évtizedben. A Juniper Research friss előrejelzése szerint a határokon átnyúló B2B stabilcoin-tranzakciók értéke 2035-re akár az 5 billió dollárt is elérheti. A növekedést elsősorban az hajthatja, hogy a vállalatok egyre aktívabban építik be a dollárhoz kötött digitális eszközöket a nemzetközi elszámolásokba, beszállítói kifizetésekbe és treasury műveletekbe.
2026. 04. 27. 15:30
Megosztás:

Negatívról stabilra javította Kína adósbesorolásának kilátását a Moodys

A leminősítés megnövekedett valószínűségére utaló eddigi negatívról stabilra javította Kína államadós-besorolásának kilátását hétfőn a Moody's Ratings.
2026. 04. 27. 15:00
Megosztás:

360 forintos euró mellett is könnyen bukhatunk a devizaszámlákon – Itt a lista a legolcsóbb megoldásokról

A forint jelentős erősödése után a 360-as szintet közelíti az euró árfolyama, ami a money.hu szakértői szerint ideális alkalmat teremt a devizaváltásra és a tudatos megtakarításra. Nem mindegy azonban, hol tartjuk az eurónkat: a banki költségek és a váltási árfolyamok közötti eltérés éves szinten akár több tízezer forintos különbséget is jelenthet.
2026. 04. 27. 14:30
Megosztás: