Lemondott a BBC vezérigazgatója a pedofilgyanúba kevert politikus ügye miatt

Azonnali hatállyal lemondott szombat este a BBC vezérigazgatója, miután az első számú brit közszolgálati médiatársaság legnézettebb esti hírműsorának egy minapi riportja nyomán alaptalanul pedofilgyanúba keveredett a kormányzó Konzervatív Párt egyik tekintélyes veterán politikusa.

George Entwistle, aki nem egészen két hónapja töltötte be tisztségét, szombat esti nyilatkozatában azzal indokolta távozását, hogy mivel vezérigazgatói minőségében ő volt egyben a BBC főszerkesztője is, övé a végső felelősség a társaság adásaiban megjelenő minden tartalomért. Entwistle hozzátette, hogy "elfogadhatatlan színvonalú újságírói munka" miatt vetült szexuális bűncselekmények gyanúja a súlyos botrány vétlen áldozatává vált tory politikusra. Az ügy sértettje a jelenleg 70 éves Lord Robert Alistair McAlpine, aki 1990-ig a Konzervatív Párt kincstárnoka és Margaret Thatcher egykori tory miniszterelnök tanácsadója volt.

 

A súlyos botrány a BBC televízió Newsnight című, hétköznap esténként jelentkező hírmagazinjának múlt héten sugárzott egyik programja nyomán robbant ki. A hírműsor oknyomozó újságírói egy évtizedekre visszanyúló gyermekmolesztálási ügyet dolgoztak fel. Az egyik korabeli bántalmazott, Steven Messham a riportban azt mondta, hogy egy walesi gyermekotthon, amelynek ő az 1970-es években az egyik lakója volt, sok társával együtt őt is rendszeresen "eladta" idősebb férfiaknak, akik szexuális bűncselekményeket követtek el ellenük.

 

Messham szerint a visszaéléseket elkövetők között volt a Konzervatív Párt egyik akkori magas rangú politikusa, aki tanácsadói szerepet is betöltött a kormányban. A Newsnight-riportban ugyan nem hangzottak el nevek, ám a Twitter üzenőportálon és rengeteg más online közösségi fórumon azonnal megjelent és futótűzként elterjedt, hogy Lord McAlpine-ról, Thatcher egykori főtanácsadójáról van szó.

 

A Lordok Házának veterán tagja azonnal és dühödten cáfolta, hogy bármi köze lett volna a több mint három évtizeddel ezelőtti pedofil bűncselekmény-sorozathoz, és közölte, hogy rágalmazási pereket indít az ügyben. Messham végül visszakozott, nyilvánosan bocsánatot kért a tory főrendtől, és kijelentette, hogy tévedett, amikor azt állította, hogy egy korabeli vezető politikus is részese volt a gyermekotthon lakói elleni szexuális bűncselekményeknek, így Lord McAlpine nem lehetett az ellene gyermekkorában szexuális visszaéléseket elkövetők között. Állítólag a rendőrség az ügy vizsgálata során mutatott neki egy fotót az egyik lehetséges elkövetőről, és annak idején a rendőrök mondták neki - tévesen -, hogy a kép a tory politikust ábrázolja.

 

Messham bocsánatkérő nyilatkozatában közölte: csak az adás után jött rá, hogy a fotó nem Lord McAlpine-t ábrázolta. Szombaton - még lemondása előtt - George Entwistle, a BBC leköszönt vezérigazgatója is közölte, hogy "fenntartások nélkül" elnézést kér az idős tory politikustól. Entwistle hozzátette: a Newsnight-riportnak "nem lett volna szabad adásba kerülnie". A BBC-t irányító testület, a BBC Trust elnöke, Lord Chris Patten szombaton szintén nyilatkozatot adott ki, amelyben közölte: "elfogadhatatlanul hanyag újságírói munka miatt elfogadhatatlan hibák" történtek a Newsnight-program készítése során. A BBC azonnali hatállyal felfüggesztette a Newsnight oknyomozó riporterei által jelenleg folytatott összes feltáró jellegű vizsgálatot arra az időre, amíg a cég ellenőrzi a műsor szerkesztői felügyeletének minőségét. Néhány héten belül ez a második súlyos etikai botrány, amely megrázza a BBC-t, és amely a Newsnight szerkesztőségét érinti.

 

Nemrégiben derült ki, hogy a BBC egykor legnépszerűbb műsorvezetője, a tavaly októberben 84 évesen elhunyt Sir Jimmy Savile - aki az 1960-as évektől az 1980-as évek végéig vezette a BBC televízió különböző könnyűzenei és gyermekműsorait - csaknem negyven éven keresztül szexuális bűncselekmények végeláthatatlan sorát követte el 12-13 éves lányok és fiúk sérelmére. A botrányt súlyosbította, hogy a Newsnight már az év elején vizsgálatot indított és feltáró riportfilmet is készített Savile múltjáról, ám a program végül szerkesztői utasításra nem kerülhetett adásba. A BBC-t emiatt az a vád érte, hogy a társaság megpróbálta eltussolni a kibontakozó botrányt.


Az ukrán kormányfő megerősítette, hogy újabb pénzügyi támogatás érkezett az EU-tól

Ukrajna megkapta az Európai Uniótól az Ukraine Facility program keretében nyújtott finanszírozás hetedik részletét, amelynek összege 2,8 milliárd euró - erősítette meg Julija Szviridenko ukrán miniszterelnök hétfőn a Telegramon.
2026. 06. 08. 22:00
Megosztás:

A francia igazságügyi miniszter elrendelte 70 ezer gyermekbántalmazási panasz azonnali kivizsgálását

Gérald Darmanin francia igazságügyi miniszter arra kérte hétfőn az ügyészeket, hogy azonnal vizsgálják ki az összes gyermekbántalmazást érintő bejelentést, azaz körülbelül 70 ezer ügyet, július 14-ig.
2026. 06. 08. 21:00
Megosztás:

A kormány időt nyert a hiteles költségvetési pálya felvázolására őszig

A GKI elemzése szerint a kormány őszig időt nyert egy hiteles, új költségvetési pálya felrajzolására azzal, hogy a három nagy hitelminősítő - Fitch, S&P, Moody’s - a várakozásoknak megfelelően nem változtatott Magyarország befektetésre ajánlott besorolásán - tájékoztatta az MTI-t a gazdaságkutató hétfőn.
2026. 06. 08. 20:00
Megosztás:

Átadták az Év Menedzsere Díj 2025. évi elismeréseit

Szászi István, a Bosch csoport magyarországi és az Adria Régió vezetője kapta a 2025 évi Év Menedzsere Díjat, az Év Menedzsere Életműdíj 2025. évi kitüntetettje Csányi Sándor, az OTP Bank elnöke - közölte a Menedzserek Országos Szövetség hétfőn az MTI-vel.
2026. 06. 08. 19:30
Megosztás:

A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait

A Wizz Air és az Austrian Airlines ideiglenesen felfüggeszti izraeli repülőjáratait - jelentették a légitársaságok hétfőn.
2026. 06. 08. 19:00
Megosztás:

Nem a 45 feletti munkavállaló lusta tanulni, hanem a magyar vállalati szféra képtelen strukturáltan képezni

Nem a 45 év feletti magyar dolgozók félnek a mesterséges intelligenciától, hanem a hazai vállalatok hagyják cserben őket – derül ki a The Seniors kutatásából. Miközben a senior munkavállalók többsége magabiztosan használja az új technológiát, a cégek közel háromnegyede semmit nem tesz a felkészítésükért, a menedzsment fele pedig még stratégiával sem rendelkezik.
2026. 06. 08. 18:30
Megosztás:

Belgium 3,7 milliárd eurót költ új védelmi technológiák fejlesztésére

Belgium 2026 és 2035 között 3,7 milliárd eurót fordít védelmi innovációra ODIN nevű új programjának keretében - jelentette be Theo Francken belga védelmi miniszter hétfőn.
2026. 06. 08. 18:00
Megosztás:

Szlovéniában csökken a benzin, drágul a dízel kedden

Szlovéniában kedden csökken a 95-ös benzin, míg a dízel és a fűtőolaj ára emelkedik az autópályákon és gyorsforgalmi utakon kívüli benzinkutakon, miután az új kormány változatlanul hagyta az üzemanyagárak szabályozásának modelljét.
2026. 06. 08. 17:30
Megosztás:

Magyar Péter: felülről nyitott lesz a gyermekvédelem költségvetése

Felülről nyitott költségvetést ígért a gyermekvédelem számára Magyar Péter, hangsúlyozva, ha több szakemberre, új férőhelyekre lesz szükség, lesz rá forrás. A miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtti felszólalásában a gyermekvédelemben dolgozók bérrendezésének szükségességéről is beszélt.
2026. 06. 08. 17:00
Megosztás:

Az Otthon Starton túl: Kedvezőbb időszak jöhet a piaci lakáshitelek számára

Az elmúlt kilenc hónapban a lakáshitelezési piacot ugyan egyértelműen az Otthon Start program uralta, nem szabad megfeledkezni azokról a lakásvásárlókról sem, akik nem jogosultak az államilag támogatott konstrukcióra. Számukra kedvező fordulatot hozhat a piaci kamatkörnyezet alakulása: a money.hu legfrissebb elemzése szerint a hosszú távú forrásköltségeket meghatározó BIRS látványos tavaszi csökkenése érdemi lehetőséget adhat a bankoknak a piaci lakáshitel-kamatok mérséklésére.
2026. 06. 08. 16:30
Megosztás:

A női vállalkozók 58%-a tapasztalt már hátrányt a neme miatt - az empátiát elvárják tőlük az üzleti életben

Nem veszik őket komolyan, többet kell bizonyítaniuk a férfiaknál - a női vállalkozók nagy része találkozott már negatív megkülönböztetéssel az üzleti életben. A Számlázz.hu felmérést készített, amelyből az is kiderül, mivel töltenék a felszabadult idejüket a női vezetők, valamint vállalkozók.
2026. 06. 08. 16:00
Megosztás:

A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

A COVID, a chiphiány és a geopolitikai válságok után a gyártási képesség kritikus nemzeti erőforrássá vált – ez volt a Magyar Ipari Célgép Nagydíj egyik fő üzenete. A Hungaroringen bemutatott 115 pályázat azt jelezte, hogy a hazai célgépgyártás nem laboratóriumi fejlesztésekre, hanem a műhelyszinten megoldott, gyakorlati ipari problémákra épül. A szakmai megszólalók szerint minden sikeresen megtervezett magyar célgép csökkenti az ország kiszolgáltatottságát, miközben a gépek és szállítóeszközök exporttöbblete 2025 első félévében elérte a 10,9 milliárd eurót.
2026. 06. 08. 15:30
Megosztás:

Mastercard és a stabilcoin-elszámolás: miért fontosabb a hálózati lefedettség, mint a tokenek körüli hype?

A Mastercard újabb fontos lépést tett a blokkláncalapú fizetési infrastruktúra felé: a vállalat szabályozott stabilcoinokat is beemelne az elszámolási rendszerébe. A kriptopiaci szereplők számára azonban a valódi kérdés nem az, hogy melyik stabilcoin logója mutat jól egy sajtóközleményben, hanem az, hogy hol, mikor és milyen megbízhatóan lehet elszámolni. A kereskedők, fintech cégek, PSP-k és treasury csapatok számára ugyanis nem a tokenmárka, hanem az üzemidő, a likviditás, a szabályozási megfelelés és a kiszámítható pénzáramlás teremti a valódi értéket.
2026. 06. 08. 15:00
Megosztás:

A BKK mintegy 62 ezer utast ellenőrzött a rendőrséggel májusban

Mintegy 62 ezer utast ellenőrzött a főváros több forgalmas járatán májusban a rendőrséggel közös akciójában a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Az ellenőrzöttek kevesebb mint egy százalékát pótdíjazták - közölte a BKK hétfőn az MTI-vel.
2026. 06. 08. 14:30
Megosztás:

Türelmetlen sofőrök, elektromos rolleresek: kiderül, kik okozzák a legnagyobb stresszt a magyar autósoknak

Bár a magyar autósok többsége összességében stresszmentesnek éli meg a vezetést, minden második sofőrt megzavar valami a volán mögött – derül ki a SimpleBiztosítás megbízásából készült, reprezentatív felmérésből, amely többek között arra kereste a választ, milyen helyzetek nehezítik meg a magyar autósok életét az utakon. A legnagyobb feszültséget a türelmetlenkedők és az elektromos rolleresek jelentik.
2026. 06. 08. 14:00
Megosztás:

Így hozd meg a helyes döntést: munkahelyváltás dilemmája

Mindannyiunkkal megtörténhet, hogy a munkanap végén töprengünk; vajon maradni vagy váltani lenne a jobb döntés? Lehet, hogy már benned is megfogalmazódott a gondolat, hogy felállj a munkahelyedről, mert a főnököd elviselhetetlen, vagy a kollégáid folyamatos konfliktust generálnak.
2026. 06. 08. 13:30
Megosztás:

Új aranyláz indult Alaszkában: luxushajók hozzák a turisták tömegét

A 2026-os alaszkai tengerjáró-szezon minden korábbi rekordot felülmúlhat: több mint 65 hajó és 25 társaság jelenik meg az északi vizeken, miközben a kapacitás közel tíz százalékkal nő. A modern luxushajók és az érintetlen vadon találkozása teljesen új szintre emeli az utazási élményt - Alaszka pedig mára a prémium turizmus egyik legizgalmasabb célpontjává vált.
2026. 06. 08. 13:00
Megosztás:

A Zcash visszapattant a mélypontról: kritikus hibát javítottak az Orchard shielded poolban

A Zcash (ZEC) árfolyama látványos korrekcióba kezdett, miután a fejlesztői csapat részletesen ismertette, hogyan sikerült elhárítani egy súlyos, éveken át rejtve maradt protokollhibát. A sérülékenység a Zcash adatvédelmi infrastruktúrájának egyik kulcselemét, az Orchard shielded poolt érintette, és elméletileg hamis ZEC tokenek létrehozását is lehetővé tehette volna.
2026. 06. 08. 12:30
Megosztás:

Véradás és plazmaadás: mikor és hogyan?

Amikor vért vagy plazmát adsz, valószínűleg te is az életmentésre és a segítségnyújtásra fókuszálsz. Ez a két folyamat létfontosságú az egészségügy számára, és lehetőséget ad arra, hogy hozzájárulj a közösség jólétéhez Magyarországon bárhol. Ha mindkettő érdekel, tudnod kell, hogy bizonyos időszakokat fontos betartani közöttük. Szerinted mikor adj plazmát véradás után, vagy éppen fordítva? Mennyire vagy tudatában az ezek közötti időközök fontosságának?
2026. 06. 08. 12:00
Megosztás:

Újabb hatalmas Bitcoin-vásárlás jöhet? Michael Saylor rejtélyes „32?” üzenete felrobbantotta a kriptoközösséget

Michael Saylor ismét megmozgatta a Bitcoin-piac fantáziáját. A Strategy ügyvezető elnöke mindössze egyetlen rövid, mégis sokat sejtető üzenetet tett közzé az X-en: „32?”. A bejegyzés azonnal találgatások lavináját indította el, mivel sokan úgy vélik, hogy Saylor ezzel egy újabb, akár jelentős méretű Bitcoin-vásárlásra utalhatott.
2026. 06. 08. 11:00
Megosztás: