Komoly mezőny gyűlik össze az ökölvívó országos bajnokságra

A nevezések alapján komoly mezőny gyűlik össze a kedden kezdődő felnőtt férfi ökölvívó országos bajnokságon, melyet az újpesti Madárfészek Akadémia központjában, a Halassy Olivér Sportcsarnokban rendeznek meg.

Komoly mezőny gyűlik össze az ökölvívó országos bajnokságra

A magyar szövetség hétfői sajtótájékoztatóján ifjabb Balzsay Károly szövetségi kapitány jelezte, hogy 57 klub 145 bokszolója nevezett, ennyien viszont biztosan nem indulhatnak majd. Az ob péntekig, négy napon át tart, ami azt is jelenti, hogy a program a nyolcaddöntőkkel kezdődik, így abban a négy kategóriában (64, 75, 81 és 91 kg), amelyben 16-nál többen jelentkeztek, a ranglista alapján leszűkítik a mezőnyt.
   
A szakvezető kiemelte, kapitányi szemmel kifejezetten örvendetes, hogy alig lesz olyan súlycsoport, melyben csupán egyetlen nagy esélyes van. Ilyennek csak a 75 és a 91 kilót nevezte, előbbiben az idén Eb-harmadik Harcsa Zoltán, utóbbiban pedig a világbajnokságot is megjárt Hámori Ádám emelkedik ki. Balzsay szerint ugyanakkor még ők sem mehetnek biztosra, míg a többi kategóriában kifejezetten éles csata várható a bajnoki címekért.
    

Erdei Zsolt, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) elnöke azt mondta, bízik abban, hogy élvezetes mérkőzéseket láthat majd a közönség, mely reményei szerint megtölti a csarnokot. A korábbi profi és amatőr világbajnok emellett arról is beszélt, hogy örvendetes a nevezői létszám, viszont abban bízik, hamarosan ez akár 200-ra is nőhet.
   
A sportvezető éppen azt nevezte legfőbb feladatának, hogy a bokszot "népszerű brandé" tegye, a lehető legtöbb gyereket tudják becsábítani a kötelek közé, s a sportág bázisa jelentősen növekedjen. Ezzel kapcsolatban megjegyezte azt is, hogy a sportág szabályai jelenleg 13 éves kortól engedik a versenyeket, márpedig ez óriási versenyhátrány a többi sporthoz képest, ezért dolgoznak egy olyan szabályrendszer kidolgozásán, melynek keretében a fiatalok már akár nyolc éves kortól megküzdhetnek egymással.
   
Az ob-n keddtől csütörtökig 15 órakor kezdődnek a küzdelmek, a pénteki finálék pedig 17 órakor rajtolnak. Az érdeklődők naponta 1000 forintért tekinthetik meg a meccseket, a négy napra szóló bérlet 3000 forintba kerül.
   
A hétfői sajtóeseményen Erdei Zsolt és Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere aláírta a jövő évi Bocskai István nemzetközi emlékverseny szerződését. A legragosabb magyarországi boksztornát 62. alkalommal rendezik meg február 7. és 10. között, s Erdei reményei szerint a megszokott magas színvonal jellemzi majd a versenyt. A hagyományos évindító viadalon a férfiak mellett a nők is megmérethetik majd magukat, méghozzá a négy olimpiai súlycsoportban.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Hatszáz dolgozót küld kényszerszabadságra a legnagyobb romániai műtrágyagyár,

Hatszáz dolgozót küld kényszerszabadságra a legnagyobb romániai műtrágyagyár, a marosvásárhelyi Azomures - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2026. 01. 13. 04:30
Megosztás:

A jövő gyárait formálja a Siemens és az NVIDIA együttműködése

Az ipari mesterséges intelligencia (AI) kilépett a kísérleti fázisból, és mára meghatározó erővé vált a gyártásban, az infrastruktúrában és az ellátási láncokban. Ezt az üzenetet hozta el a Siemens a CES 2026 technológiai kiállításra, ahol több fejlesztést mutatott be az ipar működésének támogatására, a tervezéstől az üzemeltetésig.
2026. 01. 13. 04:00
Megosztás:

Szlovénia és Belgium egyetért Irán és Grönland kérdésében

Szlovénia és Belgium egyetért több kulcsfontosságú nemzetközi kérdésben: egyebek mellett elítélik az iráni tüntetők elleni erőszakot, valamint aggodalmukat fejezik ki az Egyesült Államok Grönlanddal kapcsolatos lépései miatt - hangsúlyozta hétfőn Ljubljanában közös sajtótájékoztatón Tanja Fajon szlovén és Maxime Prévot belga külügyminiszter.
2026. 01. 13. 03:30
Megosztás:

Venezuelát csak az Egyesült Államok által jóváhagyott olajszállító tankerek hagyhatják el

Venezuelát csak az Egyesült Államok által jóváhagyott olajszállító tankerek hagyhatják el - jelentette ki a Fehér Ház szóvivője hétfőn.
2026. 01. 13. 03:00
Megosztás:

Jaroslaw Kaczynski: az Európai Unió megváltoztatására kell törekedni

Az Európai Unió (EU) nincs összhangban a saját alapító elveivel, a jobboldali vezetésű országoknak törekedniük kell a szervezet megváltoztatására - jelentette ki Jaroslaw Kaczynski volt lengyel kormányfő, a fő ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) elnöke hétfőn egy vidéki gyűlésen.
2026. 01. 13. 02:30
Megosztás:

Hazai ipari termelési adatok - Erőtlen novemberi folytatás

Ma reggel az novemberi ipari termelési adatokat publikálta a KSH. 2025 novemberében az ipari termelés volumene 5,4-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. Havi szinten jelentős, 2,0 százalékkal esett vissza a kibocsátás, ami elmaradt az általunk várt értéktől. Az ipari termelés az év első tizenegy hónapjában 3,5%-kal kisebb volt, mint 2024 azonos időszakában.
2026. 01. 13. 02:00
Megosztás:

Elsőfokú riasztást adott ki ónos eső veszélye miatt a HungaroMet

Elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki ónos eső veszélye miatt a HungaroMet hétfő este - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.
2026. 01. 13. 01:30
Megosztás:

Magyarország nem fogadja el az EU és Dél-Amerika közötti szabadkereskedelmi megállapodást

Magyarország elmegy a végsőkig és nem hagyja annyiban, hogy az Európai Unió elfogadja a dél-amerikai országokkal kötött szabadkereskedelmi megállapodást, a Mercosurt - közölte az agrárminiszter hétfőn a Facebook-oldalán közzétett videójában.
2026. 01. 13. 01:00
Megosztás:

14 000 új ülőhely: Magyarországon kezdenek új életet a svájci Thurbo Stadler vonatai

A Stadler átfogóan felújítja a svájci Thurbo vasúttársaság 93 GTW típusú motorvonatát, amelyek a MÁV-csoport kötelékében kezdenek új életet. Ezzel ökológiailag és pénzügyileg is fenntartható megoldás jön létre, amely minden érintett fél számára hozzáadott értéket teremt. A projektnek köszönhetően a magyar utasok további 14.000 új ülőhellyel gazdagodnak, amelyek minősége megegyezik a már az országban közlekedő FLIRT flotta színvonalával.
2026. 01. 13. 00:30
Megosztás:

Tovább terjeszkedik az Express One tulajdonosa, az Osztrák Posta Magyarországon

Bővíti magyarországi jelenlétét az Osztrák Posta Csoport: a Sameday Hungary márkanéven ismert csomaglogisztikai szolgáltató, a Delivery Solutions Zrt. részvényeinek 100 százalékát felvásárolják. Az akvizíciót követően a Sameday beolvad az Osztrák Posta leányvállalatába, az Express One Hungary Kft.-be.
2026. 01. 12. 23:30
Megosztás:

Rekordérdeklődés a kedvezőbb feltételekkel újraindult KKV Technológia Plusz forgóeszközhitel iránt

A mai naptól kedvezőbb feltételekkel érhető el a GINOP Plusz-1.4.3-24 KKV Technológia Plusz Hitelprogram részeként a „B” forgóeszköz komponens, amely az indulás első napján már a rendelkezésre álló keretösszeget meghaladó érdeklődést váltott ki a vállalkozások körében.
2026. 01. 12. 22:30
Megosztás:

Melyik a legjobb kriptovaluta átutalásokhoz 2026-ban? Digitap ($TAP) vs. XRP

A <a href="https://presale.digitap.app?&utm_campaign=jan&utm_content=com&utm_medium=pr&utm_source=prof-pr&utm_term=2741a" target="_blank">Digitap ($TAP)</a> kezd előnyt szerezni az XRP-vel szemben 2026-ban, mivel a stabilcoinok nyerik meg az átutalási versenyt. Bár az XRP volt az első, a valódi győztesek azok az alkalmazások, amelyek a stabilcoin infrastruktúrát az idei évben a hagyományos bankoláshoz hasonló élménnyé formálják.
2026. 01. 12. 22:00
Megosztás:

Hajózási zárlatot rendeltek el kishajókra, vízi sporteszközökre, csónakokra

Hajózási zárlatot rendeltek el kishajókra, vízi sporteszközökre, csónakokra - tette közzé hétfőn a police.hu.
2026. 01. 12. 21:30
Megosztás:

Mától emelt nyugdíj érkezik

Vállaltuk, és meg is csináljuk: mától emelt nyugdíj érkezik - mondta Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán hétfőn közzétett videójában.
2026. 01. 12. 21:00
Megosztás:

JPMorgan: A stabilcoin nem veszély, hanem lehetőség – Vita a kriptopénzek hozama körül

A stabilcoinok eddig csendes kiszolgálói voltak a kriptopiac működésének – most azonban a pénzügyi rendszer jövőjéről szóló politikai és gazdasági vita középpontjába kerültek. Az amerikai kisbankok attól tartanak, hogy a tokenizált dollár elszívja a megtakarításokat, míg a JPMorgan szerint a stabilcoin inkább eszköz, mint veszély. De vajon valóban pénzügyi stabilitásról van szó – vagy csak a banki modellek védelméről?
2026. 01. 12. 20:30
Megosztás:

Legjobb kriptovaluta előértékesítés: Ez a 3 token elegendő az offshore banki hozzáféréshez

Az offshore bankolás, a határokon átnyúló fizetések és a pénzügyi adatvédelem iránti igény ismét előtérbe került, ahogy a szabályozás egyre szigorodik, a <a href="https://www.thebanker.com/content/c5f0a131-fa01-485f-a402-5b638a1e6272" target="_blank">bankok pedig növekvő akadályokat</a> gördítenek az ügyfelek elé. A számlabezárások számának növekedésével és a hagyományos pénzügyi szolgáltatók iránti elégedetlenség erősödésével a befektetők egyre inkább alternatív coinokhoz fordulnak, amelyek offshore hozzáférést kínálnak – mind a megtérülési potenciál, mind a portfólióvédelem érdekében.
2026. 01. 12. 20:00
Megosztás:

Tavaly csökkentek a Mercedes-Benz Group járműeladásai

A Mercedes-Benz Group 2025-ben 2,16 millió személyautót és kisteherjárművet értékesített világszerte, ami éves összevetésben 10 százalékos visszaesést jelent - derül ki a társaság honlapján közzétett éves értékesítési beszámolóból. A negyedik negyedév ugyanakkor az év legerősebb időszaka volt, 558 400 darabos kiszállítással.
2026. 01. 12. 19:30
Megosztás:

Az XRP árfolyamának emelkedése közepette az XRP staking platformok új vagyonnövekedési megoldásokat vezetnek be.

A kriptopiac 2026-os általános fellendülésével számos mainstream kriptoeszköz kivételesen jól teljesített az utóbbi időben. Az adatok azt mutatják, hogy a főbb kriptovaluták, köztük a Bitcoin és az Ethereum, folytatják emelkedő trendjüket, miközben az XRP ára is fenntartotta emelkedő lendületét, rövid időre áttörte a 2,40 dolláros szintet, és jelentős figyelmet kapott a megnövekedett piaci aktivitás közepette.
2026. 01. 12. 19:00
Megosztás:

Orosz miniszterelnök-helyettes: teljesítette a hadiipar az állami megrendeléseket

Maradéktalanul teljesítették az orosz hadiipari vállalatok az állami védelmi megrendeléseket, különös tekintettel a "különleges hadművelet" feladataihoz szükséges fegyverekre és katonai technológiákra - jelentette ki Gyenyisz Manturov orosz első miniszterelnök-helyettes a Vlagyimir Putyin elnöknek hétfőn Moszkvában tett jelentése során.
2026. 01. 12. 18:30
Megosztás:

2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a turizmus

Kiemelkedő eredménynek nevezte, hogy egy 10 milliós ország kétszer annyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
2026. 01. 12. 18:00
Megosztás: