Kimúlik a TV és a rádió, hódít az internet! - Médiapiaci elemzés

Az internetezők fele már lényegében egyáltalán nem a tévéből, a rádióból vagy a nyomtatott sajtóból tájékozódik a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2019 novembere és decembere között készült piackutatása szerint. Az internet teret nyer minden korosztály hírfogyasztásában és szórakozásában, de ez a tendencia a Z-generációnál a leglátványosabb.

Kimúlik a TV és a rádió, hódít az internet! - Médiapiaci elemzés

Az internethasználat hazai terjedésével párhuzamosan egyre nehezebb helyzetbe kerül a hagyományos média és távközlés, vagyis a tévézés, a rádiózás, a nyomtatott sajtó és a telefonálás. 2019 végén már több mint 6,5 millió internetező volt Magyarországon (a 15 évesnél idősebbek körében), akik legalább heti rendszerességgel böngésztek a világhálón. A hagyományos elektronikus és nyomtatott sajtóból például az internetezők fele már egyáltalán nem vagy kevéssé szokott tájékozódni. Amikor pedig a szórakozásról, filmnézésről van szó, akkor is hasonló arányban vezet az internet: 46 százalék nem vagy már csak keveset tévézik, sokkal inkább a neten tölti a szabadidejét. A hagyományos telefonálás valamennyire tartja magát az internettel folyó versenyben: itt csak a válaszadók egyharmada mondta, hogy nagyrészt vagy kizárólag az interneten keres meg másokat (ha a másik félnek is van internetkapcsolata).

Az internet az időseket is beszippantja

A hagyományos média és távközlés internettel szembeni térvesztése leginkább azzal függ össze, hogy egyre több ember egyre többet és egyre magabiztosabban internetezik, vagyis a demográfiai jellemzők itt kevéssé mutatnak összefüggéseket.

Egyedül a szórakozás, időtöltés esetében jelenik meg a válaszadók életkora mint a legmeghatározóbb jellemző, az interneten töltött idő és a jártasság mellett.

A húsz év alattiaknál sokkal gyorsabb a televízió – és egyébként a rádió – térvesztése is az internettel szemben. A tizenévesek között tízből heten a világhálóról tájékozódnak a hagyományos tévék, rádiók, újságok helyett – tizenháromból mindössze egy fiatal mondta, hogy többet tévézik, mint amennyit internetezik –, és tízből nyolcan az interneten néznek filmeket, videókat vagy sorozatokat. A harminc év alattiak kétharmada, a harmincasoknak pedig a fele nyilatkozott úgy, hogy már nagyrészt vagy kizárólag interneteznek tévézés helyett. A hatvanas és a hetvenes korosztálynál is jelentkezik az internet „beszippantó” hatása: az internetező hatvanasok 70 százaléka, míg a hetven évesnél idősebbek 68 százaléka úgy nyilatkozik, hogy ő ugyanannyit vagy többet internetezik, mint amennyit tévézik.

Filmezés és zenehallgatás

Az NMHH kutatásából az is kiderül, hogy a videonéző internetezők 15 százaléka teljesen felhagyott a hagyományos tévénézéssel, további 26 százalékuk pedig kevesebbet tévézik; neten zenét és podcastot hallgatók közül pedig már 22 százalék hagyott fel véglegesen a klasszikus rádiózással. Az átrendeződés itt is a harminc éven aluliak körében a legszembeötlőbb: az Y- és Z-generációban kétszer többen vannak, akik már nem tévéznek (28 és 30 százalék), és másfélszer-kétszer többen, akik már nem rádióznak (28 és 38 százalék), mint azok, akik fogyasztanak még hagyományos médiát.



Hozzászólások

Pályázat nyújt segítséget a fogyatékos gyermekek ellátásához

Mintegy százmillió forintos keretösszegre lehet pályázni fogyatékos gyermeket nevelő családok otthonában nyújtott időszakos segítő szolgáltatásra - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
2021. 02. 26. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre népszerűbb a digitális faktoring

Egyre több kis- és középvállalkozás veszi igénybe a digitiális faktoring lehetőséget - közölte a digitális faktoringra és online hitelezésre specializálódott Péntech cég csütörtökön az MTI-vel.
2021. 02. 26. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Még sokat kell várni a magyar vakcinára

A jövő év végén megkezdődik a hazai koronavírus-elleni vakcina gyártása Debrecenben - jelentette be az innovációs és technológiai miniszter csütörtökön a hajdú-bihari kereskedelmi és iparkamara székházában tartott sajtótájékoztatón.
2021. 02. 26. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egymilliárdos hiány a teniszszövetségnél

A megbízott igazságügyi könyvszakértő szerint a korábban közzétettnél egymilliárd forinttal nagyobb a hiány a Magyar Tenisz Szövetségnél (MTSZ).
2021. 02. 26. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővülhet a kamatmentes újraindítási kölcsön jogosultsági köre

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezi a kormányzatnál, hogy a vendéglátóegységeket érintő korlátozások miatt nehéz helyzetbe került beszállítók is részt vehessenek a kamatmentes újraindítási gyorskölcsön hitelprogramban - közölte a NAK csütörtökön az MTI-vel.
2021. 02. 26. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felbukkantak a végrehajtós csalók - Erre kell figyelni!

Az elmúlt időszakban a fővárosban is elterjedtek az unokázós típusú csalásokhoz hasonló, úgynevezett végrehajtós csalások - közölte a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel.
2021. 02. 26. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Modellt vált a BGE

Támogatta a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) szenátusa csütörtöki ülésén az egyetem modellváltását, azaz állami intézményből közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány által fenntartott felsőoktatási intézménnyé alakítását - tájékoztatta az intézmény az MTI-t.
2021. 02. 26. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén is díjazta a legjobb állampapír-forgalmazó partnereket az ÁKK

Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK Zrt.) idén is díjazta a legjobb állampapír-forgalmazó partnereit a nagybani állampapírok elsődleges és másodlagos piaca, valamint a lakossági állampapírok értékesítése alapján - közölte az ÁKK Zrt. az MTI-vel csütörtökön.
2021. 02. 26. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszatér a hidegfront!

Hidegfront érkezik a tél utolsó napjaiban. Pénteken még 20 fok is lehet, de szombaton már inkább 10 fok körül alakulnak a maximumok és a hegyekben hózápor sem kizárt - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2021. 02. 26. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Arculati pályázatot a MOME

Nonprofit szervezetek számára indított arculati pályázatot a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) MOME Movement címmel; a hallgatói kezdeményezésre indított pályázat célja a szervezetek vizuális kommunikációjának a segítése. A jelentkezési határidő március 9-e.
2021. 02. 25. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új dizájnerdrogok kerültek tiltólistára

Újabb hat anyag került fel a dizájnerdrogok immár több mint 300 vegyületcsoportot, szert és szervariánst tartalmazó tiltólistájára - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán.
2021. 02. 25. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Közép-Tiszán is megindult a lassú apadás

A Közép-Tiszán is megindult a lassú apadás csütörtök hajnalban, azt megelőzően tizennégy órán át tetőzött Szolnoknál a folyó, 760 centiméteres vízállással - közölte a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) a honlapján.
2021. 02. 25. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyorsan és fájdalommentesen zajlik az oltás

Gyorsan és fájdalommentesen zajlott az oltás annál az idős nőnél, aki a Szent János Kórház oltópontján nyilatkozott tapasztalatiról a közmédiának csütörtökön.
2021. 02. 25. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a BUX és a vezető részvények is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 816,02 pontos, 1,89 százalékos emelkedéssel, 43 999,47 ponton zárt csütörtökön.
2021. 02. 25. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Generali is beléphet a fogyasztóbarát otthonbiztosítások piacára

A Generali Biztosító Zrt. is beléphet a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítások piacára - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-vel csütörtökön.
2021. 02. 25. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiderült, meddig maradnak a jelenlegi korlátozások

A kormány március 15-ig változatlan formában fenntartja a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón.
2021. 02. 25. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedett az 5, a 10 és a 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 5 milliárd forinttal nagyobb összegben, 65 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 02. 25. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A rehabilitációs hozzájárulás újdonságai

Február 25-ig kell benyújtani a rehabilitációs hozzájárulás éves kötelezettségének és a tavaly befizetett előlegeknek a különbözetéről szóló éves bevallást, valamint az esetleges fizetési kötelezettségeket is máig kell teljesíteni - hívja fel a Mazars az érintett vállalkozások figyelmét. A bevallás elkészítése során a cégeknek érdemes figyelembe venni a vészhelyzet alatt kihirdetett vonatkozó rendeleteket is.
2021. 02. 25. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Családi házak – a népszerűségnek ára van

Míg Budapest esetében az agglomeráció, addig a vidéki nagyvárosokból a környező kisebb települések irányába indultak el az új otthont keresők, és megnövekedett a kereslet az önálló, saját kerttel rendelkező ingatlanok iránt. Az OTP Ingatlanpont szakértői összeállításukban a családi házak piacának alakulását vizsgálják.
2021. 02. 25. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

El lehet köszönni a nagy fizetésemelésektől a jövőben

Bár a múlt évben folytatódott a béremelkedés Magyarországon, mostantól visszafogottabb tempóra számíthatnak a dolgozók. Az infláció alakulása sem segít nekik.
2021. 02. 25. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások: