Londoni elemzők februárra kamattartást, márciustól MNB-kamatcsökkentést várnak

Februárban nagy valószínűséggel még nem módosítja 2,10 százalékos alapkamatát a Magyar Nemzeti Bank (MNB), márciusban azonban óvatos ütemben ugyan, de várhatóan elkezdi az újabb kamatcsökkentési ciklust - jósolták hétfői előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.

A Royal Bank of Scotland (RBS) londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó közgazdászai közölték: várakozásuk szerint az MNB monetáris tanácsa a februári kamatdöntő ülésen a márciusi kamatcsökkentés kommunikációs előkészítéséhez kezd hozzá. A ház márciusra 0,10 százalékpontos, az újabb enyhítési ciklus egészében 0,30-0,50 százalékpont közötti MNB-kamatcsökkentést valószínűsít. Az MNB eddigi kommunikációjából egyértelműen adódik a következtetés, hogy a monetáris tanács meg akarja várni a márciusban esedékes új inflációs jelentést, ugyanakkor most már az is egyértelmű, hogy az MNB "komoly megfontolás tárgyává tette" a kamatcsökkentést - vélekednek az RBS londoni elemzői.

 

A ház szakértőinek értelmezése szerint a januári kamatdöntő ülésről kiadott közlemény erre kifejezett utalást tartalmazott, első ízben azóta, hogy az előző enyhítési ciklus véget ért. Az RBS elemzői szerint az utalás abban a mondatban szerepelt, amelyben a monetáris tanács megállapítja, hogy az előző kamatdöntő ülés óta ismertté vált adatok alapján elmozdulás érzékelhető az MNB decemberben kidolgozott egyik alternatív forgatókönyve felé. E forgatókönyvből a jelenleginél lazább monetáris politika következik. A ház szerint mindemellett a legutóbbi hónapok adatai és eseményei is az MNB kamatcsökkentési ciklusának felújítása mellett szólnak.

 

A RBS londoni elemzői ezek közül az első helyen emelik ki, hogy az euróövezeti jegybank (EKB) a vártnál nagyobb mértékű, szuverén euróövezeti kötvényeket is érintő eszközvásárlási programot jelentett be, emellett számos más jegybank - köztük a kanadai, a svéd, a kínai és a török - váratlan enyhítési lépéseket tett. Az RBS elemzői szerint mindez előkészítette a terepet az MNB monetáris politikájának enyhítéséhez. Jóllehet a magyar gazdaság növekedési üteme a tavalyi utolsó negyedévben jóval meghaladta az elemzői várakozásokat, az inflációs dinamika azonban továbbra is rendkívül gyenge - hangsúlyozták a cég londoni szakértői.

 

A City elemzői közösségében - elsősorban a mélyülő defláció miatt - most már konszenzusos előrejelzés, hogy az MNB hamarosan újabb kamatcsökkentési ciklusba kezd. Az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport, a Barclays elemzőstábja, amely intézményi befektetők kíséretében a minap tájékozódó látogatást tett Budapesten, a tárgyalások alapján hétfőn Londonban összeállított új előrejelzésében 0,60 százalékpontos további MNB-kamatcsökkentést - így 1,50 százalékig csökkenő jegybanki alapkamatot - valószínűsített.

 

A ház várakozása szerint az MNB márciusban kezdi az újabb enyhítési ciklust, és három hónap alatt éri el a Barclays által várt 1,50 százalékos alapkamat-mélypontot. Ugyanilyen mértékű MNB-kamatcsökkentést jósoltak a Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési részlegének elemzői is. A ház új prognózisa szerint is márciusban kezdődik a magyar jegybank enyhítési ciklusa, kisebb, 0,10 százalékpontos lépésekkel. A Morgan Stanley londoni elemzői szerint azonban megvan az esélye az agresszívabb, lépésenként 0,20 százalékpontos kamatcsökkentési sorozatnak is. A cég szintén 0,60 százalékpontos - vagyis 1,50 százalékos alapkamat eléréséig tartó - enyhítési ciklust vár.

 

A Morgan Stanley londoni elemzői szerint valójában nincs érdemi iránymutatás arra, hogy meddig csökkenhet az MNB alapkamata, de a magyar jegybank a múltban rendszerint vonakodott attól, hogy a lengyel központi bank alapkamata alá vigye saját irányadó rátáját. A Morgan Stanley szakértői hangsúlyozták, hogy Lengyelországban minimum 0,50, potenciálisan 0,75 százalékpontig terjedő jegybanki kamatcsökkentést várnak; ez 1,50-1,25 százalékra csökkentené a lengyel alapkamatot. A cég szerint ennek alapján ésszerű az a feltételezés, hogy az MNB 1,50 százalékig csökkenti alapkamatát.

 

A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési részlegének szakértői azt jósolták, hogy bár a teljes kosárra számolt magyarországi infláció valószínűleg közel jár mélypontjához, azonban legalább 2015 első felének végéig negatív lesz, és a maginfláció is lefelé tartó pályán marad a költségoldalon lezajlott korábbi visszaesések elhúzódó dezinflációs hatása miatt. Ebben a környezetben a GS londoni közgazdászai 0,50 százalékpontig terjedő mértékű további MNB-kamatcsökkentéssel számolnak, márciusi kezdettel. A ház szerint a magyar jegybank az újabb enyhítési ciklussal elért alapkamatot 2016 második feléig fenntartja.

 

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének elemzői szerint valószínűleg az MNB-t is meglepte a magyar gazdaság robusztus tavalyi növekedési üteme. Ennek ellenére a JP Morgan továbbra is azt valószínűsíti, hogy az MNB a következő hónapokban összesen 0,50 százalékponttal csökkenti alapkamatát. A ház londoni elemzői is azzal számolnak, hogy a monetáris tanács az első - valószínűleg 0,20 százalékpontos - kamatcsökkentést már márciusban végrehajtja.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A hosszú távú átlag feletti GDP-növekedési ütem a korábban vártnál gyorsabban szűkítheti a magyar gazdaságban érvényesülő negatív kibocsátási rést, ám a magyarországi infláció várhatóan ennek ellenére sem éri el az MNB 3 százalékos célját a belátható előrejelzési távlatban, és a monetáris tanács valószínűleg inkább arra koncentrál majd következő kamatdöntő ülésein, hogy az inflációs ráta mennyivel marad el a célszinttől - jósolták a JP Morgan londoni elemzői.  (MTI)

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: