Lendületes indexemelkedés várható Európában

Erősödő nyitás várható az európai tőzsdéken hétfőn az Eurogroup második görög segélycsomag folyósítását engedélyező döntésének reményében.

A kereskedés kezdete előtt mintegy két órával piaci szakértők a londoni FTSE-100 indextől 48 pont, 0,8 százalék, a frankfurti Xetra DAX indextől 77 pont, 1,1 százalék, a párizsi CAC-40 indextől 39 pont, 1,1 százalék emelkedést vártak nyitáskor.

 

Hétfőn világszerte javított a piaci hangulaton a kínai jegybank gazdaságösztönző célú intézkedése, valamint az Eurogroup tanácskozásától várt döntés a második görög segélycsomag folyósításáról. A kínai jegybank szombaton, a GDP-növekedési ütem sorban már az ötödik egymást követő negyedéves lassulására tekintettel 50 bázisponttal 20,5 százaléka csökkentette a kereskedelmi bankok kötelező tartalék előírását (RRR), ami becslések szerint 350-400 milliárd jüannal növelte meg hitelfolyósítási kapacitásukat.

 

Az olaj ára hétfőn nyolc havi csúcsot érintett az ázsiai kereskedelemben, miután Irán a többi európai országnak szánt jelzésként leállította az olajexportját Franciaországba és Nagy-Britanniába. A WTI nyersolaj határidős jegyzése legközelebbi szállításra hordónként 105,01 dollár, 1,77 dollárral, 1,71 százalékkal magasabb a pénteki amerikai zárásnál.

 

A Brent nyersolaj határidős jegyzése legközelebbi szállításra 121,08 dollár hordónként, 1,50 dollárral, 1,25 százalékkal magasabb a pénteki zárásnál. A nemesfémek ára az euró erősödését követve emelkedett hétfőn. Az arany határidős jegyzése legközelebbi teljesítésre 1.736,20 dollár unciánként, 10,30 dollárral, 0,6 százalékkal magasabb a pénteki amerikai zárásnál. A spot ár 1.735,47 dollár unciánként, 11,67 dollárral, 0,68 százalékkal magasabb a péntek esti New York-i árnál. (MTI)

NAV: 202 milliós SZÉP-kártyás készpénzváltást lepleztek le

A SZÉP-kártyás elfogadóhelyek mögé bújva folytatott illegális pénzváltást az a csoport, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrei buktattak le; a "vállalkozás" jogsértő módon több mint 202 millió forintnyi SZÉP-kártyás összeget váltott át készpénzre - közölte a hivatal pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 03. 11:30
Megosztás:

Egyre keményebb harc dúl a vállalkozói bankszámlapiacon

Az első magyar fintech pénzügyi szolgáltató, a BinX indulása felrázta a vállalkozói számlák piacát. Úgy tűnik ez jót tett, mert nem csak a díjak, hanem a kedvezmények terén is mind nagyobb a verseny, amiből Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint végül a vállalkozások profitálnak.
2025. 10. 03. 11:00
Megosztás:

Milliókat hozott a szeptember a Napi Mázli játékosainak

Kiemelkedően szerencsés volt az elmúlt 4 hét a Napi Mázli játékosainak. Kilenc alkalommal 20 millió forintot vihettek haza a jó tippekkel. Mindez azért is jó arány, mert idén eddig összesen 15 telitalálatos szelvény volt, sőt egy játékos elvitte a maximálisan elérhető főnyereményt, a 100 millió forintot is. A Szerencsejáték Zrt. tavaly március 4-én bevezetett új számsorsjátéka továbbra is igen kedvelt a játékosok körében.
2025. 10. 03. 10:30
Megosztás:

Jelentős érdeklődés volt a magyar kötvények iránt az ÁKK aukcióján

Nem volt jelentős mozgás tegnap a fejlett gazdaságok kötvény- és devizapiacain.
2025. 10. 03. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek a Wall Street vezető indexei

Az amerikai részvénypiacok csütörtökön újabb történelmi csúcsokat értek el, miközben a befektetők egyelőre nem tulajdonítottak nagy jelentőséget az amerikai kormányzati leállásnak.
2025. 10. 03. 09:30
Megosztás:

Vegyesen zártak tegnap a mértékadó nyugat-európai indexek

Vegyesen zártak tegnap a főbb európai piacok, miközben a legnagyobb európai vállalatokat tömörítő STOXX600 index új csúcson fejezte be a kereskedést. amit az ipari és technológiai szektorok emelkedése, valamint az amerikai kamatcsökkentési várakozások támogattak.
2025. 10. 03. 09:00
Megosztás:

Még a fiatalok is az államtól várják a nyugdíjbiztonságot

A magyarok döntő többsége még mindig az államtól várja az időskori anyagi biztonság garanciáját – ráadásul ez éppúgy igaz a fiatalabb korosztályokra is, mint az idősebbekre. Ugyanakkor az NN Biztosító kutatása szerint majdnem ugyanennyien aggódnak is amiatt, hogy nem lesz elég nyugdíjuk. Az Idősek Világnapja emlékeztet rá, hogy a méltó időskor nem csupán egészség, hanem anyagi biztonság kérdése is.
2025. 10. 03. 08:30
Megosztás:

Uniós projekt segíti a szegedi Tatra villamosok felújítását

Az uniós támogatással zajló Interreg CE4CE projekt keretében fejlesztenek új ajtóműködtető elektronikai rendszert a Szegeden futó Tatra villamosok számára - tájékoztatta a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) az MTI-t.
2025. 10. 03. 08:00
Megosztás:

Minimális forintmozgás reggel

Minimálisan mozdult el a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 10. 03. 07:45
Megosztás:

Kenyértörés: közös agrárpolitika vagy uniós védelmi ipar legyen?

Az EU többéves pénzügyi kerete kiemelten fektetne a védelmi iparba, miközben a közös agrárpolitikára évtizedek óra egyre kevesebb támogatás jut.
2025. 10. 03. 07:00
Megosztás:

Agrometeorológia: jó állapotban a talaj az őszi vetésekhez

Az őszi gabonák vetését megelőző talajelőkészítéshez leginkább a középső országrész déli tájain van szükség csapadékra, az ország nagy részén elegendő nedvességet tartalmaz a felső talajréteg - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2025. 10. 03. 06:00
Megosztás:

A magyar kormány folytatni kívánja a vajdasági gazdaságfejlesztési programot

A kormány folytatni kívánja a nagy sikertörténetnek minősülő vajdasági gazdaságfejlesztési programot, ennek azonban fontos előfeltétele, hogy a nemzeti erők folytathassák a kormányzást Magyarországon - közölte Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Szabadkán.
2025. 10. 03. 05:30
Megosztás:

Kizöldülő okosvasúttól a digitális ikrekig

Október 2–án és 3-án Budapesten rendezik meg a Kognitív Mobilitás 2025 nemzetközi konferenciát, mely az emberközpontú, fenntartható, valamint intelligens közlekedés jövőjére keres és kínál válaszokat. A konferencia a magyarországi Bosch csoporttal szakmai partnerségben valósul meg, a rendezvénynek a Bosch Budapest Innovációs Kampusz ad otthont. Globális közlekedési kihívások, kizöldülő okosvasút, digitális ikrek a katasztrófák ellen, hóesésben is látó önvezetés, ritkaföldfém-mentes elektromos hajtás, fenntartható városokat szolgáló sportlétesítmények – ezekkel és további jövőbe mutató megoldásokkal foglalkozik a Kognitív Mobilitás 2025 konferencia. Prof. Dr. Zöldy Máté, BME: „A Budapesten immáron negyedik alkalommal megrendezett Kognitív Mobilitás konferencia célja, hogy a különféle szakterületek egymással összehangoltan, minél hatékonyabban működjenek együtt a jövő intelligens, kognitív mobilitásának fejlesztésében. Ez a kulcsa annak, hogy a jövő mobilitása fenntartható legyen.” Dr. Szászi István, Bosch: „A technológiai fejlesztések akkor teremtenek valódi értéket, ha figyelembe veszik a társadalmi igényeket és a környezeti következményeket. A Boschnál mindent megteszünk azért, hogy más szakterületekkel kooperálva, innovációs ökoszisztémában gondolkodva forduljunk a jövő felé.”
2025. 10. 03. 05:00
Megosztás:

A magyarok többsége az államtól várja időskori anyagi biztonságának garanciáját

A magyarok döntő többsége még mindig az államtól várja időskori anyagi biztonságának garanciáját, és ez igaz a fiatalabb korosztályokra is az NN Biztosító kutatása szerint.
2025. 10. 03. 04:30
Megosztás:

Államtitkár: ötödével drágulna a magyar energiaszámla orosz embargó esetén

Húsz százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára csütörtökön Szegeden.
2025. 10. 03. 04:00
Megosztás:

Szárnyal a Tesco forgalma

Jelentősen nőtt a Tesco forgalma a cég jelenlegi, 2025-2026-os pénzügyi évének első felében. A legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat csütörtöki köztes beszámolója szerint emelkedett az értékesítés a cég közép-európai üzletágában is, bár a működési eredmény több egyedi tényező miatt ebben a térségben csökkent.
2025. 10. 03. 03:30
Megosztás:

Tőzsdére készül a német DeepL mesterséges intelligencia startup

A Bloomberg hírügynökség jelentése szerint a kölni DeepL mesterséges intelligencia startup cég fontolgatja tőzsdei bevezetését jövőre az Egyesült Államokban.
2025. 10. 03. 02:30
Megosztás:

Együtt az idősekért - az időskori magány ellen fog össze az OTP Nyugdíjpénztár és az Önkéntes Központ Alapítvány

Az Idősek Világnapja alkalmat ad arra, hogy kifejezzük megbecsülésünket az idősebb generációk iránt, és felhívjuk a figyelmet arra, milyen fontos biztosítani számukra az egészségben és méltóságban eltöltött időskort. Az OTP Nyugdíjpénztár - tagjai bevonásával - együttműködésre lép az Önkéntes Központ Alapítvánnyal, amelynek missziója az idősek jóllétének támogatása önkéntes programokon keresztül. A pénztár az alapítvány pénzügyi támogatásán túl tájékoztatja tagjait a programokról, amelyekben akár önkéntesként, akár kedvezményezettként is részt vehetnek.
2025. 10. 03. 02:00
Megosztás:

Nagy István: a baromfiágazat az egyik legversenyképesebb állattenyésztő ágazat

A baromfiágazat az egyik legnagyobb perspektívájú és legversenyképesebb állattenyésztő ágazat Magyarországon - jelentette ki az agrárminiszter a Baranya vármegyei Sombereken csütörtökön.
2025. 10. 03. 01:30
Megosztás:

Orosz gazdasági fordulat: történelmi mélyponton a munkanélküliség, élénkül a kiskereskedelem

Oroszországban gyorsult a kiskereskedelmi forgalom éves bővülése, miközben történelmi mélypontra csökkent havi összevetésben a munkanélküliség augusztusban a statisztikai hivatal adatai szerint.
2025. 10. 03. 01:00
Megosztás: