Közel 30 milliárd forinttal tartozik a lakosság gázszolgáltatóknak

Megközelíti a 30 milliárd forintot a lakosságot ellátó egyetemes gázszolgáltatók kintlévősége, és a fűtési idény elején már több mint 50 ezer nem fizető fogyasztót kapcsoltak ki a szolgáltatásból - mondta el Szilágyi Zsombor, az Emfesz igazgatója a II. Energy Summit Hungary 2010 konferencián csütörtökön Budapesten.

A lejárt fizetési határidőt 90 nappal meghaladó nem fizető lakossági felhasználókat lehet kikapcsolni. Akiket egyszer már kikapcsoltak, azoknak mintegy fele nem is képes visszatérni a földgázfelhasználáshoz.

 

A tanácskozáson Zsuga János, a Mol csoporthoz tartozó FGSZ Földgázszállító Zrt. vezérigazgatója nem csak az ellátásbiztonsággal, hanem azzal is indokolta a szomszédos országokkal kiépített és tervezett földgázvezeték összeköttetéseket valamint a magyarországi tárlókapacitásokat, hogy az javítja az alkupozíciót az orosz Gazprommal kötött, 2015-ben lejáró helyett kötendő új hosszú távú gázbeszerzési szerződésről szóló tárgyalásokon.

 

Az FGSZ-nek, mint földgázpiaci rendszerirányítónak 10 évre szóló fejlesztési tervet kell készíteni - mondta el Zsuga János a tanácskozás szünetében az MTI kérdésére. Ezt 2011 januárjában kell ismét benyújtani a Magyar Energia Hivatalhoz jóváhagyásra. Ez az infrastruktúra fejlesztési terv 250 milliárd forint beruházást igényel, ami köbméterenként mindössze három forintot jelentene a földgáz végfelhasználói árában. Az FGSZ szerbiai 4,5 milliárd, a romániai 1,5 milliárd köbméter kapacitású összeköttetése már üzemel, a horvátországi 6,5 milliárd köbméteres kapacitást az év végén helyezik üzembe.

 

Az ausztriai Baumgarten-vezeték 4,5 milliárd köbméteres bővítése 2012-ben valósul meg és tervben van a szlovákiai 4 milliárd és a szlovéniai 0,3-1,2 milliárd köbméter kapacitás kiépítése. A konferencián Szilágyi Zsombor a gázár kérdését érintve emlékeztetett arra, hogy már 2009-ben a lakosságot ellátó egyetemes gázszolgáltatók mindegyike veszteséges volt. A gáz világpiaci ára emelkedett és emelkedik, bár az import forintban számolt ára nagy mértékben a devizaárfolyamok mozgásától függ.

 

Rövid áttekintést is adott a magyar gázpiacról Szilágyi Zsombor, hangsúlyozva a felhasználás jelentős csökkenését. Tavaly 11,3 milliárd köbmétert használtak fel Magyarországon. A 3,5 millió felhasználó közül 3,3 millió a háztartási fogyasztó. Az ő felhasználásuk 2009-ben 2,8 százalékkal emelkedett, de az ipari fogyasztóké 22 százalékkal zuhant, a közintézményeké pedig 5 százalékkal csökkent.

 

A 2010. július elsejétől teljesen szabad piac ténylegesen liberalizált piaci szegmensében 270 ezer a fogyasztók száma. Ezen a piacon alku tárgya az ár. A gázpiacon 38 kereskedő tevékenykedik, de csak 8-10 aktív. A lakosságot a hét egyetemes szolgáltató látja el, de számukra a végelhasználói árat az energiaügyekért felelős miniszter határozza meg.

 

Ebben a körben július elsején befagyasztották az árakat, és csak 2011. január elsejétől emelkedik mégpedig sávosan, de az átlagfogyasztónak változatlan marad az ár. Laczó Sándor, a Magyar Gázipari Egyesülés elnöke beszámolt arról, hogy készül a 2030-ig szóló energiastratégia. A megvalósításának esélyeiről megjegyezte: a privatizáció miatt a kormánynak csak szabályozóként van befolyása az energiapiacra, csekély a lehetősége a tulajdonosi befolyásolásra.


A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről dönthet a parlament

Dönthet a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló, valamint a polgármesteri és vármegyei közgyűlési elnöki javadalmazás korlátozásával összefüggő törvényjavaslatokról az Országgyűlés kedden. A képviselők elkezdik az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát előkészítő törvényjavaslat vitáját.
2026. 06. 30. 07:30
Megosztás:

Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás

Nyomatékosan felhívta a víztakarékosságra a szolgáltatási területén működő önkormányzatok és a lakosság figyelmét a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. hétfőn a honlapján, jelezve: pénteki felhívásuk óta a vízfelhasználásban nem csökkenést, hanem növekedést tapasztaltak, ezért a lakossági alapellátás érdekében azonnali vízkorlátozásra van szükség.
2026. 06. 30. 07:00
Megosztás:

Saylor bitcoinos stratégiája célkeresztben: a Ripple vezére szerint a túlzott tőkeáttétel árt a kriptopiacnak

A kriptovaluták jövőjét nem a pénzügyi trükkök, hanem a valódi felhasználási érték határozza meg – erről beszélt Brad Garlinghouse, a Ripple vezérigazgatója a CNBC műsorában, ahol élesen bírálta Michael Saylor és a Strategy bitcoinra épülő üzleti modelljét.
2026. 06. 30. 06:30
Megosztás:

Megdőlt a tavaly nyári áramfogyasztási rekord, de az abszolút csúcs még nem

A hazai villamosenergia-hálózat terhelése ezen a nyáron eddig június 26-án, pénteken volt a legnagyobb, amellyel tavaly nyári áramfogyasztási csúcs megdőlt, de a 2024-es abszolút nyári rekord még nem - közölte a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. hétfőn az MTI megkeresésére.
2026. 06. 30. 06:05
Megosztás:

Nyílt levelet írt a kormánynak a pedagógusok két szakszervezete két ügyben

Az elmaradt jubileumi, illetve köznevelési foglalkoztatotti jutalmak kifizetését, valamint a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítők béremelését kéri a miniszterelnökhöz és az oktatási és gyermekügyi miniszterhez írt hétfői nyílt levelében a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).
2026. 06. 30. 05:30
Megosztás:

Csaknem öt százalékkal haladta meg a hazai vendégforgalom a tavaly májusit

Az év ötödik hónapjában országosan 2,6%-kal emelkedett a vendégforgalom (1,8 millió), ennek köszönhetően 3,9 millió vendégéjszakát könyvelhettek el a szálláshelyek. Májusban is a belföldi kereslet és a vidék teljesítménye húzta a turizmust: honfitársaink közül 4,9%-kal többen pihentek hazai tájainkon, mint egy éve ilyenkor. Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom: január és május között tavalyhoz képest 2%-kal több, 6,5 millió utazó érkezett, akik 0,2 százalékkal több, 14,7 millió vendégéjszakát töltöttek el a hazai szálláshelyeken.
2026. 06. 30. 05:00
Megosztás:

Négymilliárdos beruházás a magyar Magnum jégkrémgyárban

A The Magnum Ice Cream Company (TMICC) négymilliárd forintos beruházással korszerűsítette veszprémi jégkrémgyártó üzemét. Az új gyártósor üzembe állítása fontos mérföldkövet jelent a helyi közösség és a vállalat globális ellátásilánc-átalakítása szempontjából egyaránt, amely tovább erősíti Magyarország stratégiai jelentőségű európai gyártási központként betöltött szerepét.
2026. 06. 30. 04:30
Megosztás:

A hiányos dokumentáció lassítja leggyakrabban az utaskár-rendezést

A közlekedési fennakadások, járatkésések és poggyászkárok mára szinte általánossá váltak a nyári utazási szezonban, ugyanakkor még mindig a váratlan megbetegedések és a balesetek teszik ki az utasbiztosítással orvosolt károk felét.
2026. 06. 30. 04:00
Megosztás:

A Balatontourist üzemeltetheti a Deseda Kempinget

A Balatontourist Camping Szolgáltató Kft. nyerte el a kaposvári Deseda Kemping üzemeltetését 120 hónapra - tájékoztatott az Opus Global Nyrt. az érdekkörébe tartozó társaságot érintő pályázati eredményről a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 06. 30. 03:30
Megosztás:

Megjelent a diák- és babaváróhitellel kapcsolatos kormányrendelet-módosítás

Megjelentek a diákhitelstopról és a babaváró hitel visszafizetési moratóriumának meghosszabbításáról szóló kormányrendelet-módosítások a Magyar Közlönyben hétfőn.
2026. 06. 30. 03:00
Megosztás:

Megjelent a kormányhatározat a kekvák alapító jogait gyakorló miniszterek kijelöléséről

Megjelent a kormányhatározat a közfeladatként felsőoktatási tevékenységet nem ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) alapítói jogait az állam nevében gyakorló miniszterek kijelöléséről hétfőn a Magyar Közlönyben.
2026. 06. 30. 02:00
Megosztás:

Donald Trump megerősítette a Dohában folytatódó tárgyalásokat

Az Egyesült Államok képviselői kedden Dohában tárgyalnak Irán delegációjával - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban.
2026. 06. 30. 01:00
Megosztás:

Szerda éjfélig meghosszabbodik a harmadfokú hőségriasztás

Szerda éjfélig meghosszabbítja a harmadfokú hőségriasztást az országos tisztifőorvos - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közös közleményben hétfőn.
2026. 06. 29. 23:00
Megosztás:

Az EU a lakhatási válság megoldására sarkallja a tagállamokat

Az Európai Unió Tanácsa ajánlásokat fogadott el hétfőn, amelyben felszólította a tagállamokat és a politikai döntéshozókat, hogy vegyék figyelembe a lakhatási igények és a demográfiai trendek, például az elöregedett népesség, a háztartások méretének csökkenése és a vidékről a városba irányuló migráció közötti kölcsönhatást az elérhető és méltányos lakhatás biztosítása érdekében.
2026. 06. 29. 22:30
Megosztás:

Magyar szakember az európai ökogazdálkodás élén

Az Ökológiai Gazdálkodási Mozgalmak Európai Szövetsége (IFOAM Organics Europe) közgyűlése dr. Drexler Dórát, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ügyvezetőjét választotta a szervezet új elnökévé a 2026-2029-es időszakra. Az ökológiai termékpálya szereplőit képviselő szervezet új alelnökei Jérôme Cinel, az Interbio Nouvelle-Aquitaine vezetője, valamint Marian Blom, a holland Bionext szakértője lettek.
2026. 06. 29. 21:30
Megosztás:

Négymilliárd forintos beruházással korszerűsítették a veszprémi jégkrémgyárat

Négymilliárd forintos beruházással, egy új gyártósor üzembe helyezésével korszerűsítette a The Magnum Ice Cream Company veszprémi jégkrémgyárát.
2026. 06. 29. 21:00
Megosztás:

Energiatárolókat telepítettek az Energiabörze tagvállatai 5 településen

Országszerte 5 helyszínen telepítettek energiatárolókat összesen csaknem 4,4 milliárd forint értékben az Energiabörze cégcsoport tagvállalatai – közölte a cégcsoport hétfőn az MTI-vel.
2026. 06. 29. 20:30
Megosztás:

Magyar szakember az európai ökogazdálkodás élén

Az Ökológiai Gazdálkodási Mozgalmak Európai Szövetsége (IFOAM Organics Europe) közgyűlése dr. Drexler Dórát, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ügyvezetőjét választotta a szervezet új elnökévé a 2026-2029-es időszakra. Az ökológiai termékpálya szereplőit képviselő szervezet új alelnökei Jérôme Cinel, az Interbio Nouvelle-Aquitaine vezetője, valamint Marian Blom, a holland Bionext szakértője lettek.
2026. 06. 29. 20:00
Megosztás:

Globálisan 16 százalékkal csökkent a kerozin ára májusban havi szinten

Globálisan 16,3 százalékkal volt alacsonyabb a repülőgép-üzemanyag ára májusban áprilishoz képest, aminek a hatására nőtt a globális légi árufuvarozás - áll a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) honlapjára hétfőn fölkerült jelentésben.
2026. 06. 29. 19:30
Megosztás:

Az Alteo több leányvállalatának egyesítéséről döntött

Több leányvállalatának egyesítésről döntött az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2026. 06. 29. 19:00
Megosztás: