Lezáruló báziskeresés a nemesfémeknél

Az elmúlt hét a nemesfémeknél az arany és az ezüst árfolyamának konszolidációja, ezen belül is egy új báziskeresés jegyében telt. Ez a bázis, amelyen a fizikai kereslet érzékelhető megélénkülése megállítja az esésben lévő jegyzéseket, úgy tűnik, hogy az arany esetében unciánként 1.700 dollár környékén, az ezüstnél pedig valamivel 33 dollár felett helyezkedik el. Korrekció ide vagy oda, ezek az árszintek még mindig jelentős pluszt jelentenek az idei év kezdetéhez képest – tájékoztat a www.aranypiac.hu.

A nemesfémek piacához időnként nem árt az erős idegzet. Két hete még úgy tűnt, hogy az arany és az ezüst egy új nekifutást vehet a korábbi árfolyamrekordok felé. Egy uncia (31,1 gramm) színarany ára megközelítette az 1.800 dollárt Londonban, ami négy hónapja nem látott magasság volt. Az ezüst pedig 37 dollár felett is zárt, amire pedig nem volt példa tavaly szeptember óta. Aki az új csúcsok reményében már behűtötte a pezsgősüveget, az azonban időnek előtte csalatkozni kényszerült. Még mielőtt a pezsgő az élvezeti hőfokot elérhette volna, egy villámgyorsan végbenő korrekció hűtötte le a kedélyeket, ami a nemes nyersanyagok jegyzését arra a szintre vetette vissza, amelyről az árfolyamok fellendülése néhány hete még a kezdetét vette.

A korrekciót az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnökének kommentárja váltotta ki még február 29-én azzal, hogy a további monetáris lazító intézkedések körüli spekulációknak egy időre legalábbis véget vetett. A dollár azóta folyamatosan erősödik az euróval szemben, és ez az elmúlt kereskedési hét egészére rányomta a bélyegét. Márpedig az erős dollár hagyományosan nem a nemesfémeknek kedvez. A dollár relatív ereje amellett, hogy a jegybanki értékhígítás most némileg lefékeződhet, az amerikai gazdaság szerény magára találásának is az eredménye, miközben Európát a recesszióba való süllyedés fenyegeti. Egyidejűleg a görög államadósság magánhitelezők általi részleges elengedése a hét végéig folyamatos bizonytalanságot szült az eurózónában, ami az uniós deviza gyengeségében mutatkozott meg a dollárral szemben.

A rövidtávú hogyan tovább a fordulatokban gazdag európai válságkezelést és az amerikai gazdasági élénkítést illetően, valamint ezek hatásai az arany és az ezüst árfolyamára nehezen megbecsülhetők. Közép- és hosszútávon ellenben változatlanul az a vélemény uralkodik az elemzők körében, hogy a nemesfémeknek áll a zászló, mert hosszú és rögös út fog kivezetni az adósságcsapdából, amelyre sok más probléma mellett különösen a defláció és az elszabaduló infláció közötti lavírozás lesz a jellemző.

Görögország fölül most akár le is vonulhatnak az akut viharfellegek, miután a „végső” mentőöv elől látszólag minden akadály elhárult. Ezáltal Európáról átterelődhetne az Egyesült Államok problémáira a figyelem, amelyek súlyára tavaly nyáron már egyszer felfigyelt a közvélemény. Akkor az amerikai adósságplafon megemelése körüli, elhúzódó politikai színjáték juttatta Washingtont karnyújtásnyira a fizetésképtelenséghez, majd a Standard & Poors hitelminősítő vett el egy A-t az USA tripla A besorolású adósosztályzatából. Az arany erre adott válaszként történelmi rekordot rekordra halmozott, és a nemesfém iránti fizikai kereslet világszerte minden addigi gátat átszakítva kiürítette a gyártók és forgalmazók raktárait. Az USA problémái azóta sem oldódtak meg, sőt az adóssághegy még tovább növekedett. Mindez pusztán Európának köszönhetően szorult eddig a háttérbe. Minden esély megvan tehát arra, hogy Amerikát illetően a tavaly nyári forgatókönyv idén ismét terítékre kerüljön.

Ugyanakkor szó sincs arról, hogy Európa mostantól a béke szigetévé válna a monetáris hadszíntéren. Görögországban az ügyvezető válságkormány megbízatása a végéhez közeleg, és az előrehozott választásokat valószínűleg április 22-án tartják meg. Kérdés, hogy az a politikai konstelláció, amelyet hatalomra emel majd a radikalizálódó görög társadalom, megakasztja-e ez euróválság Brüsszelben eltervezett rendezését? Az pedig elemzők szerint már most szinte biztosra vehető, hogy Athén az év második felében újabb pénzügyi segítségért fog folyamodni. Görögország után Portugália a másik súlyos európai beteg. Lisszabon 10-éves államkötvényeinek felára 13,85% volt pénteken, ami csaknem a duplája annak a 7%-nak, amely felett egy ország államadóssága finanszírozhatatlannak számít. A kilátásokat pedig csak rontja, hogy 2012-re a portugál GDP 3,1%-os visszaesése várható. Igaz, az olasz és a spanyol államadósság finanszírozásában látványos enyhülést hozott az EKB legutóbbi két fordulóban megtartott alacsony kamatozású hiteltendere, de a két ország államadóssága változatlanul nyomasztó mértékű. Kérdés, hogy amint az európai bankoknak juttatott ingyen pénz a tőkepiacok bugyraiba elszivárog, a kamathozamok ismét emelkedésnek indulnak-e, és ha igen, akkor a politika erre milyen monetáris eszközökkel válaszol? Jelenleg változatlanul minden jel arra utal, hogy az árfolyamok volatilitásának dacára az arany – és bizonyos fokig az ezüst is – biztonsági menedékként egy jó ideig nem fog még veszíteni a keresettségéből.

 

Arany, ezüst – technikai elemzés

 

 

Nem csak az erős dollárnak, de az érvényben lévő technikai momentumnak köszönhetően is folytatta az arany árfolyama a mélyrepülést az elmúlt hét kezdetén. Kedden egy uncia arany ára egészen 1.669 dollárig esett a londoni árfixingben, és ezzel beszakadt az 50- és a 200-napos mozgóátlag húzta trendvonal. Innét sikerült a kurzusnak visszakapaszkodnia az 1.700 dollár körüli tartományba a felerősödő fizikai keresletnek köszönhetően. Az a konszolidáció, amelynek most szemtanúi vagyunk, leginkább azzal indokolható, hogy az év eleje óta már annyit drágult a sárga nemesfém, mint amennyit sokan az egész évre vártak, és most illan el a spekulatív túlfűtöttség is, amely az amerikai Fed elnökének két héttel ezelőtti kongresszusi meghallgatását megelőzően gyülemlett fel a piacon.

Az arany technikai grafikonjában legutóbb egy inverz váll-fej-váll alakzat kiteljesülésének lehetősége rajzolódott ki. Ez az alakzat a vevők és eladók párviadalát tükrözi. A célárfolyamot a fej csúcsa és a nyakvonal közötti távolság határozza meg. A nyakvonal áttörése eszerint 1.730 dollár környékén lenne esedékes, ami bő 200 dolláros vagyis 12%-os növekedési potenciált hordozna magában. Mindehhez azonban el kéne előbb még esnie az 1.700 és 1.711 dollárnál található ellenállásoknak.

 

 

Az ezüst árfolyama 33,18 dolláron jelenleg több mint megbízható támaszra lel. Az elmúlt hetekben több alkalommal is itt érte el lokális mélypontját a kurzus. Ide mutat továbbá a meghatározó hosszútávú trendvonal is. 12-havi időtávon a szürkésfehér nemesfém jegyzése egy széles, lefelé mutató trendcsatorna felső határolóján helyezkedik el, amelynek sikeres áttörése egy dinamikus felívelést eredményezhet, mint ahogy ezt a február végi felszúrás is példázta már. Az a kitörés azonban alig egy napig tartotta csak magát akkor, és utóbb tévesnek bizonyult. A következő ilyen alkalomnál ezért is lehet célszerű várni még legalább egy kereskedési napot, és csak abban az esetben venni fel pozíciót, ha az árfolyam továbbra is a kitörés irányába halad.

 


Az elektromos hálózat állapota az ingatlan értékét is befolyásolja

A falak mögött futó vezetékek hibája sokáig észrevétlen maradhat. Egy sérült szigetelés, laza csatlakozás vagy nem megfelelően működő védőberendezés azonban áramütéshez, készülékkárhoz, sőt tűzhöz is vezethet. A rendszeres ellenőrzés ezért a lakók biztonságát és az ingatlan állapotának megóvását egyaránt szolgálja.
2026. 10. 17. 15:00
Megosztás:

14 évesen már a gyerekek több mint felének van bankszámlája

A pénzügyi önállósodás egyre korábban kezdődik a fiataloknál: míg 12 éves korban még csak minden negyedik gyermek rendelkezik bankszámlával, 14 évesen már a gyerekek több mint fele.
2026. 10. 17. 14:00
Megosztás:

Bóna Szabolcs: innovációk nélkül Európában is veszélybe kerül az élelmiszer-önrendelkezés

Innovációk nélkül Európában is veszélybe fog kerülni az élelmiszer-önrendelkezés - hangsúlyozta az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter pénteken, az élelmezési világnapon Budapesten a Magyar Élelmiszerbank Egyesület adománykonvojának indulása előtt tartott sajtótájékoztatón.
2026. 10. 17. 13:00
Megosztás:

Magyarország használtautó-piaca továbbra is az egyik legkevésbé átlátható Európában

Magyarország használtautó-piaca továbbra is a kevéssé átláthatók közé tartozik Európában - közölte a carVertical autóipari adatszolgáltató pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 17. 12:00
Megosztás:

Moszkva kész nagyobb mennyiségben szállítani energiahordozókat Európának

Oroszország készen áll arra, hogy nagyobb mennyiségben szállítson energiahordozókat Európába - jelentette ki Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes pénteken Moszkvában az idei Oroszországi Energiahét című fórumon.
2026. 10. 17. 11:00
Megosztás:

Ukrajnáról tárgyalt az orosz elnök és a pápa

Az ukrajnai helyzetről tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és XIV. Leó pápa - közölte pénteken a Kreml sajtószolgálata.
2026. 10. 17. 10:00
Megosztás:

A kulturális tárca feljelentést tett a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Feljelentést tett a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csaknem 20 millió forintos feltételezett vagyoni hátrány miatt, költségvetési csalás gyanújával a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt - közölte a tárcavezető pénteki Facebook-bejegyzésében.
2026. 10. 17. 09:00
Megosztás:

BlueSphere ETF, AI-támogatás vagy apránként félretett forintok – három út a befektetésekhez

Befektetni sokféleképpen lehet, és az sem mindegy, ki milyen tapasztalattal, tudással vagy éppen mekkora összeggel vág bele. Van, aki már otthonosan mozog a befektetések világában és maga szeretne dönteni, más inkább szakértővel konzultálna a befektetési lehetőségekről, sokan pedig még csak most tennék meg az első lépést.
2026. 10. 17. 08:00
Megosztás:

Elon Musk vagy a Coinbase vezére bírja jobban az italt? Különös ranglista kavart vihart a techvilágban

A Coinbase vezérigazgatója, Brian Armstrong végzett az utolsó helyen azon a listán, amely 39 technológiai vezető alkoholfogyasztását rangsorolta a Stripe Cheeky Pint című podcastjában. Armstrong szerint azonban éppen ez az eredmény teszi őt a valódi győztessé: ha az egészségmegőrzést nézzük, az alacsony alkoholfogyasztás inkább előny, mint hátrány.
2026. 10. 17. 07:00
Megosztás:

Spanyolországban 65 éve nem volt ilyen forró a szeptember

Spanyolországban az elmúlt 65 évben nem mértek olyan magas hőmérsékleteket szeptemberben a meteorológiai állomások, mint idén - közölte a spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) pénteken.
2026. 10. 17. 06:00
Megosztás:

Augusztusban tovább gyorsult a keresetek növekedési üteme

Augusztusban a keresetek növekedési üteme tovább gyorsult, amelyben a vállalati és az állami szférának egyaránt szerepe volt - közölték elemzők pénteken az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb számaira reagálva.
2026. 10. 17. 05:00
Megosztás:

Új szabályok alakítják át a zártkerteket: értékes zöldfelületeket emészt fel a lakóterület terjeszkedése

Éppen akkor válik könnyebbé számos zártkerti ingatlan művelés alóli kivonása, amikor az Otthon Start már külterületi lakóingatlanok megvásárlására is igénybe vehető. A városok peremén fekvő egykori szőlőhegyek és zártkertek azonban nem egyszerűen beépítésre váró területek: a lakhatás mellett teret adnak a gazdálkodásnak és a rekreációnak, jelentős növényzetük pedig a városi hőség mérséklésében is szerepet játszhat. Vasárus Gábor László és Lennert József, az ELTE KRTK Regionális Kutatások Intézetének kutatói szerint ezért nem lehet minden zártkertet egyformán kezelni: mást kívánnak a már jórészt beépült területek, és mást azok, ahol a kertművelés és a zöldfelületi jelleg még megőrizhető.
2026. 10. 17. 04:00
Megosztás:

Egy számlán lehetnek a dollárok és a stablecoinok: új fizetési platformot indít a Mastercard

A Mastercard és a stablecoin-fizetésekre szakosodott BVNK elindította a Global Money Platform nevű szolgáltatását, amely lehetővé teszi, hogy bankok, fintechcégek és vállalkozások hagyományos pénzeket és stablecoinokat is kezelő számlákat kínáljanak ügyfeleiknek. A rendszerhez stablecoinokhoz kapcsolódó bankkártyák és helyi bankszámlákra történő átutalások is tartozhatnak.
2026. 10. 17. 03:00
Megosztás:

Betiltja a gázkazánok használatát az Európai Unió Magyarországon is

Eltűnhetnek a földgázzal működő kazánok az európai otthonokból, de a már elfogadott szabályok nem jelentenek azonnali, általános használati tilalmat. Mégis mire kell akkor felkészülnie annak, aki gázzal fűt?
2026. 10. 17. 02:00
Megosztás:

Így változik a nyugdíjasok kedvezményes utazása

Sok nyugdíjasnak egyáltalán nem kell menetjegyet vásárolnia, mások néhány száz forintos bérlettel közlekedhetnek, bizonyos járatokon azonban a díjmentesség mellett is fizetni kell. A magyarországi utazási kedvezményeknél az életkor, az ellátás típusa és a választott közlekedési szolgáltatás egyaránt számít. Összefoglaltuk, milyen lehetőségekkel élhetnek az idősek, és mire érdemes figyelniük indulás előtt.
2026. 10. 17. 01:00
Megosztás:

Az energiaellátás és a közműszolgáltatások működését mutatja be az Erőművek Éjszakája

Országszerte 83 energetikai és közműszolgáltató létesítmény nyitja meg kapuit az Erőművek Éjszakáján pénteken, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és partnerei rendezvényére csaknem 5300 látogató regisztrált.
2026. 10. 17. 00:05
Megosztás:

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz közzé hamarosan a kormány

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz mindenki számára elérhetővé a kormány október végén, november elején: az előző kormány által megrendelt egészségügyi reformtanulmányt, valamint az egészségügyi országleltárt és Magyarország egészségügyi stratégiáját - jelentette be az egészségügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 23:00
Megosztás:

205 milliárd forintnyi támogatás érkezett a gazdákhoz

A rendkívüli természeti és piaci nehézségekre tekintettel a kormány 205 milliárd forint támogatást már kifizetett a gazdáknak az október 16-án kezdődő normál előlegfizetési időszak előtt - közölte az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 22:00
Megosztás:

Könyvtárak jövője: országos stratégia készül 2031-ig

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 21:00
Megosztás:

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 20:00
Megosztás: