Komoly ára lenne a Brexit-megállapodás elmaradásának

A brit számvevőszék feladatait ellátó független parlamenti testület szerint komoly ára lenne, ha Nagy-Britannia EU-tagsága a kilépés feltételrendszeréről szóló megállapodás nélkül szűnne meg. Szerdai londoni sajtóértesülések szerint a brit kormány már különböző készenléti terveket vázol fel erre az esetre, elkerülendő a fennakadásokat a lakossági ellátásban.

Komoly ára lenne a Brexit-megállapodás elmaradásának

A National Audit Office (NAO) szerdán ismertetett 52 oldalas tanulmányában felhívja a kormány figyelmét arra, hogy megállapodás nélküli Brexit esetén a brit adó- és vámhivatalnak becslések szerint évente 260 millió vámáru-nyilatkozatot kellene feldolgoznia a jelenlegi 55 milliós éves átlag helyett, és 145-250 ezer közé tehető azoknak a brit üzleti vállalkozásoknak a száma, amelyeknek fennállásuk óta első ízben kellene ilyen vámjogi formanyomtatványokat kitölteniük és benyújtaniuk.
   
A számvevőszék szerint emellett 8 százalékkal növelni kellene a brit határőrizeti hatóság (UK Border Force) operatív állományának létszámát, jóllehet az állomány az idei pénzügyi évvel záruló négy évben 7 százalékkal csökkent.
   
A NAO tanulmánya a megállapodás nélküli Brexittel járó határ- és vámellenőrzési feladatok valószínűsíthető méreteit illusztrálandó kiemeli azt is, hogy tavaly 205 millióan lépték át az Egyesült Királyság és a kontinentális EU határát, és ez a szám még nem is tartalmazza azokat, akik Észak-Írország és az Ír Köztársaság jelenleg teljesen ellenőrizetlen, csak virtuálisan létező határán keltek át.

Európai országok és fővárosaik - alapszint kvíz ITT
   
A 499 kilométeres ír-északír határszakasz lesz az Egyesült Királyság és az Európai Unió egyetlen szárazföldi vámhatára a brit EU-tagság megszűnése után, és a Brexit-tárgyalások legnagyobb horderejű megoldatlan kérdése, hogy miként lehet elkerülni a hosszú évek óta nem létező ellenőrzés visszaállítását ezen a határon.
   
A brit számvevőszék szerdai tanulmánya a megállapodás nélküli Brexitből eredő vámeljárási feladatok rendkívüli mértékének érzékeltetésére kiemeli azt is, hogy az Egyesült Királyság és az Európai Unió többi országa közötti kereskedelmi forgalom értéke tavaly 423 milliárd font (155 ezer milliárd forint) volt.
   
A NAO elemzése szerint a brit kormánynak nem lesz elég ideje kiépíteni és a határokra telepíteni azokat az infrastrukturális eszközöket, rendszereket és személyi állományt, amelyekre szükség lenne ahhoz, hogy a megállapodás nélküli Brexit utáni "első napon" beindulhasson a teljesen működőképes határellenőrzési tevékenység.
  

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A számvevőszék szerint ennek járulékos következményei közé tartozhatna egyebek mellett az is, hogy a szervezett bűnözői csoportok gyorsan kihasználhatnák a brit határellenőrzési rendszer kezdeti gyengeségeit.
   
Egybehangzó szerdai brit médiaértesülések szerint a brit kormány előző napi zártkörű kabinetülésén egyéb szükséghelyzeti feladatok is szóba kerültek a megállapodás nélküli Brexit esetére.
   
Az ülésről nem adtak ki közleményt, de például a Financial Times című üzleti napilap által szerdán idézett kormányforrások szerint tervek készülnek teherhajók bérlésére, annak érdekében, hogy a rendezetlen kilépés okozta határproblémák közepette is biztosítható legyen a brit lakosság élelmiszer- és gyógyszerellátása.
   
Az angliai Dover és a franciaországi Calais kikötői közötti forgalom ugyanis hamar bedugulhat, ha a francia oldalon vámellenőrzések lépnek életbe a megállapodás nélküli Brexit másnapján, és így hiány támadhat friss élelmiszerekből és gyógyszerekből is.
    

A kabinetülésen állítólag elhangzott, hogy a Dover-Calais útvonal - amely a világ legforgalmasabb tengeri teheráru- és utasforgalmi csatornája - teljes körű vámellenőrzés életbe lépése esetén akár hat hónapig is kapacitásának mindössze 12-25 százalékán tudna csak működni.
   
A kabinetülésen Chris Grayling közlekedési miniszter vetette fel azt a lehetőséget, hogy a kormány hajókat vagy hajóteret bérelne, annak érdekében, hogy a Dover és Calais közötti szűk keresztmetszetet kikerülve más kikötőkön keresztül juttassa el Nagy-Britanniába az alapvető ellátási cikkeket.
   
Nagy-Britannia élelmiszerszükségletének 30 százaléka az EU-ból érkezik, és Dover kikötőjében évente 2,5 millió kamion fordul meg.


Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: