Kipukkadtak az USA tőzsdék péntekre!
Gyengék voltak pénteken a fejlett technológiai részvények, miután az Alcatel-Lucent távközlésiberendezés-gyártó egyvégtében a tizenkettedik negyedévi veszteségéről adott számot.
Az Egyesült Államok vártnál erősebb harmadik negyedévi gazdasági növekedéséről csütörtökön megjelent adat pénteken már nem segítette a piacokat. Kiábrándító volt viszont a Michigani Egyetem napközben megjelent amerikai fogyasztói bizalmi mutatója, amely októberre 70,6 pontra csökkent a szeptemberi 73,5 pontról, továbbá az amerikai kereskedelmi minisztérium statisztikája arról, hogy az Egyesült Államokban, négyhavi növekedés után, szeptemberben 0,5 százalékkal csökkentek a fogyasztói kiadások.
Az értéktőzsde fő mutatója, a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 249,85 ponttal, azaz 2,51 százalékkal esett, és 9712,73 ponton zárt.
A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 52,44 ponttal, 2,50 százalékkal süllyedt, és 2045,11 ponton zárt. Az S&P 500-as mutató 29,92 pontos, vagyis 2,81 százalékos gyengüléssel 1036,19 ponton fejezte be a napot.
Péntekek a DJIA indexe a legnagyobb, egynapi pontban számított csökkenéssel zárt április 20-a óta. Októberben a Nasdaq indexe 3,6 százalékkal hanyatlott, az S&P mutatója 2,0 százalékkal süllyedt, a DJIA nem változott.