Kína, a szellemvárosok árnyékában

A 2008-as világgazdasági válságot Kína egy példa nélkül álló gazdasági bravúrral hagyta a háta mögött. A pénzügyi krízisre reagálva, 2008 novemberében a kínai kormány az éves GDP valamivel több, mint 13 százalékára rúgó, mintegy 4 billió jüan (586 milliárd dollár) összegű fiskális ösztönző csomagot jelentett be, amelynek több, mint 80 százalékát infrastrukturális beruházásokra és építkezésekre fordították - olvasható AXA csoport Magyarország elemzésében.

Épül az „új Kínai Nagy Fal”

 

Ahogy évezredekkel korábban a Kínai Nagy Falat húzták fel, a XXI. századra virradóan Kína úgy kezdett hasonló volumenű építkezéssorozatba, csak most ingatlanok, autópályák vagy repülőterek százai szimbolizálták az egyes építőkockákat. A gazdasági növekedés biztosításához és magas szinten tartásához mondhatni rohamtempóban húzták fel a városokat, messze felülszárnyalva minden eddig látott fiskális expanziót.

 

Ugyanakkor a felduzzadó építkezési hullám a magasra szökő árak mellett jelentős túlkínálatot generált az ingatlanpiacon, amely az úgynevezett „szellemvárosok” kialakulásához vezetett. Mindezek eredményeként, napjainkban becslések szerint körülbelül 64 millió lakás és ház áll üresen az ország különböző részein felépített városokban. Azonban egyes néptelen városok ingatlanjait befektetési céllal felvásárolták, ahogy ez történt az ország délkeleti részén található Qiandaohu város lakatlan, méregdrága tóparti luxus apartmanjaival is. A jelenség természetesen az üzlethelyiségeket ugyanúgy érinti. Így például Kína elképesztő ütemben növekvő fogyasztói társadalmának szimbólumaként 2005-ben felépített, mintegy 1500 üzlethelyiséget tömörítő, napi 70.000-es vevői forgalomra tervezett bevásárlóközpont, a New South China Mall megnyitása óta csupán 1 százalékos kihasználtsággal működik, és folyosóin szinte csak a takarítók és a biztonsági őrök „lézengenek”.

 

A hirtelen mintegy „föld alól” kinövő városok tucatjai, azaz az ingatlanpiac felpörgése tehát nagyban hozzájárult a kínai gazdaság rohamos tempójú növekedéséhez. Ugyanakkor a rendkívül magas árak, a kereslet-kínálati egyensúlytalanság és a szellemvárosok számának emelkedése megkérdőjelezte a folyamat fenntarthatóságát.

 

Túlfűtött gazdaság

 

A gazdasági szárnyalás természetes kísérőjeként, valamint az ársokkok tovagyűrűző hatásaként az infláció is emelkedő pályára állt, valamint a korábban még 6 százalék közeli éves GDP-növekedés is jóval a 10 százalék fölötti tartományba katapultált.

 

A túlhevült gazdasági folyamatok hatására 2010 őszén már a kínai kormány is felismerte, hogy a növekedést egy fenntartható mederbe kell terelni. Így megkezdődött a szigorú monetáris politika korszaka, melynek keretein belül, 2010 októbere óta a kínai jegybank mintegy öt alkalommal emelt alapkamatot (5,31-ről 6,56 százalékig), a bankok számára a tartalékolási követelményeket pedig kilenc lépésen keresztül 21,5 százalékra duzzasztotta, és ingatlanpiaci korlátozásokat vezetett be. A nagyobb városokban az ingatlanvásárlás feltételekhez kötése – mint a harmadik lakás vásárlásának tilalma, a fővárosban a nem helyi lakosok vásárlásának korlátozása –, valamint a kötelező önrész és a hitelkamatok mértékének megemelése, a bevezetett éves ingatlanadó mind-mind az ingatlanpiac lehűtését célozta.

 

A szigorú monetráis politika visszavág

 

2011-ben, részben a megszorító jegybanki politika, illetve a globális gazdasági lassulás eredményeként a kínai fogyasztói árszínvonal növekedése a 2011. szeptemberi 6,1 százalékról decemberre egészen 4,1 százalékra zuhant vissza, míg a negyedik negyedéves, 8,9 százalékos GDP növekedési adat már 2,5 éves mélypontnak felelt meg.

 

A lassulás leglátványosabb jelei azonban az ingatlanpiacon voltak láthatóak, így mind a lakásértékesítések számában, 2011 decemberében pedig már negyedik hónapja az árakban is csökkenés mutatkozott. A Kínai Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint 2011 novemberéről decemberre 70 város közül 52-ben estek az ingatlanárak, míg két hónappal korábban csupán 33-ban.

 

A növekedés lassulásának hatására tovább éleződő társadalmi feszültségek sokakban még inkább megkérdőjelezték az egészen eddig folytatott szigorú monetáris politika fenntarthatóságát. Ez azért megkerülhetetlen kérdés, mivel Kínában a tömegek hatalmas ereje jelentős rendszerkockázati tényező. A legfrissebb statisztika 2010-ben már 180 ezer sztrájkról, demonstrációról és tüntetésről számolt be, amely duplája a 2006-os adatoknak, és ez a növekvő tendencia feltehetően napjainkban tovább folytatódik. A média által világszerte fokozott érdeklődéssel kísért wukani demonstrációt az emelte ki a sorból, hogy az közel három hónapig húzódott el, 20.000 fős tömeget mozgatott meg, illetve a városból teljesen kiszorították a kormányzati tisztségviselőket. A kínai vezetés így egy időre teljesen elvesztette a „falu” feletti irányítást, amire korábban aligha volt precedens.

 

A „finomhangolás” korszaka

 

A túlfűtött gazdasági növekedéssel kapcsolatos félelmeket így viszonylag gyors ütemben váltották fel azon aggodalmak, hogy a növekedés visszafogása netalán túl hatékonyra sikerült és az egyéb külső sokkok hatásaival karöltve már a tervezettnél is jobban lefékezik a gazdasági aktivitást. Emiatt a vasszigorral alkalmazott, restriktív monetáris politikát felül kellett vizsgálni, nehogy a növekedés lefékezése helyett, egyenesen derékba törjék azt. Így a szigorú monetáris politika után a „finomhangolás” korszakába léptünk, vagyis a kormány nagyon óvatosan manőverezve igyekszik „jumbo jet” méretű gazdaságát a leszállópálya felé irányítani, és a növekedést egy fenntartható tartományba terelni.

 

A kínai döntéshozók meg is tették az első lépéseket a túlzott lassulás feltartóztatása érdekében. Csökkentették a pénzpiaci kamatokat, döntöttek a banki mennyiségi hitelplafonok részleges eltörléséről, és november végén a nagybankokra előírt kötelező tartalékolási ráta 50 bázispontos lazításáról is, amelyet várakozásaink szerint még akár további három ilyen nagyságrendű lazítás is követhet az idén.

 

Egyrészről bíztató, hogy a legutóbbi GDP-bővülés még bőven a 7-8 százalékos szint felett alakult, amely egyébként vízválasztó lehet egy esetleges „puha” vagy „kemény” landolás között. Azonban a tartós globális gazdasági lassulás Kínára tovagyűrűző hatása, vagy az országspecifikus makrogazdasági tényezők akár hosszabb időn keresztül is nyomás alatt tarthatják a hatalmas gazdaságot. Az alapkezelők körében végzett egyes felmérések jelenleg igen optimista kimenetelt valószínűsítenek, ugyanis a befektetők még mindig felülsúlyozzák a kitettségüket a kínai tőkepiacon, és csak töredékük számít a „kemény földet érésre”. Azonban hiába zuhant a sanghaji tőzsdeindex decemberben már így is 33 hónapos mélypontra, a befektetői várakozásokkal ellentétes kimenetelű forgatókönyv további negatív meglepetést okozhatna a piacon.

 

Úgy gondoljuk, hogy közép és hosszú távon az ország hatalmas, 3,2 billió dollárra rúgó devizatartaléka, viszonylag alacsony, a Nemzetközi Valutaalap becslése szerint mindösszesen 27 százalékos GDP-arányos adósságállománya, illetve állandó fogyasztói bázist jelentő 1,3 milliárdos lakossága támaszt nyújthat Kína gazdaságának. Mindezek eszközt adhatnak a döntéshozók kezébe, hogy gyorsan reagálva, mondhatni „kézi vezérléssel” és finom kalibrálással a fenntartható, stabil növekedési tartományba tereljék ezt az óriási gazdaságot.


Önkormányzatok is pályázhatnak az Országfásítási és Települészöldítési Programra

Négyféle önkormányzati pályázat indul az Országfásítási és Települészöldítési Programban, ezekre valamennyi magyar település pályázhat - mondta Magyar Péter a közösségi oldalára vasárnap feltöltött videóban.
2026. 11. 09. 00:05
Megosztás:

Veszélyes határhoz közelít a Bitcoin: milliárdos veszteséget hozhat a Strategy számára az újabb esés

A Bitcoin árfolyama mindössze 211 dollárral haladja meg a Strategy átlagos beszerzési árát, így a világ egyik legnagyobb vállalati Bitcoin-befektetője hamarosan nem realizált veszteségbe fordulhat. A korábban MicroStrategy néven működő vállalat számára azonban nem önmagában a 75 451 dolláros árszint áttörése jelenti a legnagyobb veszélyt, hanem annak hatása a részvényárfolyamra, a finanszírozásra és a befektetői bizalomra.
2026. 11. 08. 23:00
Megosztás:

Jóval fagypont alatti hőmérsékleti értékeket mértek Székelyföld több településen

Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet - mínusz 10,5 fokot - Csíkszeredában mérték.
2026. 11. 08. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 08. 21:00
Megosztás:

Kőbánya-Kispesten folytatódik a Budapest-Cegléd vasútvonal felújítása

Kőbánya-Kispest állomáson folytatódik a Budapest-Cegléd vasútvonal felújítása: vágányokat építenek át, megújulnak a perontetők, és újabb négy helyen szűnnek meg a lassújelek - közölte a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 08. 20:00
Megosztás:

Ismét kitölthető lesz az óvodás gyermekek fejlődésének értékelésére szolgáló kérdőív

Számozási hiba miatt ideiglenesen állították le az óvodás gyermekek fejlődésének értékelésére szolgáló 2021 óta változatlan kérdőívet, amely keddtől újra kitölthető lesz - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium (OGYM) vasárnap az MTI-vel, arra reagálva, hogy Rétvári Bence (KDNP) korábban kifogásolta, az óvónőktől tudakolja a tárca, melyik kisgyerek játszik a nemi hovatartozásától eltérően.
2026. 11. 08. 18:00
Megosztás:

Megújul az Egert átszelő 25-ös főút

Az Egert átszelő 25-ös főút megújulásáról számolt be a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán. Vitézy Dávid azt írta, a több mint 8 kilométeres útfelújítás várhatóan december közepéig tart.
2026. 11. 08. 17:00
Megosztás:

Fejenként évi 12 kilóval többet szemetelünk, ha házhoz jön a szelektív gyűjtés

A háztartásokba kiosztott szelektív gyűjtőedények évente lakónként csaknem 12 kilogrammal növelték a szelektíven gyűjtött hulladék mennyiségét, miközben a vegyes hulladék nem csökkent érdemben a Corvinus vezetésével készült friss, 93 magyar települést vizsgáló kutatás szerint.
2026. 11. 08. 16:00
Megosztás:

Több hullámban érkezik csapadék a jövő héten

Változékony idő várható a jövő héten, több hullámban is csapadék érkezik. A hőmérséklet csúcsértéke a hét elején még 5 és 13 Celsius-fok között várható, majd melegedés kezdődik, pénteken a déli országrészben akár 21 fok is lehet, és a több felhő miatt egyre kevésbé lesznek fagyosak az éjszakák - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 08. 15:00
Megosztás:

Barnier: az EU ajtaja nyitva áll, ha Nagy-Britannia ismét csatlakozni kíván

Az Európai Unió ajtaja nyitva áll Nagy-Britannia előtt, ha az ország a jövőben ismét csatlakozni kívánna az EU-hoz, de a brit kormány "nem csemegézhet" az uniós tagsággal járó feltételek között, újbóli csatlakozás esetén a teljes feltételrendszert maradéktalanul el kell fogadnia - közölte a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában Michel Barnier, az Európai Bizottság egykori Brexit-ügyi főtárgyalója.
2026. 11. 08. 14:00
Megosztás:

Megerősíti utcai jelenlétét a cseh rendőrség

Megelőző biztonsági intézkedéseket foganatosít a cseh rendőrség a krakkói események miatt - jelentették be szombaton este Prágában.
2026. 11. 08. 13:00
Megosztás:

Horvátországban van elég gabonatartalék, gyógyszerkészlet nincs

Horvátország stratégiai tartalékaiban a teljes lakosság számára hatvan napra elegendő gabona áll rendelkezésre, gyógyszerekből és oltóanyagokból azonban a törvényi előírás ellenére sincs központi készlet - számolt be róla a horvát közszolgálati televízió (HRT) a gazdasági minisztérium éves jelentése alapján.
2026. 11. 08. 12:00
Megosztás:

Heti kriptopiac: 35 százalékot ugrott a Pieverse, padlóra került a TRUMP

Egyetlen hét alatt két egészen különböző világ rajzolódott ki a kriptopiacon. A Pieverse tulajdonosai 35 százalékos emelkedést láthattak, miközben a TRUMP token értékének több mint negyede eltűnt. Az Injective mögé új tőzsdei befektetési termék érkezett, az aranyfedezetű Tether Gold pedig akkor is erősödött, amikor több ismert altcoin kétszámjegyű veszteséget szenvedett el. De melyik mozgás mögött áll valódi bejelentés, és hol dolgozott inkább a félelem vagy a lemaradástól való szorongás?
2026. 11. 08. 11:00
Megosztás:

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz.
2026. 11. 08. 10:00
Megosztás:

Félmillió liter kőolaj ömlött ki a megsérült horvátországi Janaf-vezetékből

Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be - számolt be róla vasárnap a horvát sajtó.
2026. 11. 08. 09:00
Megosztás:

Inflációs, ipari és építőipari adatok jelennek meg a jövő héten

A jövő héten a fogyasztói árak októberi alakulásának statisztikája mellett ipari és építőipari adatokat tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 08. 08:00
Megosztás:

Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákhoz kapcsolódó üzleti érdekeltségeinek vizsgálatával nézhet szembe.
2026. 11. 08. 07:00
Megosztás:

A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 11. 08. 06:00
Megosztás:

A magyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás: