Mostantól garantáltan magyar árpából készül a Soproni

Kötelezettségvállalást írtak alá a hazai árpatermelőket integráló vállalatok a Soproni sört is gyártó HEINEKEN Hungáriával arról, hogy a jövőben kizárólag hazai árpa kerül Magyarország kedvenc sörébe. A magyar árpa melletti egyértelmű elköteleződésről szóló dokumentum egy példányát Fazekas Sándor, földművelésügyi miniszternek nyújtották át az aláírók.

Mostantól garantáltan magyar árpából készül a Soproni

Kizárólag Magyarországon termesztett árpából készülnek januártól a Soproni Klasszikus és a Soproni Frissen Csapolt sörök. A Magyarország kedvenc sörét gyártó HEINEKEN Hungária eddig is elsősorban magyar árpából készült malátát szerzett be sörei előállításához a dunaújvárosi és ógyallai (Szlovákia) malátagyárakból, azonban mostantól vállalja, hogy a Soproni sörökhöz szükséges árpát külön tárolja, hogy a hazai fogyasztók poharába biztosan hazai forrásból érkezzen a folyékony kenyér.

 

„A HEINEKEN elkötelezett amellett, hogy termékeit világszerte elsősorban helyi alapanyagokból készítse el, ezzel is támogatva a helyi mezőgazdaságot. Vállalatunk számára fontos, hogy Magyarországon a HEINEKEN Hungária hozzájárulhat ezeknek az árpatermesztő gazdák stabil megélhetéséhez, ezáltal a helyi családok életminőségének javításához. Partnereink azok az integrátor vállalkozások, amelyek biztosítják, hogy megfelelő mennyiségben és minőségben álljon rendelkezésre a kiváló magyar sörárpa, és ehhez vetőmaggal valamint egyéb eszközökkel is segítik a gazdákat” – jelentette ki Joris Huijsmans, a HEINEKEN Hungária vezérigazgatója.

 

A HEINEKEN Hungária eddig is előnyben részesítette a hazai partnereket a minőségi alapanyagok beszerzésekor. A sörgyártáshoz szükséges árpa és kukorica 86%-át szerezte be magyar termelőktől 2015-ben, és az arány további javítására törekszik partnereivel, a magyar gazdákat segítő integrátor cégekkel. Most mintegy 100 árpatermesztő számára válik hosszútávon biztosítottá a lehetőség Magyarország északi és délnyugati régióiban, hogy a HEINEKEN Hungária beszállítóiként járuljanak hozzá a magyarok kedvenc sörének előállításához. Az árpa mellet a cég a ciderek gyártásához mintegy 65 ezer tonna almából készülő koncentrátumot vásárol, amely a hazai feldolgozott almamennyiség mintegy 10 százalékának felel meg.

 

A nagy sörgyártók közül először a HEINEKEN Hungária tett vállalást a hazai árpatermesztés támogatására, amely a világcég szigorú minőségi követelményeinek is megfelel. Döntéséhez a vállalat akkor is tartja magát, ha a magyar árpáért esetleg többet kell fizetni a valamelyik szomszédos országban termesztettnél. „A minőség és a hazai beszállítók érdekében nem is cselekedhetnénk másként. A Soproni tehát mostantól 100 százalékban magyar árpából készül” – tette hozzá Joris Huijsmans. A Heineken cégen belül, a szlovákiai Ógyallán készítenek az árpából malátát, amely a régió más országainak sörgyártásában is szerephez jut, így a magyar gazdák részben exportra is termelnek. A magyar piacra a sör a HEINEKEN Hungária soproni, illetve martfűi gyáraiban készül. A vállalat mintegy 20 000 tonna malátát dolgoz fel üzemeiben évente, ez körülbelül 26 000 tonna árpából állítható elő, amely a teljes magyarországi sörárpa termés 20 százalékának felel meg.

 

A HEINEKEN vezérigazgatója mellett Szakács Árpád, az AGROCROP Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., ügyvezető igazgatója látta el aláírásával a kötelezettségvállalást, amelyet Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter is üdvözölt.

 

A Soproni magyar sör, és a kötelezettségvállalással még magyarabb lesz. A HEINEKEN Hungária a teljes magyarországi sörárpa termőterületének 21%-át vásárolja fel, a ma aláírt kötelezettségvállalás közvetetten közel 100 magyar gazdára lesz pozitív hatással, akik többsége az észak- és délnyugat-magyarországi termőterületeken gazdálkodik” – fogalmazott a miniszter.

 

Nagy Ádám, a Gödöllői Tangazdaság vezérigazgatója arról beszélt a sajtóeseményen, hogy milyen szerepet tölt be a sörárpa a magyar mezőgazdaságban, és hogyan tud egy tangazdaság egy világcéggel, a Heinekennel együttműködve tenni a minél jobb minőségi paraméterekkel rendelkező gabonafajta nemesítéséért.  

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: