Lezárult a BTel egyéves kötvényprogramja
A program utolsó, május 23. és június 6. közötti időszakában 423,4 millió forint névértékű kötvényt értékesített az alternatív távközlési szolgáltatással foglalkozó társaság, ebből az egyéni jegyzés 218,4 millió forint, az intézményi pedig 205 millió forint volt. A kötvényeket 12,5 százalékos éves kamattal, az egységes hozam mutató (EHM) szerint 14,25 százalékos hozammal kínálta a társaság.
A kecskeméti székhelyű cég az értékesítésből befolyt forrásokat a saját távközlési hálózatának fejlesztésére, valamint esetleges akvizíciókra fordítja a közlemény szerint. A kötvényprogram vezető szervezője az Equilor Befektetési Zrt. volt.
A BTel kötvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén lehet kereskedni, az idén május 24-én pedig a társaság részvényeit is bevezették a tőzsde B-kategóriájába. A BTel 2011-ben 1,8 milliárd forint árbevételt ért el a 2010. évi 1 milliárd forint után. Üzemi eredménye a 2010-es 51,6 millió forintról 152,6 millió forintra emelkedett. A BTel adózott eredménye 49,6 millióról 77,2 millió forintra nőtt az elmúlt évben. (MTI)