Komoly kiesést okozott a járvány a magyar mezőgazdaságban

Komoly kiesést okozott a koronavírus-járvány a magyar mezőgazdaságban, ugyanakkor rámutatott a hazai agrárium ütésállóságára és a hazai termékek fontosságára; nőtt a helyi piacok forgalma, teret nyert az online kereskedelem, valamint a járvány ellenére megmaradt a beruházási igény - mondta Nagy István agrárminiszter a Magyar Nemzet szombati számában olvasható interjúban.

Komoly kiesést okozott a járvány a magyar mezőgazdaságban

A miniszter elmondta, hogy 2020-ban sosem tapasztalt kihívásokkal kellett szembenéznie az ágazatnak. Mint felidézte, az agráriumban három vírussal is meg kellett küzdeni: a madárinfluenzával, a sertéspestissel, valamint a koronavírussal, de szerinte ide sorolható a pánik is, amelyet világjárvány keltett az emberekben. Pusztított a fagy és az aszály, majd a heves esőzések. Mindezek ellenére rekordot döntött a kukorica hozama, és a búza, az őszi árpa is minden idők második legnagyobb termésátlagát produkálta - tette hozzá.
   
Megjegyezte, a járvány kitörésekor tapasztalt pánikszerű vásárlásra nem tudott előre felkészülni az agrár-élelmiszeripar és a kiskereskedelem, de ennek hatására "ütésállóvá" vált a hazai mezőgazdaság, stratégiai szerepe pedig jóval hangsúlyosabb lett, mint a járvány előtt. "A járvány sok más mellett azt is megmutatta, milyen fontos a helyi élelmiszer-előállítás" - fogalmazott Nagy István, aki szerint felértékelődött a helyi piacok szerepe, az élelmiszerek tíz százalékát már innen szerzik be a családok.
   
A miniszter szerint ennek segítésére az Agrárminisztérium a lehető leggyorsabban lépett. "A legkisebb termelőknek összesen három és fél milliárd forintot adtunk fejlesztésekre, már most tízmilliárd forint igényt nyújtottak be. Támogatásukat a továbbiakban is szeretnénk folytatni. A termelők a keretből a helyi termékek előállításához szükséges eszközökre is igényelhettek támogatást. (...) Az önkormányzatoknak a helyi piacok fejlesztésére nyújtunk támogatást" - emelte ki. "Állattartó telepek korszerűsítésére ötvenmilliárd, a kertészetek beruházásaira harmincmilliárd, öntözésfejlesztésre pedig húszmilliárd forintos keretösszeggel hirdettünk pályázatot. Óriási a túljelentkezés, kiemelten az állattartók korszerűsítenének. Dolgozunk azon, hogy elegendő forrást csoportosítsunk át az igények kielégítésére, mivel a beruházásoknak stratégiai jelentőségük van" - sorolta.
   
Az eredmények között említette, hogy a több évtizede húzódó, szinte az összes családot érintő osztatlan közös tulajdon felszámolásához vagy az öntözhető területek növeléséhez szükséges szabályozást idén elfogadták, jövőre ezek gyakorlati megvalósítása kezdődik.
   
Az Agrárminisztérium legfontosabb feladata jövőre a generációváltás segítése - emelte ki a tárcavezető, aki szerint meg kell teremteni a gazdaság családon belüli átadásának a lehetőségét, mivel végeláthatatlan adminisztrációs feladatok nehezítik ezt. "A másik fő akadály maga a földforgalmi szabályozás, amelynek jelenlegi rendelkezései nem teszik lehetővé, hogy a gazdaság működéséhez szükséges, másoktól bérelt földterületeket a családon belül átruházzák" - tette hozzá Nagy István, hozzátéve, hogy életszerű szabályozást szeretnének.
   
Nagy István szerint a járvány után új világ köszönt be az agráriumban is. "Hatalmas lehetőség van az online kereskedelemben. Erősíteni kell azokat a platformokat, amelyek közvetlen elérhetővé teszik a termelők áruját a vásárlók számára. Ezért támogatjuk a digitalizációs programunkban a digitális termelői piac fejlesztését. El kell jutnunk odáig, hogy megvehető legyen a világhálón a kiskertben termesztett sárgarépa vagy az abból készült helyi termék. Erősödik a fogyasztói tudatosság, és míg korábban az import termék volt a menő, addig mára a helyben előállított termékeket, a piacokon beszerezhető élelmiszert, kézművesárukat becsüljük meg jobban" - tette hozzá.

Hozzászólások

Új Nemzeti Biztonsági Laboratórium épül

Új Nemzeti Biztonsági Laboratóriumot épít a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK).
2021. 03. 07. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Folyamatos a hazai élelmiszerellátás

A koronavírus-járvány harmadik hulláma alatt is folyamatos és biztosított a hazai élelmiszerellátás - közölte Nagy István agrárminiszter szombaton az MTI-vel.
2021. 03. 06. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A közműszolgáltatók is érintettek a kéthetes zárásban

Szünetel a személyes ügyintézés a közműszolgáltatóknál a koronavírus terjedésének megakadályozására tett kormányzati intézkedésekkel összhangban - közölték a közműszolgáltatók szombaton az MTI-vel.
2021. 03. 06. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ekkora összegű turisztikai fejlesztés valósulhat meg Pest megyében

Nyolcmilliárd forintnyi turisztikai fejlesztés valósulhat meg Pest megyében a kormány 4,3 milliárd forintos támogatásával - közölte a pénzügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán.
2021. 03. 06. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rendkívüli ügyfélfogadási rend az Agrárkamaránál

Rendkívüli ügyfélfogadási rendet vezet be a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos falugazdász-hálózatánál március 8-tól - közölte a kamara pénteken az MTI-vel.
2021. 03. 06. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Napraforgó: reális cél a termésátlag további növelése

A tavalyihoz hasonló, 600 ezer feletti vetésterületre számít idén a napraforgó vetőmag piacvezető Syngenta, áll a cég ágazati előrejelzésében. Bár az elmúlt években kiválóan teljesítő napraforgó lendülete tavaly a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt némileg megtorpant, a szakértők szerint komoly lehetőségek vannak a növényben: kedvező időjárási feltételek mellett akár további rekordokat is elkönyvelhet a szegmens.
2021. 03. 06. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A járvány hetek alatt forgatta fel a kozmetikai bérgyártást

A kozmetikai bérgyártás egyes szegmenseiben az igény és a forgalom is megnőtt a koronavírus-járvány hatására, míg más területeket gyakorlatilag teljesen tönkretett a válság. Az emberek a krízishelyzetben a nem létszükségletnek számító szépségápolási termékeket inkább nem vásárolták meg, a másik oldalon a higiéniai kozmetikumokra a fertőzés elleni védekezés jegyében nőt a kereslet.
2021. 03. 06. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így lehet intézni a NAV ügyeket hétfőtől

A veszélyhelyzet miatti kormányzati intézkedések betartása, a fertőzések megelőzése érdekében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) központi ügyfélszolgálatain a személyesen megjelenő ügyfeleket előzetes időpontfoglalás alapján fogadják; az egészségügyi szolgáltatási járulék ügyintézése, a csekkigénylés és a beadványok beadása időpontfoglalás nélkül is intézhető - hívta fel a figyelmet az adóhatóság pénteken.
2021. 03. 06. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hétvégén is folytatódik az oltási program

A sajtóban megjelent állításokkal ellentétben az oltási program nem állt le, a hétvégén is folytatódik - írta a Koronavírus Sajtóközpont pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2021. 03. 06. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

250 milliárd forint lesz idén falufejlesztésre

A kormány több mint 250 milliárd forintot biztosít idén a magyar falvak fejlesztésére, a Magyar falu programban többi között óvodák, játszóterek, temetők megújítására lehet pályázni - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteken a Nógrád megyei Sóshartyánban, ahol óvodai játszótér épült meg a programnak köszönhetően.
2021. 03. 05. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folyamatos megrendelésekre számítanak az építési vállalkozók

A járvány ellenére is folyamatosan számíthat lakásépítési megrendelésekre az építőipar - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke az MTI-vel pénteken.
2021. 03. 05. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezek a részvények húzták ma a BUX-ot!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 336,39 pontos, 0,78 százalékos emelkedéssel, 43 269 ponton zárt pénteken.
2021. 03. 05. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarországon a lakosság több energiát használ, mint az ipar

A világ teljes energiafogyasztásának egyharmadát Kína és az Amerikai Egyesült Államok adja, ha egyaránt figyelembe vesszük a lakossági és ipari felhasználást. Magyarországon viszont mindkét államénál nagyobb a lakosság energiafelhasználási aránya: míg hazánkban 32 százalék, addig az Egyesült Államokban csupán 18 százalék. Az Eurostat adatai szerint a legtöbb környező országénál is többet fogyaszt a magyar lakosság: Ausztriában 23, Csehországban 26, Szlovákiában pedig mindössze 20 százalék ez az arány. A számok alakulását az is befolyásolja, hogy hazánkban jóval alacsonyabb az ipari célú felhasználás, míg a cseheknél sokkal több az energiaintenzív ipari termelés.
2021. 03. 05. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre pontosabban fizetnek a vállalkozások

A késve fizető partnerek és a lánctartozás aránya 3 százalékpontos csökkenést mutat a megkérdezett vállalkozások körében a 2020. júliusi adatfelmérés óta - közölte az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) elemzését pénteken az MTI-vel.
2021. 03. 05. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult a mezőgazdasági termelés 2020-ban

A mezőgazdasági termelés 2020-ban az előző évi áron 2,2 százalékkal csökkent, folyó áron viszont a 7,2 százalékos áremelkedés jóvoltából 4,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A növénytermesztés változatlan áron számolt termelése 3,3 százalékkal, az állattenyésztésé 1,3 százalékkal csökkent 2019-hez képest. A 10,3 százalékos és a 3,2 százalékos árváltozás hatásával együtt a termelési érték 6,6 százalékkal, illetve 1,8 százalékkal nőtt - közölte második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 03. 05. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EU több tagállamát is érintő versenykorlátozó megállapodást tárt fel a magyar versenyhatóság

A Gazdasági Versenyhivatal 46 millió forint bírságot szabott ki a jogsértő vállalkozáscsoportra. A GVH beavatkozása az EU más tagállamaiban is kiküszöböli a versenykorlátozást, de a magyar nők is jól járhatnak vele, mivel az ügyben összességében 140 millió forint értékű kompenzációs vállalás is született.
2021. 03. 05. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen növekedést hozhat az újranyitás

A pénzügyminiszter szerint ha húsvét után, megfelelő átoltottság esetén nyitni lehet, akkor van remény arra, hogy a magyar gazdaság a tavalyi év 5 százalékos visszaesése után az idén 4-4,5 százalékos növekedést érjen el.
2021. 03. 05. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővül a nulla százalékos gyorskölcsönre jogosultak köre

Jelentősen bővül azoknak a vállalkozásoknak a köre, amelyek elsőként igényelhetik a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) kamatmentes újraindítási gyorskölcsönét. A módosítás célja, hogy azok a vállalkozások is forráshoz juthassanak, amelyeket a március 8-tól életbe lépő új korlátozó intézkedések kedvezőtlenül érintenek - közölte az MFB az MTI-vel pénteken.
2021. 03. 05. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hogy áll a magyar ipari termelés a COVID közepén?

Közel 7 százalékos visszaeséssel zárta a januárt a magyar ipar, ebben az évben 5 - 10 százalékos bővüléssel számolhat a szektor.
2021. 03. 05. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarországra jön a mikromobilitást segítő DUCKT

A mikromobilitási hálózatokat fejlesztő vállalat, a DUCKT 150, az elektromos rollereknek létesített dokkoló és töltőállomás üzembe helyezésével a közeljövőben indítja el kísérleti programját Párizsban. Ennek célja, hogy bemutassák az univerzális töltőinfrastruktúra miként gyorsíthatja fel a mikromobilitás elterjedését és ezzel a környezeti hatások csökkentését a nagyvárosokban. A tervek szerint, a sikeres franciaországi bevezetés után a szolgáltatás több európai országban, így Magyarországon is elérhetővé fog válni.
2021. 03. 05. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások: