Lassult az élelmiszerárak csökkenése novemberben
A FAO élelmiszerár indexe - amit a gabonafélék, az olajos magvak, a tej- és hústermékek, valamint a cukor árának változása alapján számol ki minden hónapban a nemzetközi szervezet - 215 pont volt novemberben, egy ponttal alacsonyabb, mint októberben, amikor 4 ponttal csökkent az előző hónaphoz viszonyítva. Most az árak 10 százalékkal alacsonyabbak, mint a februári csúcs idején, de egy százalékkal meghaladják az egy évvel korábbit.
A FAO elemzői szerint az árak várhatóan viszonylag magas szinten fognak beállni, sőt akár még további növekedés is várható a kereslet bővülése miatt. A mutató az idén februárban rekordot döntött, 238 pont volt a gabonafélék drágulása miatt, erősítve a félelmeket, hogy megismétlődhet a 2007/2008-as élelmiszerválság, amikor a drágulás éhséglázadásokhoz vezetett néhány fejlődő országban. A FAO megerősítette, hogy az idén 2,3 milliárd tonnával rekordot ér el a világ gabonatermése, ez - bár hajszálnyit kevesebb az októberi várakozásnál - 3,5 százalékkal több a tavalyinál. (MTI)