Külföldi sajtó a Magyarország elleni kötelezettségszegési eljárásról

A Magyarország elleni kötelezettségszegési eljárásról és az EP-állásfoglalásról közölt beszámolót a Die Presse című osztrák konzervatív napilap.

A brüsszeli keltezésű írás ismertette, hogy megérkezett az Európai Bizottsághoz a magyar kormány mintegy százoldalas jogi állásfoglalása. Ennek az iratnak a meggyőző ereje döntő lesz abban a tekintetben, hogy rendeződik-e a Budapest és Brüsszel közötti vita vagy pedig az Európai Bíróság előtt landol - írta a lap.
    

A vita súlypontja azonban a bizottság kötelezettségszegési eljárásától és világos jogi hatásköreitől már régóta átvándorolt az európai pártpolitika színterére - írta a lap. Értékelése szerint "ott mindkét nagy politikai tábor alaposan kihasználja a magyar témát saját maguk profilírozására". A csütörtöki európai parlamenti szavazás eredményét a szerző így jellemezte: egy, a középtől balra álló többség telitalálatot ért el azzal, hogy keresztülvitték határozati javaslatukat, amely először indít eljárást, amely az emberi és alapjogok súlyos megsértésének kimondásához vezethet. A lap szerint ugyanakkor "alig elképzelhető", hogy az uniós kormányok négyötöde támogasson egy ilyen határozatot. A 27-ből állam- és kormányfőből 17 az Európai Néppárthoz tartozik, amelynek alelnöke Orbán Viktor - jegyezte meg.     Az európai kormányok a lap szerint mostantól azonban nem kerülhetik el, hogy legalább egyszer nyilatkozzanak a kényes kérdésben: megsértik-e az alapvető jogokat a Fidesz által egyedül keresztülvitt és kétharmados többséggel legitimált államreformok.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap a januárban indított kötelezettségszegési eljárásokkal kapcsolatban az Európai Bizottságnak (EB) tett magyar javaslatokról számolt be szombaton.
    

A FAZ az Orbán közeledik Brüsszelhez című, a lap címoldalán kezdődő hírösszefoglalójában kiemelte, hogy a budapesti vezetés hajlandó lemondani arról, hogy a kormány képviselői részt vegyenek a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának ülésein. Értesülések szerint - írta a FAZ - a kormány a vitatott kérdések egy részét törvénymódosítással javasolja rendezni, egyes esetekben pedig magyarázatokkal igyekszik eloszlatni az EB kételyeit.

A Tagesspiegel című német liberális lap A Duna menti mentegetőzők címmel a berlini magyar nagykövetségen a romák helyzetéről tartott csütörtöki pódiumbeszélgetésről számolt be. A szerző, Patrick Wildermann írása alcímében kiemelte, hogy Fliegauf Bence Csak a szél című "romadrámájának" a Berlinale filmfesztiválon tartott bemutatója alkalmából "különös vita" volt a nagykövetségen. A szerző megjegyezte, hogy a film készítői közül senki nem volt jelen a "rendkívül kétes" rendezvényen, hozzátéve, hogy ez időpont-egyeztetési problémák miatt alakult így.
   

A cikkben az is olvasható, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága 18 millió forinttal támogatta a filmet, és készített a romagyilkosságokról egy háttéranyagot, amelyet a bemutatót követő sajtótájékoztatón elhelyeztek az újságíróknak biztosított székeken, az alkotók és a Berlinale "idegen anyagok osztogatását nem kedvelő" szervezőinek "megdöbbenésére". A pódiumbeszélgetésen az újságíró megkérdezte Balog Zoltán államtitkárt, hogy ezt miért tették, Balognak azonban "fogalma sincs az ügyről. Talán probléma, ha tényleg így történt?" - kérdezett vissza az államtitkár a beszámoló szerint.
    

A háttéranyag a magyar bűnüldöző hatóságoknak a romagyilkosságok ügyében végzett munkáját "magasztalja", Balog Zoltán pedig a pódiumbeszélgetésen "egy kedvelt politikusi stratégiát alkalmaz: offenzív módon rámutatunk a problémákra, aztán pedig dicsőítjük tetterőnket" amely a problémák megoldásához szükséges - írta a Tagesspiegel szerzője.
    

Megjegyezte: a háttéranyagban és a nagykövetségi vitában egyaránt "elkeserítő" volt a "relativizáló hangnem", amelynek használatával felhívják a figyelmet, hogy más országokban is történtek rasszista indítékból elkövetett erőszakcselekmények. "Ez igaz, és valóban botrány", de az ilyen összehasonlításoknak csak az a célja, hogy eltereljék a figyelmet a magyarországi helyzetről - írta Wildermann.

Közelíti a 10%-ot a borravaló mértéke Magyarországon

A bankkártya-használati adatok szerint 2025-ben a magyar fogyasztók 8,12% borravalót adtak a vendéglátó ipari helyeken. A borravaló szokása átalakulóban van a gazdaságban és szektoronként eltérő a mértéke, amit a szezonális hatások is befolyásolnak. A kártyaelfogadási szolgáltató Teya Magyarország először hozott nyilvánosságra a jellemzően vendéglátóipari fogyasztáshoz kapcsolódó, borravalóra irányuló adatokat.
2025. 12. 23. 19:00
Megosztás:

Becsapós lehet az enyhe tél: szakértői tippek a biztonságos ünnepi utazáshoz

Az év végi rokonlátogatások és téli kiruccanások időszaka a magyar közutak egyik legforgalmasabb periódusa. Bár az idei december eddig enyhébb arcát mutatta, a Hankook szakértői arra figyelmeztetnek: a hamis biztonságérzet a legnagyobb ellenség. A változékony időjárás, a „fekete jég” jelensége és a hajnali fagyok olyan kihívások elé állítják az autósokat, amelyekre csak megfelelő műszaki felkészültséggel és minőségi, évszaknak megfelelő abroncsokkal lehet biztonságosan reagálni.
2025. 12. 23. 18:00
Megosztás:

Nőtt a forgalomba helyezett új autók száma az EU-ban

Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik forgalomba helyezése az egy évvel korábbihoz képest, miközben emelkedett az elektromos járművek piaci részesedése az Európai Autógyártók Szövetsége, az ACEA kedden közzétett jelentése szerint.
2025. 12. 23. 17:00
Megosztás:

Idén a tavalyinál 10 százalékkal több újbor készült

Az idén leszüretelt szőlőből mintegy 2,9-3 millió hektoliter seprős újbor készült, ez 10 százalékkal haladja meg a tavalyi szintet, ami az elmúlt tíz év átlaga körül alakul a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa által készített körkép szerint.
2025. 12. 23. 16:00
Megosztás:

Új babaáruházlánccal erősít a Mészáros Csoport

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Csoport érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt. a szlovén ALFI Magántőkealappal és a többi kis tulajdonossal, amelynek értelmében Szlovénia, Horvátország és Észak-Macedónia piacvezető baba-mama és gyermek bolthálózata, a Baby Center a 100 százalékos tulajdonába kerül az Alfi Kids d.o.o-n keresztül - jelentette be a társaság az MTI-nek kedden megküldött közleményben.
2025. 12. 23. 15:00
Megosztás:

Olajos magvak, szaloncukrok, héjas gyümölcsök vizsgálata, karácsonyi vásárok vendéglátóhelyeinek ellenőrzése

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok vendéglátóhelyeket és aszalt gyümölcsöket, olajos magvakat, szaloncukrokat és héjas gyümölcsöket árusító karácsonyi vásárokat, piacokat, vásárcsarnokokat és boltokat ellenőriztek az adventi időszakban. A szaloncukroknál és olajos magvaknál minden tizedik ellenőrzött termék esetében találtak valamilyen hiányosságot, így többek között a termék összetételére és származására vonatkozó tájékoztatási, valamint nyomonkövetési problémák merültek fel. Eközben a karácsonyi vásárok vendéglátóhelyeit is vizsgálta a hatóság, amelyek közül 6 egység ideiglenes bezárására vagy a tevékenység korlátozására került sor higiéniai problémák miatt.
2025. 12. 23. 14:00
Megosztás:

A 4iG Nyrt. új finanszírozási feltételei tovább erősítik a csoport hosszú távú növekedési terveit

A 4iG megállapodást kötött az NKP II. keretében kibocsátott kötvényeinek új feltételrendszeréről, amely a finanszírozók részéről a társaság eredményes növekedési pályájának és megerősödött pénzügyi teljesítményének elismerését, valamint a befektetők hosszú távú bizalmát tükrözi. A lépéssel felszabaduló jelentős forrásokat a vállalatcsoport a következő években a hazai és nemzetközi növekedési stratégiájának prioritásaira – az űr- és védelmi ipari, valamint a távközlési és digitális infrastruktúra területén tervezett beruházásokra, valamint célzott akvizíciókra – fordíthatja, amely a részvényesi értékteremtést szolgálja.
2025. 12. 23. 13:00
Megosztás:

Milliárdos veszteség is lehet a vége: a gyártás legsérülékenyebb pontja

2025-ben a gyártóvállalatok digitalizációja és automatizációja új, korábban nem látott kiberfenyegetéseket hozott magával. A támadási pontok száma a termelési rendszerek összekapcsoltsága miatt többszörösére nőtt, miközben számos ipari szereplő még mindig alábecsüli a kockázatokat. Az OMIKRON Informatika Kft. friss tapasztalatai szerint nemcsak az IT-rendszerek, hanem az üzemi OT-környezet sérülékenysége is komoly üzletmeneti kockázatot jelent: egyetlen támadás akár teljes gyárleállást is okozhat.
2025. 12. 23. 12:00
Megosztás:

Karácsonykor is nyitva tartanak az ORLEN DESPAR üzletei

Az ORLEN Hungary országszerte már 70 töltőállomáson üzemeltet DESPAR élelmiszerüzleteket, ahol a tankolás mellett a mindennapi bevásárlás egyaránt gyorsan és kényelmesen elintézhető. Az ORLEN benzinkutakon található DESPAR egységek az ünnepi időszakban is megbízható megoldást nyújtanak azok számára, akik az utolsó pillanatban szembesülnek azzal, hogy hiányzik egy-egy fontos alapanyag a karácsonyi készülődéshez.
2025. 12. 23. 11:00
Megosztás:

A virtuális rendezvények és koncertek új korszaka

Abban a korszakban, amikor a világ a világjárvány idején a túlélésért küzdött, és az emberek nem tudtak elmenni kedvenc koncertjeikre, a szórakoztatóipar megszűnt kizárólag offline formában létezni.
2025. 12. 23. 10:44
Megosztás:

Vállalkozók! Ezek a változások jönnek 2026-ban

Fontos adóváltozások lépnek életbe 2026. január 1-jétől. Emelkedik az alanyi adómentes (AAM) határ, módosul az átalányadózás egyik kulcseleme, a költséghányad, továbbá átalakul a szociális hozzájárulási adó (SZOCHO) minimum alapjának meghatározása is. A módosítások egyszerre jelenthetnek könnyebbséget és új, odafigyelést igénylő feladatokat a vállalkozók számára.
2025. 12. 23. 09:00
Megosztás:

Botrány az Aave-nél: egy elhamarkodott szavazás megrendíti a DeFi egyik zászlóshajóját

Az Aave, a decentralizált pénzügyek (DeFi) egyik legismertebb protokollja, ezúttal nem technikai újításaival vagy hozamígéreteivel, hanem belső kormányzási válságával került a figyelem középpontjába. Egy vitatott szavazási kezdeményezés, mely a protokoll márkaeszközeinek DAO alá helyezéséről szól, komoly feszültséget váltott ki a közösségben – és súlyos kérdéseket vet fel a decentralizáció hitelességével kapcsolatban.
2025. 12. 23. 08:00
Megosztás:

Miközben az USA és az EU elad, Ázsia csendben felvásárolja a Bitcoint – íme, miért

A Bitcoin piaca látszólag kiszámíthatatlan – napközben gyengül, éjszaka stabilizálódik vagy enyhén erősödik. Mi állhat ennek a furcsa viselkedésnek a hátterében? A válasz egyszerűbb, mint gondolnánk: időzónák és földrajzi különbségek. Míg az Egyesült Államokban és Európában inkább eladnak, addig Ázsiában egyre többen vásárolnak. A globális kereskedési adatok alapján egyértelmű a trend – és talán a jövő is.
2025. 12. 23. 07:00
Megosztás:

Bitcoin bálnák eladják vagyonuk egy részét – 3,37 milliárd dollárnyi BTC mozdult meg decemberben

2025 decemberében látványos mozgások zajlottak a Bitcoin piacon: a legnagyobb kriptotartók – az úgynevezett „bálnák” – több mint 36 000 BTC-t dobtak piacra. Ez a több milliárd dollár értékű eladás komoly kérdéseket vet fel a Bitcoin árfolyamának rövid távú jövőjét illetően, különösen egy ilyen ingadozó piaci időszakban.
2025. 12. 23. 06:00
Megosztás:

Meglepő fordulat: A JPMorgan kriptokereskedést tervez intézményi ügyfeleknek

A Wall Street egyik legnagyobb neve, a JPMorgan Chase, újabb jeleit mutatja annak, hogy a kriptoipar végleg belépett a pénzügyi fősodorba. Bár korábban még élesen kritizálta a Bitcoint, a bank most komolyan mérlegeli a kriptokereskedés bevezetését – igaz, egyelőre csak az intézményi ügyfelek számára.
2025. 12. 23. 05:00
Megosztás:

Az EU újabb fél évvel meghosszabbította az Oroszország elleni gazdasági szankciókat

Az uniós tagállami kormányokat tömörítő Tanács hétfőn további hat hónappal, 2026. július 31-ig meghosszabbította az Oroszország elleni gazdasági szankciókat az Ukrajna elleni agresszió miatt.
2025. 12. 23. 04:00
Megosztás:

Újból szükség van az ország összefogására Sági Dominik megmentésért

A kisfiú egy ritka, halálos lefolyású genetikai betegségben, gyermekkori izomsorvadásban szenved, melynek gyógyítása 1,3 milliárd forintba kerül. Az ügynek új lökést adhat, hogy felajánlottak egy, a magyar fociválogatott által dedikált labdát.
2025. 12. 23. 03:00
Megosztás:

Hamarabb utalják a családi pótlékot és a GYES - mutatjuk miért

A Kormány azon dolgozik, hogy a családok anyagi mozgástere tovább bővüljön, és a karácsony valóban az ünnep bensőséges hangulatáról és értékeiről szólhasson.
2025. 12. 23. 02:00
Megosztás:

Eldőlt a magyar nyugdíjak emelése! Itt a Magyar Közlöny hivatalos szövege

A Kormány döntéseit rögzítő jogszabályok a Magyar Közlönyben jelentek meg, így hivatalos most már minden részlet. Nézzük!
2025. 12. 23. 01:00
Megosztás:

Ekkor érkezik pontosan a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első heti részlete

Amit vállaltunk, teljesítjük: 2026-ban is megőrizzük a nyugdíjak vásárlóértékét, februárban érkezik a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első heti részlete - közölte hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2025. 12. 23. 00:01
Megosztás: