Korszerű elektronikus jegy- és bérletrendszer a Jászkun Volánnál
A diszpécserek munkáját is segítő korszerűsítés lehetővé teszi a hatékonyabb forgalomirányítást, a menetrend pontosabb betartását, az utazóközönség magas színvonalú tájékoztatását, és ezzel együtt a társaság közképének javítását - tette hozzá a cégvezető.
Tájékoztatása szerint a projekt összköltsége áfa nélkül 103,5 millió forintot tett ki, amely magába foglalja 46 darab jegykiadó pénztárgépet, és az ehhez szükséges hardverek és szoftverek beszerzését. A fejlesztést a Jászkun Volán által kiírt közbeszerzési eljárás nyertese, a budapesti IQ SYS Kft. végezte el. A szolnoki társaság mindehhez vissza nem térítendő támogatásként 85 millió forintot kapott az Európai Uniótól, a magyar államtól, a társfinanszírozó Európai Regionális Fejlesztési Alaptól az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség közreműködésével.
Sziráki Pál bejelentette: gépparkjuk egy régóta hiányolt autómentővel gyarapodott, amely egy Volvo alvázból és egy rászerelt speciális mentőszerkezetből áll. Az új autómentő bármilyen jármű műszaki mentésére alkalmas, darus elemei és csörlős rendszere szélsőséges időjárási körülmények között is használhatók. A vezérigazgató elmondta, hogy még ebben az üzleti évben három Credo C12 típusú elővárosi autóbusz beszerzésére kötöttek szerződést a győri székhelyű Kravtex Kft.-vel, és gépjárműveket előreláthatólag már 2010 elején a forgalomba állíthatják. A 12 méter hosszú autóbuszok 49, illetve gyermekkocsi számára kialakított hely esetén 43 utasnak biztosítanak kényelmes ülőhelyet.