London szabadkereskedelmi megállapodást akar az Egyesült Államokkal

Theresa May brit miniszterelnök szerint London a brit EU-tagság megszűnése után szabadkereskedelmi megállapodást szeretne kötni az Egyesült Államokkal. Donald Trump amerikai elnök egy pénteki lapinterjúban azonban egyenes utalást tett arra, hogy ha Nagy-Britannia a Brexit után is szoros kereskedelmi kapcsolatokat tart fenn az Európai Unióval, az lehetetlenné tenné a brit-amerikai szabadkereskedelmi megállapodást.

London szabadkereskedelmi megállapodást akar az Egyesült Államokkal

Theresa May csütörtök este a Londontól száz kilométerre északnyugatra, Oxfordshire megyében emelkedő Blenheim-palotában, Sir Winston Churchill néhai brit kormányfő egykori otthonában látta vendégül díszvacsorán a hivatalos nagy-britanniai látogatáson tartózkodó amerikai elnököt és feleségét. A rendezvényen 150 brit és amerikai üzletember is részt vett. A brit kormányfő felszólalásában kijelentette: a két ország kölcsönösen egymás legnagyobb külföldi befektetője, a kétoldalú befektetői tőkeállomány értéke meghaladja az ezermilliárd dollárt.

Felidézte, hogy a brit üzleti szektor hússzor annyi befektetést eszközölt az amerikai gazdaságban, mint Kína, és többet, mint Németország és Franciaország együtt. Hozzátette: jelenleg egymillió amerikai dolgozik az Egyesült Államokban megtelepedett brit érdekeltségű vállalatoknál. May szerint azonban Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból "példátlan lehetőséget" teremt a még szélesebb gazdasági együttműködésre; e lehetőségek között van a kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodás is.

Trump azonban a The Sun című erőteljesen EU-ellenes irányvonalú jobboldali brit tömeglapnak adott, az újság pénteki kiadásában megjelent nyilatkozatában kijelentette: ha Nagy-Britannia olyan jellegű megállapodásra jut az EU-val, amilyen a brit kormány legújabb javaslatcsomagjában szerepel, akkor az Egyesült Államok inkább az Európai Unióval tárgyal, és ebben az esetben valószínűleg nem lesz brit-amerikai kereskedelmi egyezmény.

Az amerikai elnök arra a javaslatcsomagra utalt, amelyeket Theresa May és kabinetjének tagjai a brit kormányfők vidéki rezidenciáján, Chequersben tartott múlt pénteki kihelyezett kormányülésen fogadtak el az unióval fenntartandó kereskedelmi kapcsolatok szabályozásáról. Az Európai Bizottság számára kidolgozott brit kormányzati indítvány egyik legsarkalatosabb eleme az, hogy London közös szabadkereskedelmi térség létrehozását javasolja az EU-nak a fizikai áruk forgalmának szabályozására, biztosítva a "súrlódásmentes" kereskedelmet Nagy-Britannia és az EU között a Brexit után is.

A brit kormány indítványa szerint London és az EU fokozatosan kialakítana egy olyan vámszabályozási rendszert is, amelyben szükségtelen lenne a vámellenőrzés a kétoldalú kereskedelemben, olyan módon, mintha Nagy-Britannia és az Európai Unió "kombinált vámtérséget" alkotna. A chequersi kormányülésen elfogadott új javaslatcsomag jóval szorosabb jövőbeni kapcsolattartást indítványoz az Európai Unióval, mint amilyent a kormányzó brit Konzervatív Párt keményvonalas Brexit-tábora látni szeretett volna. Emiatt a héten lemondott tisztségéről e tábor két prominens képviselője, Boris Johnson volt brit külügyminiszter és David Davis, aki távozásáig a brit EU-tagság megszűnésének folyamatát felügyelő minisztérium (DExEU) vezetője volt. Trump a The Sunnak adott interjúban kijelentette: ez a javaslatcsomag bizonyosan hatással lenne az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelemre, "sajnos negatív értelemben".

Az amerikai elnök hozzátette: megmondta Theresa Maynek, hogy "hogyan kellene ezt csinálni", de a brit kormányfő nem értett vele egyet, nem hallgatott rá, más utat választott. Donald Trump azt mondta: ő nagyon sok mindent másképp csinált volna, és kész lett volna arra is, hogy felálljon a tárgyalóasztaltól, mivel "ami most folyik, az nagyon szerencsétlen". Véleménye szerint ugyanis túl hosszú a brit EU-tagság megszűnéséről folyó tárgyalássorozat, és az olyan megállapodások, amelyekhez túl hosszú idő kell, "soha nem jók". Trump kijelentette: reméli, hogy Boris Johnson egyszer ismét kormányzati szerephez jut, mivel "nagyon tehetséges", és minden adottsága megvan ahhoz is, hogy akár "remek miniszterelnök" legyen belőle.

Az amerikai elnök ugyanakkor élesen bírálta Sadiq Khant, London polgármesterét, akit szerinte a bevándorlás miatt felelősség terhel a tavalyi londoni terrorcselekményekért. Trump "nagyon szomorúnak" nevezte, hogy Európa is "bevándorlók millióit" engedi be, mivel szerinte ez kikezdi Európa szövedékét. Sadiq Khan hivatala Trump kijelentéseire reagálva közölte, hogy a nagy-britanniai bevándorlás szabályozása nem a londoni polgármester, hanem a brit kormány hatásköre.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: