Kína leelőzte Japánt - immár a világ 2. legnagyobb gazdaságává vált

Kína három évtizedes lendületes gazdasági növekedés után elhódította Japántól a világ második legnagyobb nemzetgazdaságának kijáró rangot. Japán már négy évtizede őrizte a második helyezést az Egyesült Államok mögött.

A szezonális kiigazítás nélkül számolt adatok szerint a második negyedévben Kína hazai összterméke 1,3369 billió dollár volt, Japáné pedig 1,2883 billió dollár. Kína nemrégiben hódította el Németországtól az export-világbajnoki címet. Kína már nem csak a világ legnagyobb devizatartaléka felett rendelkezik - 2,45 billió (ezer milliárd) dollárról van szó -, hanem polgárai már több autót is vásárolnak, mint az amerikaiak.

 

Peking, mint az Egyesült Államok legnagyobb hitelezője már a világgazdasági és nemzetközi pénzügyi kérdésekben is egyre nagyobb beleszólást követel magának. Egy lakosra jutó gazdasági teljesítményével azonban Kína még messze elmarad Japán és az Egyesült Államok mögött: Algéria és El Salvador szintjén nagyjából az amerikai és a japán teljesítmény egy tizedét hozza.

 

A Standard Chartered Bank Kína szakértőjének véleménye szerint az egy főre jutó GDP-ben a felzárkózás még évtizedeket vehet majd igénybe. Kína előretörése semmiképpen nem jelenti Japán hanyatlását, amelynek gazdasága növekszik ugyan, de mérsékelt ütemben. Az autógyártásban, elektronikában és gépgyártásban élvezett japán technológiai előny szinte behozhatatlan, de minden bizonnyal gyorsabb ütemben morzsolódik majd fel, mint ahogy azt a japánok látni szeretnék.

 

Japán illúziója saját termékeinek eladásáról a kínai piacon már rég szertefoszlott. A japán vállalatok versenyképességük megőrzése érdekében nem tehetnek mást, mint fokozzák kínai beruházásaikat és ottani termelésüket - növelve ezáltal Kína gazdasági teljesítményét. Kínának van mit tanulnia Japántól - és van miből okulnia is. Japánt tekinti Kína a gazdasági növekedés infrastrukturális beruházásokkal, mint például vasúti és közúti közlekedési hálózat fejlesztéssel való ösztönzése terén példának.

 

A beruházásokra történő összpontosítás túl hosszú időn keresztül, valamint a magas exportfüggőség azonban visszaütött: Japán elhanyagolta a GDP 60 százalékát adó belföldi fogyasztás erősítését. Kína aggodalommal figyelte, ahogy Japán amerikai ösztönzésre erősítette devizáját és konjunktúra élénkítő programok finanszírozására adósságokba verte magát. "Nem hinném, hogy ezt az utat kellene követnünk" - mondta Lu Zhengwei, az Industrial Bank of China közgazdásza.

 

A takarékosság terén világbajnok kínaiak gond nélkül megengedhetik maguknak az infrastrukturális fejlesztési beruházások finanszírozását saját zsebből. "Egyrészt szükségünk is van ezekre a beruházásokra, másrészt meg is van rá a pénzünk" - mutatott rá az általa "fenntarthatónak" nevezett kínai beruházási politika lényegére a bank közgazdásza. A belföldi kereslet élénkítésére tett erőfeszítések azonban nem hozták meg a remélt eredményt Kínában.

 

A bankrendszert és a helyi takarékpénztárakat rossz hitelek bedőlésének veszélye fenyegeti. Az állami bankok hitelkihelyezéseinek kibővítése és az állami konjunktúraélénkítő programok hatása pedig szalmalángnak bizonyulhat. A meggyőzően erős növekedési adatok ellenére nem lehet egyértelműen rózsás képet festeni a kínai gazdaságról - még a világgazdasági növekedés új motorjának kijáró minden elismerés ellenére sem.

 

"A kínai gazdaság változatlanul egyensúlytalansági gondokkal küszködik" - hívja fel a figyelmet Ben Simpfendorfer, a Royal Bank of Scotland szakértője, utalva a világgazdaság által támasztott új kihívásokra. "Miközben Kína a világgazdasági fellendülés egyik támogatója, fennáll annak a veszélye, hogy saját gazdasági növekedése az egyensúlytalanságok miatt hirtelen lelassul" - mutatott rá. "A világ második legnagyobb nemzetgazdaságaként Kína egyszerűen túl nagy ahhoz, hogy valutaalapok vagy más pénzintézetek menthessék meg."

A 4iG Nyrt. új finanszírozási feltételei tovább erősítik a csoport hosszú távú növekedési terveit

A 4iG megállapodást kötött az NKP II. keretében kibocsátott kötvényeinek új feltételrendszeréről, amely a finanszírozók részéről a társaság eredményes növekedési pályájának és megerősödött pénzügyi teljesítményének elismerését, valamint a befektetők hosszú távú bizalmát tükrözi. A lépéssel felszabaduló jelentős forrásokat a vállalatcsoport a következő években a hazai és nemzetközi növekedési stratégiájának prioritásaira – az űr- és védelmi ipari, valamint a távközlési és digitális infrastruktúra területén tervezett beruházásokra, valamint célzott akvizíciókra – fordíthatja, amely a részvényesi értékteremtést szolgálja.
2025. 12. 23. 13:00
Megosztás:

Milliárdos veszteség is lehet a vége: a gyártás legsérülékenyebb pontja

2025-ben a gyártóvállalatok digitalizációja és automatizációja új, korábban nem látott kiberfenyegetéseket hozott magával. A támadási pontok száma a termelési rendszerek összekapcsoltsága miatt többszörösére nőtt, miközben számos ipari szereplő még mindig alábecsüli a kockázatokat. Az OMIKRON Informatika Kft. friss tapasztalatai szerint nemcsak az IT-rendszerek, hanem az üzemi OT-környezet sérülékenysége is komoly üzletmeneti kockázatot jelent: egyetlen támadás akár teljes gyárleállást is okozhat.
2025. 12. 23. 12:00
Megosztás:

Karácsonykor is nyitva tartanak az ORLEN DESPAR üzletei

Az ORLEN Hungary országszerte már 70 töltőállomáson üzemeltet DESPAR élelmiszerüzleteket, ahol a tankolás mellett a mindennapi bevásárlás egyaránt gyorsan és kényelmesen elintézhető. Az ORLEN benzinkutakon található DESPAR egységek az ünnepi időszakban is megbízható megoldást nyújtanak azok számára, akik az utolsó pillanatban szembesülnek azzal, hogy hiányzik egy-egy fontos alapanyag a karácsonyi készülődéshez.
2025. 12. 23. 11:00
Megosztás:

A virtuális rendezvények és koncertek új korszaka

Abban a korszakban, amikor a világ a világjárvány idején a túlélésért küzdött, és az emberek nem tudtak elmenni kedvenc koncertjeikre, a szórakoztatóipar megszűnt kizárólag offline formában létezni.
2025. 12. 23. 10:44
Megosztás:

Vállalkozók! Ezek a változások jönnek 2026-ban

Fontos adóváltozások lépnek életbe 2026. január 1-jétől. Emelkedik az alanyi adómentes (AAM) határ, módosul az átalányadózás egyik kulcseleme, a költséghányad, továbbá átalakul a szociális hozzájárulási adó (SZOCHO) minimum alapjának meghatározása is. A módosítások egyszerre jelenthetnek könnyebbséget és új, odafigyelést igénylő feladatokat a vállalkozók számára.
2025. 12. 23. 09:00
Megosztás:

Botrány az Aave-nél: egy elhamarkodott szavazás megrendíti a DeFi egyik zászlóshajóját

Az Aave, a decentralizált pénzügyek (DeFi) egyik legismertebb protokollja, ezúttal nem technikai újításaival vagy hozamígéreteivel, hanem belső kormányzási válságával került a figyelem középpontjába. Egy vitatott szavazási kezdeményezés, mely a protokoll márkaeszközeinek DAO alá helyezéséről szól, komoly feszültséget váltott ki a közösségben – és súlyos kérdéseket vet fel a decentralizáció hitelességével kapcsolatban.
2025. 12. 23. 08:00
Megosztás:

Miközben az USA és az EU elad, Ázsia csendben felvásárolja a Bitcoint – íme, miért

A Bitcoin piaca látszólag kiszámíthatatlan – napközben gyengül, éjszaka stabilizálódik vagy enyhén erősödik. Mi állhat ennek a furcsa viselkedésnek a hátterében? A válasz egyszerűbb, mint gondolnánk: időzónák és földrajzi különbségek. Míg az Egyesült Államokban és Európában inkább eladnak, addig Ázsiában egyre többen vásárolnak. A globális kereskedési adatok alapján egyértelmű a trend – és talán a jövő is.
2025. 12. 23. 07:00
Megosztás:

Bitcoin bálnák eladják vagyonuk egy részét – 3,37 milliárd dollárnyi BTC mozdult meg decemberben

2025 decemberében látványos mozgások zajlottak a Bitcoin piacon: a legnagyobb kriptotartók – az úgynevezett „bálnák” – több mint 36 000 BTC-t dobtak piacra. Ez a több milliárd dollár értékű eladás komoly kérdéseket vet fel a Bitcoin árfolyamának rövid távú jövőjét illetően, különösen egy ilyen ingadozó piaci időszakban.
2025. 12. 23. 06:00
Megosztás:

Meglepő fordulat: A JPMorgan kriptokereskedést tervez intézményi ügyfeleknek

A Wall Street egyik legnagyobb neve, a JPMorgan Chase, újabb jeleit mutatja annak, hogy a kriptoipar végleg belépett a pénzügyi fősodorba. Bár korábban még élesen kritizálta a Bitcoint, a bank most komolyan mérlegeli a kriptokereskedés bevezetését – igaz, egyelőre csak az intézményi ügyfelek számára.
2025. 12. 23. 05:00
Megosztás:

Az EU újabb fél évvel meghosszabbította az Oroszország elleni gazdasági szankciókat

Az uniós tagállami kormányokat tömörítő Tanács hétfőn további hat hónappal, 2026. július 31-ig meghosszabbította az Oroszország elleni gazdasági szankciókat az Ukrajna elleni agresszió miatt.
2025. 12. 23. 04:00
Megosztás:

Újból szükség van az ország összefogására Sági Dominik megmentésért

A kisfiú egy ritka, halálos lefolyású genetikai betegségben, gyermekkori izomsorvadásban szenved, melynek gyógyítása 1,3 milliárd forintba kerül. Az ügynek új lökést adhat, hogy felajánlottak egy, a magyar fociválogatott által dedikált labdát.
2025. 12. 23. 03:00
Megosztás:

Hamarabb utalják a családi pótlékot és a GYES - mutatjuk miért

A Kormány azon dolgozik, hogy a családok anyagi mozgástere tovább bővüljön, és a karácsony valóban az ünnep bensőséges hangulatáról és értékeiről szólhasson.
2025. 12. 23. 02:00
Megosztás:

Eldőlt a magyar nyugdíjak emelése! Itt a Magyar Közlöny hivatalos szövege

A Kormány döntéseit rögzítő jogszabályok a Magyar Közlönyben jelentek meg, így hivatalos most már minden részlet. Nézzük!
2025. 12. 23. 01:00
Megosztás:

Ekkor érkezik pontosan a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első heti részlete

Amit vállaltunk, teljesítjük: 2026-ban is megőrizzük a nyugdíjak vásárlóértékét, februárban érkezik a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első heti részlete - közölte hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2025. 12. 23. 00:01
Megosztás:

Top 3 bankolási token valódi hasznossággal jelenleg – melyik a legjobb kriptós előértékesítés idén decemberben?

Ahogy a kriptovaluta-piacok érnek, a „érték” fogalma is csendesen változik. A kereskedők már nem csupán a volatilitásra vagy a rövid távú ármozgásokra koncentrálnak. Ehelyett a figyelem egyre inkább azokra a platformokra irányul, amelyek valós pénzügyi problémákat oldanak meg: pénzmozgatás világszerte, kriptovaluták napi szintű felhasználása, és eszközkezelés súrlódásmentesen. Az ilyen, bankolásra fókuszáló tokenek profitálnak leginkább ebből az elmozdulásból – különösen azok, amelyek már most működő termékekkel rendelkeznek, nem csupán jövőbeli ígéretekkel.
2025. 12. 22. 23:00
Megosztás:

Kína ideiglenes vámokat vet ki az Európai Unióból származó egyes tejtermékekre

Kína ideiglenes importvámokat vezet be egyes, az Európai Unióból (EU) származó tejtermékekre - közölte a kínai kereskedelmi minisztérium hétfőn.
2025. 12. 22. 22:00
Megosztás:

A 4 legjobb mód hozamtermelésre medvepiacon – a Digitap ($TAP) kiemelkedik a decemberi kriptós előértékesítések közül

A medvepiacok különleges képessége, hogy a passzív jövedelmet passzív stresszé alakítják. Az árfolyamok esnek, a hype eltűnik, és sok hozamtermelő lehetőség megszűnik működni, amint a likviditás elapad. A hozam azonban nem halott – csak egyszerűbb struktúrák felé tolódik, világosabb kockázatvállalással.
2025. 12. 22. 21:00
Megosztás:

Vállalati kötvényei feltételrendszerének módosításáról állapodott meg a 4iG a befektetőivel

Módosul a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramja (NKP II.) keretében kibocsátott 4iG-kötvények feltételrendszere, miután a vállalatcsoport megállapodott erről a kötvények intézményi és banki befektetőivel - közölte a 4iG hétfőn az MTI-vel.
2025. 12. 22. 20:00
Megosztás:

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést

A Kúria felülvizsgálati eljárásban hatályában fenntartotta a jogerős másodfokú ítéletet, amely szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a jogszabályoknak megfelelően szabott ki a Primus Trust Bizalmi Vagyonkezelő Zrt.-re 300 millió forint piacfelügyeleti bírságot. A bizalmi vagyonkezelő éveken át jelentős összegű pénzkölcsönöket nyújtott üzletszerűen, engedély nélkül - jelentette be a honlapján hétfőn a jegybank.
2025. 12. 22. 19:00
Megosztás:

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

Rendkívüli volatilitás jellemezte az idei évet az építőiparban. A szektor a tavaszi megtorpanás után az év második felére a kormányzati ösztönzők hatására soha nem látott dinamikát mutatott a lakossági szegmensben. Az Imperial Holding szakértői elemzése szerint az ágazat 2026-ban további 17-19 százalékos áremelkedés előtt áll.
2025. 12. 22. 18:00
Megosztás: