Lambert van Nistelrooij - a kormánynak prioritásként kell kezelnie a lakásépítést

A magyar kormánynak prioritásként kell kezelnie a hátrányos helyzetű térségekben a lakásépítési és lakásfelújítási programokat - mondta Lambert van Nistelrooij, az Európai Parlament (EP) Regionális Fejlesztési Bizottságának néppárti koordinátora, EP-képviselő pénteken egy lakossági fórumon Tuzséron. (MTI)

A holland politikus a hátrányos helyzetű kistérségek fejlesztési elképzeléseiről szóló fórumon emlékeztetett arra, hogy - az ő javaslatára - az Európai Parlament februárban elfogadta a hátrányos helyzetű közösségek lakásépítési és -felújítási támogatását bővítő határozatot.

 

A jövőben kiterjesztik a lakáscélú intézkedések támogathatóságát mind a városi, mind a vidéki területeken élő, hátrányos helyzetű közösségekre, így az Európai Regionális Fejlesztési Alapból lesznek finanszírozhatóak a meglévő lakások felújítását, illetve immár az új lakások építését célzó beruházások - mondta Lambert van Nistelrooij.

 

Hozzátette: ezek a projektek lassan tervezési szakaszba lépnek, de elengedhetetlen, hogy a magyar kormány ezt a területet kiemelten kezelje, valamint erre saját forrásokat is elkülönítsen. Az EP fejlesztési bizottságának koordinátora személyesen is tájékozódott a szabolcsi település lakáshelyzetéről, ezt követően a lakosság előtt ismertette elképzeléseit.

 

A híres holland futballistához, Ruud van Nistelrooy-hoz hasonló nevű EP-képviselő éppen a foci témájában találta meg a közös hangot a fórumon megjelent mintegy kétszáz tuzsérival. A sport egy nagyszerű beilleszkedési lehetőség a roma és a hátrányos helyzetű gyerekek számára, hiszen ez csökkenti a szegregációjukat, elősegíti integrációjukat - emelte ki beszédében.

 

A holland politikus emlékeztetett arra, hogy a remélhetőleg hamarosan induló lakásépítésekből a romák is sokat fognak profitálni. Azért harcolok, hogy új házakat kaphassanak a halmozottan hátrányos helyzetben élők, akiknek ne a település szélén, elkülönítve kelljen élniük, hanem közelebb kerülhessenek a települések központjához, ezáltal a társadalmi centrumhoz - fejtette ki.

 

A fejlesztést pedig - a helyi közösségek, a regionális szervezeteknek segítségével - a kormánynak kell végrehajtani, hogy ezt ne Európából kelljen irányítani - tette hozzá. Lambert van Nistelrooij az MTI kérdésére elmondta: a felzárkóztatásra a regionális alapok három százaléka fordítható, így körülbelül 60 millió euró támogatásban részesülhetnek hátrányos helyzetű térségek, feltéve, ha komoly terveket készítenek.

 

A fórumot megelőző sajtótájékoztatón Járóka Lívia, a Fidesz EP-képviselője kifejtette: nem elég a romatelepeket felszámolni, ezeket komplexen, egészségügyi és szociális tekintetben egyaránt fejleszteni kell. Nagyon fontos továbbá, hogy az érintettek be legyenek vonva a projektbe, nekik alárendelve kell tevékenykedniük az önkormányzatoknak és az erre a célra létrehozott civil szervezeteknek - közölte.

 

Hangsúlyozta: a kormány évek óta ígérgeti a cigánytelepek felszámolását, viszont az az összeg, ami az elmúlt hét évben erre hasznosult, mindössze 680 millió forint. Ebből érdemi telep-felszámolási program nem tudott elindulni - vélte. Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője szerint "szégyellnie kellene magát" az összes politikusnak, akik az elmúlt évek szocialista kormányaiban szerepet vállaltak ebben a kérdésben.

 

A mélyszegénységben élő embereket folyamatosan átverték - jelentette ki, hozzátéve, hogy a jelenlegi tempó mellett 31 év alatt lehetne felszámolni romatelepeket. Amennyiben a Fidesz kerül kormányra, a következő öt évben képes lesz ezt a problémát megoldani egy integrált program segítségével - tette hozzá a fideszes politikus.

Montenegró az év végéig le akarja zárni az uniós csatlakozási tárgyalások minden fejezetét

A montenegrói kormány bejelentette szerdán, hogy az év végéig lezárja az uniós csatlakozási tárgyalások minden fejezetét, valamint hogy a leendő tagságra készülve a nemzeti légitársaság erre utaló felirattal látta el az egyik repülőgépét.
2026. 02. 26. 03:30
Megosztás:

Izland népszavazást készít elő az uniós csatlakozási tárgyalások folytatásáról

A következő hónapokban Izland elő fogja készíteni a népszavazást arról, hogy az ország újból megnyissa-e a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval - közölte Kristrún Frostadóttir izlandi miniszterelnök szerdán Varsóban, a Donald Tusk lengyel kormányfővel közös sajtóértekezleten.
2026. 02. 26. 03:00
Megosztás:

A várakozást meghaladóan nőtt a Magyar Telekom nyeresége az utolsó negyedévben

A Magyar Telekom árbevétele 2025. negyedik negyedévben 0,6 százalékkal 258,1 milliárd forintra emelkedett, az adózott eredmény pedig 18,3 százalékkal 44,7 milliárd forintra nőtt a cég szerdán közzétett jelentése szerint. A társaság tőzsdezárás után közölte azt is, hogy az igazgatóság javaslata alapján a 2025. évi osztalék várhatóan részvényenként 154 forint lesz.
2026. 02. 26. 02:30
Megosztás:

Putyin aláírta: jöhet a vagyon lefoglalása Oroszországban

Radikális fordulat az orosz kriptovaluta-politikában: az állam mostantól hivatalosan is lefoglalhatja a digitális eszközöket büntetőeljárások során. A döntés egyszerre jelent szigorítást, piacátrendezést és stratégiai kontrollt a szektor felett
2026. 02. 26. 02:00
Megosztás:

Súlyos árat fizet, aki bedől a „váratlan infarktus” mítoszának

A súlyos szív-érrendszeri katasztrófák több mint 99%-a előtt már évekkel korábban jelen van legalább egy mérhető kockázati tényező. A szakértők szerint a legnagyobb veszélyt a „jó lelet csapdája” és a folyamatos, 24/7 életmód-terhelés jelenti.
2026. 02. 26. 01:30
Megosztás:

Rezsistop 2026 - sok pénzed bánhatja, ha lemaradsz a határidőkről

Rezsistop 2026: ezekről a dátumokról lemaradsz, ha nem figyelsz – sok pénzbe kerülhet! A rezsistop körüli szabályok és határidők 2026 elején kulcsfontosságúak minden háztartás számára. Egyetlen elmulasztott nyilatkozat, egy figyelmen kívül hagyott dátum, és máris csúszhat a kedvezmény vagy a jóváírás. Hogy ez ne fordulhasson elő, összegyűjtöttük egy helyre a rezsistop legfontosabb mérföldköveit, közérthetően, időrendben.
2026. 02. 26. 01:00
Megosztás:

Zajteljesítménymérő rendszert fejlesztett a Responsio Mérnöki Tanácsadó Kft.

Zajteljesítménymérő rendszert fejlesztett a Responsio Mérnöki Tanácsadó Kft. a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) mintegy 200 millió forintos vissza nem térítendő támogatásával - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
2026. 02. 26. 00:30
Megosztás:

Megállapodott a kapacitástesztek feltételeiről a Mol és a Janaf

A Mol és a Janaf horvát kőolajvezeték-üzemeltető vállalat megállapodott arról, hogy független megfigyelők részvételével megkezdik az Adria kőolajvezeték hosszú távú kapacitástesztjeit - közölte a Mol szerdán az MTI-vel.
2026. 02. 25. 23:30
Megosztás:

Modi a kereskedelem és a beruházások erősítését ígérte az izraeli parlamentben

A két ország közötti kereskedelem bővítéséről, befektetésekről, infrastrukturális fejlesztésekről beszélt, és támogatásáról biztosította Izraelt Narendra Modi indiai miniszterelnök a kneszetben szerdán elmondott beszédében, kétnapos izraeli látogatásának első napján.
2026. 02. 25. 23:00
Megosztás:

400 millió dolláros short-zárás: a Bitcoin visszakapaszkodott 69 ezer dollár fölé

Látványos fordulat rázta meg a kriptopiacot: a Bitcoin újra 69 000 dollár közelébe emelkedett, magával húzva az Ethereumot és a Solanát is. A shortosok (árfolyamesésre játszó kereskedők) súlyos veszteségeket szenvedtek el, miközben több százmillió dollárnyi pozíció likvidálódott egyetlen nap alatt.
2026. 02. 25. 22:30
Megosztás:

A Prologis jelentős energiahatékonysági fejlesztést hajt végre a Prologis Park Budapest–Sziget területén

A Prologis jelentős energiahatékonysági fejlesztésbe kezdett a Prologis Park Budapest-Sziget parkjában található 23 000 négyzetméteres raktár- és 1700 négyzetméteres irodaépületében. A projekt során nagy hatékonyságú hőszivattyúkat telepítenek, melynek célja a fosszilis tüzelőanyagok felhasználásának csökkentése és a teljesítmény növelése. A raktárépületet a Prologis hosszú távú, nemzetközi, energetikai technológiákat szolgáltató partnere bérli.
2026. 02. 25. 22:00
Megosztás:

Csökkenő árbevétel mellett nőtt a Rába csoport adózott eredménye

A Rába Járműipari Holding Nyrt. konszolidált jelentése szerint a csoport árbevétele 2025-ben 54,2 milliárd forint lett, ami 3,5 milliárd forinttal marad el az egy évvel korábbi szinttől. Adózott eredménye 2,87 milliárd forinttal 2,91 milliárd forintra nőtt - tudatta a győri székhelyű járműgyártó vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 02. 25. 21:30
Megosztás:

Stripe lecsaphat a PayPalra? 7%-ot ugrott a részvény a felvásárlási pletykákra

Korai egyeztetések, komoly piaci reakció: a Stripe állítólag vizsgálja a PayPal felvásárlásának lehetőségét. Bár hivatalos ajánlat még nincs, a hír önmagában elég volt ahhoz, hogy megmozgassa a fintech szektort.
2026. 02. 25. 21:00
Megosztás:

Új telepen jelent meg a madárinfluenza Csongrád-Csanád vármegyében

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Csongrád-Csanád vármegyében újabb helyszínen, egy zsombói pecsenyekacsa-telepen igazolta a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét, az érintett állományok felszámolása folyamatban van - tájékoztatta a hivatal kedden az MTI-t.
2026. 02. 25. 20:30
Megosztás:

Magyarország egyik legnagyobb szélerőmű-beruházása indul a Kisalföldön

Nagyszabású szélerőmű-fejlesztést indít a Green Energy Investhor Zrt. (GEI) a Kisalföldön, a Vadosfa térségében tervezett beruházás 70 korszerű szélturbinával összesen 499 megawatt (MW) új beépített kapacitást hoz létre, éves szinten így várhatóan 1200 gigawattóra (GWh) villamosenergia-termelést biztosít majd - közölte a társaság az MTI-vel szerdán.
2026. 02. 25. 20:00
Megosztás:

Már inkább görgetnek, mint lapoznak az akcióvadászok: digitális fordulat az akciós újságok piacán

Fordulóponthoz érkezett az akciós reklámújságok fogyasztása Magyarországon: először vált a digitális formátum a leggyakrabban használt tájékozódási móddá, megelőzve a hibrid és a kizárólag nyomtatott megoldásokat. Miközben a formátum átalakul, az akciós reklámújságok vásárlási döntésekre gyakorolt hatása változatlanul erős: a digitális csatornákon is ugyanúgy terveznek, döntenek, és spórolnak a fogyasztók, mint korábban. Azonban a gazdasági nehézségek hatása érezhető, kicsivel többet vitáztunk 2025-ben a pénz miatt, mint egy évvel korábban – derül ki a Shopfully Hungary országos reprezentatív kutatásából.
2026. 02. 25. 19:00
Megosztás:

A Meta 2026-ban stabilcoinokat integrálhat a Facebookra és az Instagramra – a Stripe lehet a kulcsszereplő

Újabb fordulat jöhet a közösségi média és a kriptoszektor kapcsolatában: a Meta 2026 második felében stablecoin-alapú kifizetéseket vezethet be platformjain. A rendszer mögött a Stripe infrastruktúrája állhat, immár amerikai szövetségi szabályozási keretek között.
2026. 02. 25. 18:30
Megosztás:

Márciustól vehető igénybe a minimálbéren foglalkoztatottak után járó kompenzációs támogatás

A kormány mindent megtesz a bérek, különösen a legkisebb keresetek emelése érdekében, ennek eredményeként idén januártól 11 százalékkal nőtt a minimálbér. A kormány a béremelés biztosítása és a munkahelyek védelme érdekében segíti azon munkáltatókat, akik minimálbéren foglalkoztatnak munkavállalókat. Ők márciustól munkavállalónként közel 50 ezer forint kompenzációs támogatást vehetnek igénybe minimálbér-emeléséből származó többletkiadásaik finanszírozására.
2026. 02. 25. 18:00
Megosztás:

A képzési kérdésekről volt szó az új KRESZ egyeztetésen

A gépjárművezető-képzéssel kapcsolatos kérdések kerültek sorra a közlekedési szabályok véleményezésére szolgáló workshop-sorozat szerdai eseményén. Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) széleskörű szakmai egyeztetések keretében tekinti át az új KRESZ tervezetét, valamint az arra beérkező észrevételeket - közölte az ÉKM az MTI-vel.
2026. 02. 25. 17:30
Megosztás:

Hogyan fektet be a Z generáció? – Új befektetési szokások a digitális korban

A pénzügyi piacok arculatát gyökeresen átírja a fiatal befektetők friss nemzedéke. A Z generáció egészen új szemlélettel áll a pénzhez és a kockázatokhoz, ráadásul sajátos módszereket alkalmaz a vagyonteremtésben. A CFA Institute kutatása (amely a 18 és 25 év közöttieket faggatta pénzügyeikről) megerősíti: ezek a fiatalok merőben eltérő befektetési stratégiákat követnek, mint bármely korábbi korosztály.
2026. 02. 25. 17:15
Megosztás: