Kissé tovább gyorsulhatott az infláció májusban - elmzők

Kissé tovább gyorsulhatott az infláció a múlt hónapban Magyarországon, elsősorban a belépő bázishatások és a legutóbbi időszak forintgyengüléseinek átszűrődő hatásai miatt - jósolták londoni felzárkózó piaci elemzők a keddi adatismertetés előtt.

Az infláció májusi gyorsulása a többségi elemzői vélemény Londonban, van azonban olyan citybeli előrejelzés is, amely szerint a múlt hónapban a gyenge belső kereslet és az üzemanyagár-csökkenés inflációlassító hatása nagyobb erővel érvényesülhetett, mint a gyorsító tényezők.
    

Az MTI előzetes felmérésbe bevont nagy londoni házak szakértői közül azok, akik gyorsulást várnak, egyöntetűen 5,8 százalékos tizenkét havi inflációt valószínűsítettek májusra; egy cég elemzői ugyanakkor kis lassulást, egy másik ház pedig stagnálást vár.  Áprilisban 5,7 százalékos éves inflációt mértek Magyarországon.
    

A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó térségi közgazdászai 5,8 százalékos éves inflációt jósló előrejelzésükben kiemelték azt a véleményüket, hogy az általuk várt gyorsulás fő hajtóereje az euróhoz képest végbement, 7,5 százalékig terjedő májusi forintgyengülés volt. Ehhez járulhatott az éves inflációs bázishatás, miután tavaly májusban "meglehetősen alacsony volt" az inflációs ütem.A GS elemzői szerint valószínűleg gyorsult az inflációs kosár élelmiszerkomponensének áremelkedési üteme is.
    

A cég szerint a magyarországi infláció az év hátralévő részében tovább gyorsul, tekintettel arra, hogy a forint változatlanul nyomás alatt van. Emellett a magyar gazdaságban érvényesülő kismértékű negatív kibocsátási rés csak korlátozott dezinflációs erőként hat, ugyanakkor a korábbi adóemelések továbbra is éreztetik átszűrődő hatásukat maginflációs szinten.
    

Mindezek alapján azt várják, hogy tizenkét havi összevetésben a magyar infláció az idei harmadik negyedévben tetőzik, és 2012 végén is 6,3 százalék körüli szinten jár majd, 2013 végéig ugyanakkor 3,7 százalék környékére lassulhat.
    

A JP Morgan elemzői szintén 5,8 százalékos májusi éves inflációt várnak májusra, és ugyancsak a negatív bázishatások miatt várhatóan emelkedő élelmiszerárakban látják a fő felhajtóerőt. Előrejelzésük szerint ezt csak részben kompenzálhatta az üzemanyagárak csökkentése, amely a cég becslése szerin havi összevetésben 3 százalékos lehetett.
    

A 4cast londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház szakértői is 5,8 százalékos éves inflációt jósoltak a múlt hónapról, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy május általában "a nagy inflációs meglepetések hónapja" Magyarországon, tekintettel a zöldség- és gyümölcsfélék rendszerint nagy árkilengéseire. A ház elemzői szerint a zöldségfélék szezonális drágulását részben ellensúlyozhatta a tojásárak csökkenése a korábbi meredek növekedés után.
    

A 4cast szerint az üzemanyagárak átlagosan 2,7 százalékkal csökkenhettek májusban egy hónap alatt, ami önmagában 0,2 százalékpontnyit faraghatott le a teljes kosárra vetített inflációs ütemből.
    

A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni globális piacelemző részlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) szakértői szintén 5,8 százalékos tizenkét havi inflációt várnak májusra, ugyancsak a belépő bázishatásokkal indokolva előrejelzésüket.
    

Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy 2012 egészére 1,2 százalékos GDP-csökkenést várnak a magyar gazdaságban, és erre a prognózisukra is lefelé ható kockázatokat látnak, tekintettel az "ingatag" euróövezeti helyzetre.
    

A Bank of America-Merrill Lynch londoni elemzői szerint mindez muníciót szolgáltathat a jegybanki monetáris tanács enyhítést pártoló tagjainak. Mindazonáltal nem tartják valószínűnek, hogy az MNB monetáris testületben konszenzus születhet a jelenlegi 7 százalékos alapkamat csökkentéséről az IMF/EU-megállapodás elérése előtt. Mindent egybevetve az idei negyedik negyedévben várnak 0,50 százalékpontnyi MNB-kamatcsökkentést.
    

A kivétel az inflációs gyorsulást jósló londoni mezőnyön belül a BNP Paribas bankcsoport, amely 5,6 százalékra lassuló éves inflációt vár a múlt hónapról. A ház elemzői szerint az idén eddig elsősorban a közvetett adók emelése és a forint gyengülése volt a fő áremelő tényező, ám keresleti oldalról nincs inflációs nyomás, aminek a következő egy évben már markánsabb inflációcsökkenést kell eredményeznie.
    

A BNP Paribas szakértői szerint az inflációs nyomás hiánya várhatóan lehetőséget nyújt az MNB-nek a kamatcsökkentésre az idei év későbbi szakaszában, feltéve, hogy létrejön az IMF/EU-megállapodás, ezáltal csökkennek a magyar befektetési eszközöket terhelő kockázati felárak.
    

A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays Capital felzárkózó térségi elemzői köztes előrejelzést adtak: szerintük a múlt hónapban 5,7 százalék lehetett, vagyis stagnálhatott éves összevetésben számolt magyarországi infláció. A ház szakértői azzal számolnak, hogy az energiaárak csökkenése ellentételezhette a belépő negatív éves bázishatásokat.

 

A Barclays Capital jelenleg érvényes prognózisa szerint az idei negyedik negyedévben 6,50 százalékra, 2013 első negyedévében 6,00 százalékra csökken az MNB-alapkamat. (MTI)


Az energiaellátás és a közműszolgáltatások működését mutatja be az Erőművek Éjszakája

Országszerte 83 energetikai és közműszolgáltató létesítmény nyitja meg kapuit az Erőművek Éjszakáján pénteken, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és partnerei rendezvényére csaknem 5300 látogató regisztrált.
2026. 10. 17. 00:05
Megosztás:

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz közzé hamarosan a kormány

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz mindenki számára elérhetővé a kormány október végén, november elején: az előző kormány által megrendelt egészségügyi reformtanulmányt, valamint az egészségügyi országleltárt és Magyarország egészségügyi stratégiáját - jelentette be az egészségügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 23:00
Megosztás:

205 milliárd forintnyi támogatás érkezett a gazdákhoz

A rendkívüli természeti és piaci nehézségekre tekintettel a kormány 205 milliárd forint támogatást már kifizetett a gazdáknak az október 16-án kezdődő normál előlegfizetési időszak előtt - közölte az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 22:00
Megosztás:

Könyvtárak jövője: országos stratégia készül 2031-ig

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 21:00
Megosztás:

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 20:00
Megosztás:

Az innováció és az összefogás erejét ünnepeljük az élelmezési világnapon

Huszonegy, élelmiszeradományokat szállító teherautó indult útnak Budapesten az élelmezési világnap alkalmából, hogy felhívja a figyelmet egy egyszerű, mégis fontos üzenetre: a jó minőségű élelmiszer érték, amelynek mindenkihez el kell jutnia. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett kezdeményezés keretében több mint 10 000 csomag élelmiszer-adomány jut el rászoruló emberekhez országszerte. Az adománykonvojt Bóna Szabolcs, agrár- és élelmiszergazdasági miniszter is köszöntötte az autósor Hősök terénél tartott megállójánál.
2026. 10. 16. 19:00
Megosztás:

A digitális csalók az embereket célozzák

A digitális csalók már nem elsősorban a bankok fejlett rendszereit próbálják feltörni, hanem az embereket célozzák, az OTP Bank Kiberbűnök krónikája című filmsorozata humorral és abszurd helyzetekkel segít felismerni a manipuláció jeleit - mondta Sonjic László, az OTP Bank biztonsági igazgatóságának vezető tanácsadója sajtóbeszélgetésen pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 18:30
Megosztás:

Agrárkamara: a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből

A klímaváltozás és a csapadékhiány miatt a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből, ám még nem egyértelmű, milyen növény termesztésére állnak át helyette - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés Megyei Igazgatóságának alelnöke pénteken az MTI-nek.
2026. 10. 16. 18:00
Megosztás:

A házi gyermekorvosok kiszámítható praxisfinanszírozásán dolgozik a minisztérium

Kiszámítható és igazságos, a kiadásokat valóban fedező, a gyógyítást értéken kezelő praxisfinanszírozáson dolgozik az Egészségügyi Minisztérium a házi gyermekorvosok esetében, ezen kívül és a tárca rendezni kívánja a szakdolgozói bértáblát is.
2026. 10. 16. 17:30
Megosztás:

Nagyot lépett a Mastercard: egy rendszerbe kerülnek a fiatpénzek és a stabilcoinok

A Mastercard és a BVNK elindította a Global Money Platformot, amely közös rendszerbe kapcsolja a hagyományos pénznemeket és a stabilcoinokat. Az új infrastruktúrával a bankok, fintechcégek és vállalatok egyetlen technológiai kapcsolaton keresztül kezelhetik a számlákat, a pénzváltást és a különböző fizetési szolgáltatásokat. A cél, hogy a digitális pénzek használata könnyebben beilleszthető legyen a nemzetközi üzleti működésbe.
2026. 10. 16. 17:00
Megosztás:

Újabb gépbeszerzésre nyert pályázati forrást a hortobágyi halgazdaság

A versenyképesség javítására, termelőkapacitások bővítésére, a gép- és eszközpark korszerűsítésére, illetve innovatív megoldások bevezetésére elnyert csaknem 250 millió forint támogatás után újabb, 27,2 millió forinthoz jutott a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) Plusz keretében - tájékoztatta a cég vezérigazgatója az MTI-t.
2026. 10. 16. 16:30
Megosztás:

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő csütörtökön - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 16. 16:00
Megosztás:

Csökkent az elektromos autók globális eladása szeptemberben

Globálisan két százalékkal 2,15 millióra csökkent az elektromos autók (EV) eladása szeptemberben éves szinten a londoni székhelyű Benchmark Mineral Intelligence ágazati információszolgáltató pénteken közölt adatai szerint.
2026. 10. 16. 15:30
Megosztás:

Indul az újabb devizaváltási szezon: így lehet a legjobban kihasználni a bankok kedvezményeit

Az őszi szünettel elindul egy újabb utazási szezon, ezzel együtt pedig a bankok versenye is a devizát váltó ügyfelekért. Ha a külföldre tartók kihasználják a kedvezményeket, több tízezer forintot is spórolhatnak. Ehhez azonban a BiztosDöntés.hu szakértői szerint pontosan kell ismerni, hogy mennyit, mikor és milyen pénznemben lehet kedvező árfolyamon váltani, ez ugyanis bankonként változik.
2026. 10. 16. 14:30
Megosztás:

Tudnak róla, mégsem lépnek: hiába ismerik fel a veszélyt, sok cégnél elmarad a beavatkozás

Szabálytalan kifizetések, visszaélésre utaló panaszok, gyakorta megszegett belső előírások – az ilyen esetek időben történő feltárása komoly veszteségektől óvhatja meg a vállalatokat. Ehhez azonban az is kell, hogy a figyelmeztetés eljusson a megfelelő vezetőhöz, és intézkedés is kövesse. A beavatkozás leggyakrabban a vezetői döntéseknél vagy az információ továbbításánál akad el – derül ki az EY közel 50 hazai, visszaélések megelőzésével és kockázatkezeléssel foglalkozó szakember részvételével készült gyorsfelméréséből. A válaszadók többsége rendszeresebben ellenőrizné, milyen lépéseket tettek a feltárt hiányosságok megszüntetéséért.
2026. 10. 16. 13:30
Megosztás:

Ursula von der Leyen: az EU nem old fel egyetlen szankciót sem Oroszország ellen

Az Európai Unió nem old fel egyetlen szankciót sem Moszkva ellen, amíg Oroszország be nem fejezi a háborút - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben pénteken.
2026. 10. 16. 12:30
Megosztás:

Augusztusban 740 600 forint volt a bruttó átlagkereset

Augusztusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 740 600 forint, a nettó átlagkereset 519 900 forint volt. A bruttó átlagkereset 8,4, a nettó átlagkereset 10,0, a nettó reálkereset pedig 8,6 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 10. 16. 12:00
Megosztás:

Magyar Péter: fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő hétéves uniós költségvetési keret tárgyalása lesz, ugyanis sok-sok milliárd euróról lesz szó - közölte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
2026. 10. 16. 11:30
Megosztás:

Nyomtatott formában is újraindult a Népszabadság

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
2026. 10. 16. 11:00
Megosztás:

10 bázispont felett esett az amerikai 10 éves hozam

Az AI szektorral, és a részvénypiacokkal kapcsolatos aggodalmak is segítették a 10 éves amerikai hozam mérséklődését, ami több, mint 10 bázispontos eséssel 5,09%-on zárt. A csökkenést a vártnál magasabb termelőiár-index sem tudta visszafordítani.
2026. 10. 16. 10:30
Megosztás: