Kövér szerint a rezsicsökkentés miatt támadják az alkotmánymódosítást

Kövér László szerint az alaptörvény negyedik módosítása újabb ürügyet adott az Orbán-kormány elleni nemzetközi puccskísérletre, az ingerültséget azonban nem ez a “korábbiakhoz képest jelentéktelen változásokat hozó” alkotmánymódosítás, hanem a rezsicsökkentés váltotta ki.

"Ha mi befognánk a szánkat, aztán csinálnánk ugyanazt, mint amit a Bajnaiék csináltak, akkor mi mintademokrácia lehetnénk, a kutya nem ugatná meg a kétharmados törvényeinket és az alaptörvényünket" - fogalmazott a házelnök az M1 A Lényeg című műsorában nyilatkozva.
    

Kiemelte, a magyar kormány inkább vállalja a bukás kockázatát úgy, hogy az emberek javát szolgálva vállal “olyan konfliktusokat, amelyek fölébünk nőnek”, mintsem hogy ne hajtsa végre korábbi ígéreteit. A siker egyetlen útja, ha Magyarországot és gazdaságát kiszabadítjuk abból az adósrabszolgaságból, amelybe “Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc, meg a többiek” döntötték - emelte ki Kövér László.    

 

Aláhúzta emellett, hogy a kabinet befektető- és tőkebarát, ha az munkahelyteremtéssel jár együtt. A Horn-kormánnyal kötött szerződések alapján Nyugat-Európában nem látott mértékű profitra szert tevő gáz- és áramszolgáltatóknak azonban szerinte be kell látniuk: érdemes beszélgetni arról, hogy ne a magyar emberek fizessék a legmagasabb rezsit az unióban.     

 

A kormánypárti politikus úgy látja, most is lehet tapasztalni ugyanazokat a jeleket, mint a Magyarország és kormánya elleni korábbi puccskísérlet alatt, amelyről Orbán Viktor miniszterelnök is beszámolt. Kövér László szerint sokan, sokféle okból támadják a magyar kabinetet: az érdekeiben sértett tőke és a külföldi vállalatok mellett pártpolitikai elfogultságból, vagy gyűlöletből is.
    

A házelnök hangsúlyozta, Európában “szabályos antikeresztes háború” folyik a keresztény értékekkel szemben. “Itt aki nem akarja föladni hitbéli meggyőződését, nem akarja föladni nemzeti kultúráját, nem lelkesedik eléggé a multikulti, meg a minden normát félresöprő új világrend iránt, az előbb utóbb valamilyen bélyeget kap a homlokára” - mondta.
    

Kövér László otromba gesztusként értékelte, hogy európai párttársa, a bajor parlament elnöke lemondta előre egyeztetett németországi találkozójukat. Szerinte a magyar alkotmánymódosítást külföldről bíráló jobboldali politikusok nem a tényekből indulnak ki, pedig ha akarnák, szóban vagy írásban is kérhetnének a valóságnak megfelelő tájékoztatást akár tőle, akár a kormányfőtől. “Nagyon kedélyesen elbeszélgetünk, megveregetik a lapockánkat, és elmondják, hogy mennyire jól csináljuk, mennyire kiváló a mi alaptörvényünk, olvasták, és hát milyen jó lenne ha az ő országukban is egy ilyen lenne. Csak amikor egy ülésteremben, együtt vannak a csaholó baloldaliakkal, akkor őket arról lehet megismerni, hogy hallgatnak bölcsen és mélyenszántóan a mi érdekünkben” - fogalmazott a házelnök.     

 

Az európai baloldalról szólva érthetetlennek nevezte, hogy az Európai Parlament szocialista elnökéhez hasonlóan egyszerre vádolják demokráciadeficittel az Európai Uniót és az Orbán-kormányt. Miközben baloldali politikusok európai értékekről “papolnak”, addig nagyvonalúan átsiklanak az olyan román történéseken, amelyek a magyar közösség jogai mellett a román alkotmánybíróságot és köztársasági elnököt támadták - mutatott rá Kövér László.
    

Hozzátette: ez az “unalomig ismételt kettős mérce”, amelynek jegyében Románia nem kap olyan negatív megítélést az EU-ban, mint Magyarország, pedig ott “lenne mit keresni és találni”. Kövér László megfogalmazása szerint utóbbira azért nem kerül sor, mert a román politikusok pártállástól függetlenül vezényszóra nyúzzák le saját állampolgáraik bőrét a multik és külföldi pénzügyi csoportok érdekében. 

 

Az Országgyűlés elnöke a székely autonómiatörekvésre vonatkozó kérdésre válaszolva azt mondta, Basescu román államfőnek figyelmesebben kellene végigolvasnia országa történelmi dokumentumait, mert az 1920 körüli években születtek olyan passzusok, amelyek megteremtik az elszakított nemzetrészek önrendelkezésének lehetőségét.
    

A Fidesz-székház előtti tüntetésről szólva Kövér László úgy fogalmazott, az ott elhangzott kritikákkal szemben nem felejtette el fiatalkori önmagát, amikor - mondta - a most tüntető fiatal baloldaliak "apukái" ellen követelt demokráciát, azzal az igen nagy különbséggel, hogy akkor kommunista diktatúra volt, most pedig demokrácia van.
    

Kövér László emlékeztetett: abban az időben sokuknak jogosan kellett félniük a rendőrségtől, míg a mostani tüntetők ellen akkor sem léptek fel, amikor törvénysértő módon betörték a Fidesz-székház ablakát. Megjegyezte, hogy a tüntetők feljelentéséről nem kérték ki a véleményét, de maga is ezt követelte volna, ha nem teszik meg. “Azt a precedenst nem szabad megengedni senkinek, hogy úgy érezze, büntetlenül megsértheti a törvényt” - mutatott rá az Országgyűlés elnöke. (MTI)


Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 20. 21:00
Megosztás:

Háromszorosára növeli részvényei számát a Grayscale Zcash ETF – szeptember 30-án jön a split

A Grayscale Zcash-alapú tőzsdei terméke, a ZCSH mindössze néhány héttel az indulása után máris fontos technikai változtatás előtt áll. A vagyonkezelő szeptember 30-ra három az egyhez arányú részvényfelosztást jelentett be, vagyis minden meglévő ZCSH-részvény után összesen három split utáni részvény lesz a befektetők számláján. A lépés önmagában nem növeli a befektetés értékét, viszont jelentősen csökkenti az egy részvényre jutó árat, ami javíthatja a termék hozzáférhetőségét és kereskedhetőségét.
2026. 09. 20. 20:00
Megosztás:

Bitcoinnal és USDT-vel is lehet Toyotát venni Bolíviában: a Toyosa bővíti kriptofizetését

A bolíviai Toyosa újabb lépést tett a kriptovaluták kereskedelmi használata felé: a Toyota hivatalos helyi forgalmazója már Bitcoint is elfogad Toyota gépjárművek vásárlásakor. A BTC a bolíviai boliviano, az amerikai dollár és a korábban bevezetett USDT mellett jelenik meg új fizetési lehetőségként.
2026. 09. 20. 18:00
Megosztás:

Erős széllel hidegfront érkezik

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, de hajnalban néhol akár fagypont közelébe is lehűlhet a levegő. Futó eső többször is lehet, és a hét elején sokfelé lesz erős, viharos a szél - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 20. 17:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a Goldman Sachs: már októberben újabb Fed-kamatemelést vár

A Goldman Sachs jelentősen módosította korábbi előrejelzését, és most már arra számít, hogy az amerikai jegybank (Fed) már a következő, október 27–28-i ülésén újabb 25 bázispontos kamatemelést hajt végre.
2026. 09. 20. 16:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia hajtja a Coinbase kereskedését? Az AI-ügynökök vették át a vezetést

A Coinbase Global (Nasdaq: COIN) szerint a platformján az elmúlt héten a tranzakciók többségét mesterséges intelligencián alapuló kereskedési rendszerek, úgynevezett AI-ügynökök generálták.
2026. 09. 20. 14:00
Megosztás:

Mit érdemes tudni az irodaszer beszerzés során?

Az irodai eszközök beszerzése olykor összetett feladat lehet, függetlenül attól, hogy egy kisebb vállalkozásnak vagy egy nagyobb cégnek vásárolunk. Jászberényben azonnali átvételi lehetőségünk van, ami lényegesen megkönnyíti a szükséges irodai eszközök megszerzését. Számos gyártó termékei közül választhatunk, például különféle irodaszerek vagy irodai kisgépek közül. De hogyan érdemes ezt megközelíteni?
2026. 09. 20. 13:00
Megosztás:

A pizza, mint globális közösségteremtő erő

Amikor a pizzára gondolunk, a forró, nyúlós sajtot és az illatos paradicsomszószt látjuk magunk előtt. Ez az étel nem pusztán az olasz konyha ajándéka, hanem egy globális szimbólum, ami embereket köt össze. A pizza egyfajta kapocs lett az eltérő kultúrák között, miközben különleges gasztronómiai élményt nyújt.
2026. 09. 20. 12:00
Megosztás:

Alzheimer-kór: az esetek közel fele megelőzhető vagy késleltethető lenne Magyarországon

Az Alzheimer-kór egymillió embert érint Magyarországon betegként, illetve hozzátartozóként, ám az esetek 45 százaléka megelőzhető vagy jelentősen késleltethető lenne. Kevés az állami segítség, a betegség terheinek túlnyomó többségét a családok viselik - erről beszéltek szakemberek az Alzheimer-kór világnapja, szeptember 21. alkalmából az MTI érdeklődésére.
2026. 09. 20. 11:00
Megosztás:

A gyros varázsa: miért imádjuk annyira ezt a görög finomságot?

Ahogy a tavaszi eső után megjelennek a gombák, úgy bukkannak fel a városok utcáin a gyros árusok az üdülőterületek közelében. De vajon mi teszi ezt a görög nemzetiségű ételt ilyen kedveltté? Talán a mediterrán életérzés, amit képvisel? Vagy az ízek harmóniája, amit más ételek ritkán nyújtanak? Keressük meg együtt a válaszokat.
2026. 09. 20. 10:00
Megosztás:

Versenyfelszerelés és innováció az autósportban

Az autósport mindig is elkápráztatta az embereket a sebességgel és a technológiával. De az autó teljesítménye mellett a megfelelő felszerelés is elengedhetetlen, ami garantálja a biztonságot és kényelmet minden versenyző számára. Az innovatív megoldások, amiket a versenyruházatok és felszerelések kínálnak, hozzájárulnak a maximális teljesítmény eléréséhez.
2026. 09. 20. 09:00
Megosztás:

Nőtt a lakossági eladósodás aránya Európában

Európa lakossága körében nőtt azok aránya, akik a megelőző fél év során hitelből fizették a számláikat. Több a késedelmes fizetés is, de a többség még biztos benne, hogy az alapvető kiadásokat megengedheti magának – állapította meg az Intrum nemzetközi követeléskezelő cég felmérésében, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 20. 08:05
Megosztás:

EP: biztonságosabbá kell tenni a közösségi médiát és az online környezetet

A Parlament javaslatokat fogadott el, amelyek arra köteleznék a platformokat, a tagállamokat és a Bizottságot, hogy biztosítsák az EU-ban élő fiataloknak a biztonságos online környezetet.
2026. 09. 20. 07:00
Megosztás:

Francia kormány: a GDP-arányos francia államadósság jövőre 121,7 százalékra emelkedik

Franciaország eladósodottsági szintje tovább fog növekedni, és jövőre rekordszintet érhet el: a bruttó hazai termék (GDP) 119,3 százalékát 2026-ban, és 121,7 százalékát 2027-ben - jelezte szombaton a francia gazdasági és pénzügyminisztérium.
2026. 09. 20. 06:00
Megosztás:

Az Oroszország elleni szankciókról szóló amerikai törvény mielőbbi végrehajtását sürgette Zelenszkij

Az Oroszországgal szembeni szankciókról szóló amerikai törvény teljeskörű és mielőbbi végrehajtását sürgette Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombati üzenetében, amelyben köszönetet mondott Donald Trump elnöknek, a szenátoroknak és a képviselőházi tagoknak, valamint mindenkinek, aki hozzájárult a törvény elfogadásához.
2026. 09. 20. 05:00
Megosztás: