Rászállnak a magyarok svájci banszámláira?
Svájccal 1942-ben kötöttünk kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásáról egyezményt; ezt váltotta fel az 1982-ben kötött megállapodás, amely a mai napig hatályban van. Az egyezmény legtöbb cikkelye megfelel az OECD Modellegyezményében foglaltaknak, de hiányzik belőle az információcserére vonatkozó cikkely: ezek szerint Svájc nem köteles a magyar megkeresésekre információt szolgáltatni.
Ugyanakkor az EU kamatdirektívájához Svájc is csatlakozott. Ebben az irányelvben az EU tagállamok abban állapodtak meg, hogy automatikusan kicserélik egymással azokat az információkat, amelyek arra a kamatjövedelemre vonatkoznak, amelyet az egyik tagállamból egy másik tagállam állampolgára kapott. Az irányelv kivételeket is tartalmaz, mégpedig azon országokat, ahol hagyományosan erős a banktitok intézménye. Ezek a kivételezett országok: Ausztria, Belgium és Luxemburg. (Mindhárom országgal van kettős adóztatási egyezményünk.) Svájc is csatlakozott az irányelvhez, és Svájc is a kivételes szabályokat alkalmazza.
E szerint azok az országok, akik nem adnak ki információt az elhelyezett betétekről, 35%-os kamatadót vonnak le az ilyen betétek kamataiból. Az így beszedett adó 75%-át pedig annak az államnak utalják, amelynek az állampolgára a betételhelyező, az adó 25%-a pedig a beszedő országban marad. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a magyar betétes nyilatkozhat a svájci bankjának arról, hogy a rá vonatkozó információk kiadhatóak-e vagy sem. Ha azt nyilatkozza, hogy kiadhatóak, akkor a kedvező, svájci adózási szabályokat alkalmazhatja, bár ez esetben nyilván be kell vallania a jövedelmét Magyarországon is, hiszen a magyar adóhatóság megkaphatja ezeket a jövedelemadatokat Svájcból. Ha azonban úgy nyilatkozik, hogy adatai nem adhatóak ki, akkor – elvileg – 35%-os kamatadóra számíthat. A magyar 16%-os kamatadó tükrében ez nem lenne racionális választás, ugyanakkor, ha a pénz forrása nem legális, valószínűleg még ilyen feltételekkel is megéri anonim svájci számlán tartani.
Szmicsek Sándor szerint nem valószínű, hogy a magyar kormány általános érvénnyel tudna olyan megállapodást kötni Svájccal, amely szerint az alpesi ország korlátozás nélkül kiadna minden információt az ottani magyar befektetésekről. Ezt a világon eddig egyetlen államnak sem sikerült elérni, Németországnak és az USÁ-nak sem. A nemzetközi adószakértő szerint sikeresebbek azok az akciók, amikor ezek az országok saját nyomozóhatóságaik útján szereznek információkat, például úgy, hogy alapos gyanú esetén a saját országuk területén vizsgálatot végeznek svájci bankok ügynökeinél és a náluk lefoglalt iratok, illetve adathordozókon tárolt információk alapján indíthatnak eljárást belföldi adóalanyok ellen.
Ugyanakkor azt is érdemes szem előtt tartani, hogy kamatdirektíva nem terjed ki a társasági adóalanyokra. Sőt, egyes országok belső szabályozásában további sajátos értelmezések is előfordulhatnak azzal kapcsolatban, hogy kire vonatkozik ez a szabályozás. Például Cipruson a társaságok tulajdonosai sem tartoznak a kamatdirektíva hatálya alá, így a szigetország azokról sem ad ki automatikusan információt. Más országokban pedig léteznek olyan társasági formák, amik valójában magánszemélyek befektetési közösségét jelentik, de az adott ország ugyancsak nem tekinti ezeket a direktíva hatálya alá tartózóknak.
Összességében tehát megállapítható, hogy bár nem zárható ki, hogy Svájc és a magyar állam olyan megállapodást kössön, melyben Svájc az ottani bankokban lévő, beazonosíthatóan magyar betéteket összességében megadóztassa, és a beszedett adót vagy annak egy részét átutalja a magyar államnak, nem valószínű, hogy a számlák tulajdonosairól Svájc bármilyen személyes adatot átadna. Ha ilyen megállapodás létrejönne a két állam között, akkor annak végrehajtásáról természetesen a betétest is értesíteni fogják és felajánlják, a választást hogy vagy levonják tőle a kétoldalú megállapodásban szereplő adót, vagy az adatai kiadhatóak lesznek Magyarországnak.
