Külföldi sajtó - Román és német lapok Orbán Viktor tusnádfürdői beszédéről

A keddi román lapok Orbán Viktor szombaton Tusnádfürdőn elmondott beszédével foglalkoznak; a miniszterelnök arról beszélt, hogy az új magyar államszerveződés alapja egy munkaalapú állam, amely nem liberális természetű.

Külföldi sajtó - Román és német lapok Orbán Viktor tusnádfürdői beszédéről

A szabadelvű Gandulban Lelia Munteanu az Orbán Viktor: egy zseb-Putyin című írásban egy karizmatikus, meggyőző, ám ugyanakkor "veszélyes kisiklásokra" hajlamos vezetőként írta le a magyar miniszterelnököt, akinek állítólag az a legnagyobb gondja a liberalizmussal, hogy az nem szolgálja a nemzeti érdeket és nem óvja a közvagyont. A cikkíró szerint ezt úgy kell érteni, hogy az Orbán Viktor által meghirdetett nem liberális államszerveződés valójában a revizionizmusnak teremt keretet és ilyenként egész Európa számára veszélyt jelent.

 

A jobboldali román államfőhöz közel álló Evenimetul Zilei, és a hasonló irányultságú Hotnews.ro portál is közölte Vladimir Tismaneanu Orbán Viktor szédületes irányváltása című elemzését. Az Amerikában élő politológus szerint Orbán Viktor, aki "a polgári demokrácia nagyszerű ígéreteként érkezett" a politikába és Nagy Imre 1989-es újratemetésén mondott beszédével örökre beírta magát Kelet-Európa történelmébe, most a "putyini rendőrállamot dicsőiti", egyre inkább egy tekintélyelvű "etnokrácia" felé fordul, amely már "fojtogatja a demokráciát".

 

Az Orbán politikája Kelet-Európát veszélyezteti című írásában Cristian Campeanu, a jobboldali beállítottságú Romania Libera vezércikkírója úgy vélekedett, hogy a magyar miniszterelnök "emberarcú fasizmust" javasolt a liberális demokrácia helyett tusnádfürdői beszédében. A szerző szerint Orbán Viktor a civil szférát és a szabad sajtót "külföldről pénzelt" ellenségként próbálja elhallgattatni és szerinte ez a "rossz példa" ragadós lehet azokban a kelet-európai országokban, ahol a demokrácia még nem elég érett.

 

A liberális Adevarul blogrovatában Demény Péter közölt cikket Orbán Viktor sötét karizmája címmel. A szerző vitába szállt Sabin Gherman erdélyi román újságíróval, aki Orbán Viktor gazdasági eredményeit dicsérte. Demény szerint ugyanis minden diktátornak megvan a maga jó oldala, ez azonban nem feledteti a Brüsszellel szemben folytatott "faragatlan" diskurzust, vagy azt, hogy idegengyűlölő "ál-értelmiségiekkel" vette körül magát - állította a cikkíró.

 

A Ziarul Financiar gazdasági lapban Bogdan Cojocaru arról cikkezett, hogy Orbán Viktor a szingapúri, kínai, indiai, orosz és török modellt akarja követni, vagyis olyan országokét, amelyek nem a "hagyományos nyugati értékek" útján járnak. A cikkíró szerint a magyar miniszterelnök által dicsért országok közül csak az államkapitalizmust megtestesítő Szingapúr tekinthető fejlett és stabil gazdaságnak, a többi állam egy főre eső GDP-je nem, vagy alig magasabb a magyarnál.

 

A Süddeutsche Zeitung című liberális német lap Orbán Viktor tusnádfürdői beszédéről közölt kommentárt keddi számában. Az Elég című írás szerzője, Javier Cáceres úgy vélte, hogy a magyar miniszterelnök már régen nem tud igazán meglepetést okozni, de "most felülmúlta önmagát".

 

Orbán Viktor a liberális demokráciát elavultnak, hazája függőségét az uniós partnerektől pedig egészségtelennek nevezte, olyan országokat dicsért, mint Kína, Törökország és Oroszország, és azt mondta, hogy a sikerek fontosabbak az emberi jogoknál. Ezek után "már csak egy kérdés következhet: tényleg el kell viselni Orbánt az EU-ban?" - írta a Süddeutsche Zeitung kommentátora.

 

Úgy vélte, hamarosan a beszéd "relativizálása" következik, ami mindig is része volt "Orbán mutatványainak", és ami eddig megvédte attól, hogy fizetnie kelljen olyan kirohanásokért és törvénymódosításokért, amelyeknek "igazán semmi közül az EU alapvető értékeihez". Most azonban "sürgősen és komolyan fel kell tenni a kérdést, hogy az általa kormányzott Magyarország az EU része akar-e lenni" - fűzte hozzá Javier Cáceres, megjegyezve, hogy az Európai Néppártnak "ajtót kell mutatnia" Orbán Viktornak. A Fidesz kizárása az Európai Néppártból "igencsak esedékes" - írta a liberális lap szerzője.   (MTI)


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: