Londoni elemzők: az intézményi befektetők még nem sorolják a fő kockázatok közé a Brexitet

Londoni pénzügyi elemzők szerint a nemzetközi befektetői közösség egyelőre nem sorolja a jelentős kockázati tényezők közé a "Brexitet", vagyis Nagy-Britannia esetleges távozását az Európai Unióból.

A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni elemzőrészlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) európai, amerikai és japán intézményi befektetők körében elvégzett év végi felmérése azt mutatta ki, hogy a hosszú távra tervező - real-money - intézményi végbefektetői kör a jövő évre feltételezett főbb globális kockázatok listájának aljára helyezi a Brexit lehetőségét.

   
A ház vizsgálatába bevont tőkealapok legnagyobb egyéni csoportja - 28 százalék - a kínai gazdaság esetleges kemény landolását sorolta a 2016-ra szóló globális kockázati lista első helyére. Utána az amerikai gazdaság növekedésének lassulása (22 százalék), az egyes befektetési eszközök árfolyambuborékának kialakulása (12 százalék), az európai menekültválság politikai következményei (10 százalék), valamint a szíriai és/vagy az ukrajnai válság eszkalálódása (9 százalék) következik.

   
A Brexitet ugyanakkor a válaszadók mindössze 3 százaléka nevezte 2016 jelentős kockázatának.
   
Arra a kérdésre, amely közvetlenül a Brexit kockázatainak megítélését firtatta, a felmérésbe bevont befektetési társaságok 43 százaléka választotta azt a válaszlehetőséget, hogy bár ez a kockázat "egyre feltűnőbben jelen van a radarernyőkön, ám egyelőre nem befolyásolja a cég befektetési döntéseit".
   
Az intézményi befektetők alig 5 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a fő kockázati források közé sorolja a Brexit lehetőségét, és ennek alapján máris kiigazításokat hajtott végre nagy-britanniai befektetési pozícióiban.
   
A Bank of America-Merrill Lynch londoni közgazdászai a felmérés eredményeinek ismertetéséhez fűzött elemzésükben közölték, hogy a brit EU-tagságról tervezett népszavazást tartják a brit gazdaságot terhelő legnagyobb kockázatnak 2016-ban. A ház szerint "nagyon súlyos" gazdasági következményei lennének, ha a referendum nyomán Nagy-Britannia távozna az Európai Unióból, és egy ilyen eredmény az európai gazdaság egészét is megrázná, mivel más uniós tagállamokat is a kilépés megfontolására késztethetne.
 
A Bank of America-Merrill Lynch elemzői szerint a népszavazással kapcsolatos bizonytalanságok is már károkat okoznak a brit gazdaságnak. A ház jelenlegi becslése szerint ez a bizonytalansági tényező önmagában 0,2 százalékponttal lassíthatja a brit hazai össztermék (GDP) jövő évi növekedési ütemét.
   
A népszavazás és az esetleges Brexit kockázataira más nagy londoni házak is felhívták már a figyelmet.
   
A Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő a minap megerősítette ugyan Nagy-Britannia lehetséges legjobb, "AAA/A-1 plusz" államadós-besorolását, érvényben hagyta ugyanakkor a leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást is a brit osztályzaton, arra a véleményére hivatkozva, hogy a brit EU-tagság sorsáról 2017 végéig tervezett népszavazás kockázatot jelent a brit pénzügyi szolgáltatási szektorra, a brit exportra és általánosságban a brit gazdaságra.
   
A Standard & Poor's közölte, hogy valószínűleg leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha a referendum eredményeként Nagy-Britannia távozik a brit áru- és szolgáltatás-export 45 százalékát felvevő Európai Unióból.
   
A hitelminősítő szerint kilépés esetén Nagy-Britannia elveszítené befolyását az EU olyan szakpolitikai döntéseire, amelyek a brit gazdaság kulcsfontosságú ágazatait érintik, beleértve a pénzügyi szolgáltatásokat, emellett brit EU-tagság elvesztése veszélybe sodorná a jelentős brit folyómérleg-hiány külső finanszírozási forrásait is. 
   
A Standard & Poor's szerint a Brexit a legrosszabb esetben kikezdheti a font sterling globális tartalékvaluta-szerepét is, amely pedig a globális pénzügyi válság kezdete óta a brit "AAA" szuverén besorolás egyik kiemelt jelentőségű alátámasztó eleme.
   
A cég közölte: ha a font tartalékvaluta-szerepe megrendülne, az önmagában a brit adósosztályzat leminősítését eredményezheti.    
   
A másik két nagy nemzetközi hitelminősítő, a Moody's Investors Service és a Fitch Ratings már 2013-ban megvonta Nagy-Britanniától a legjobb szuverén adósbesorolást.
(MTI)

 

Nem szűnik meg, csak szabályozottabb lesz a BNPL

Szigorodnak a halasztott fizetés szabályai 2026. november 20-tól, amikor a fogyasztói hitelekről szóló törvény (Fhtv.) módosítása életbe lép.
2025. 12. 27. 08:00
Megosztás:

Vlagyimir Putyin: többszörösére nőtt az orosz fegyvergyártás a háború kezdete óta

Többszörösére nőtt a fegyverek és haditechnikai eszközök gyártása Oroszországban 2022 óta; csak a fegyver- és lőszerek beszállítása több mint 22-szeresére emelkedett - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy, az állami fegyverkezési programról pénteken Moszkvában megtarott tanácskozáson.
2025. 12. 27. 07:00
Megosztás:

Az amerikai Függetlenségi nyilatkozat elfogadásának közelgő 250. évfordulóját köszöntik a szegedi újévi koncerten

Az Amerikai Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozata elfogadásának közelgő 250. évfordulóját köszönti január 5-i újévi koncertjén a Szegedi Szimfonikus Zenekar - közölte Gyüdi Sándor igazgató az MTI-vel.
2025. 12. 27. 06:00
Megosztás:

Monero XMR kriptovaluta árfolyam előrejelzés 2026

Monero újra reflektorfényben: áttörés készül a többéves csúcsok felé?
2025. 12. 27. 04:00
Megosztás:

BlackRock kripto tranzakciók: 114 millió dollár értékű Bitcoin és Ethereum került a Coinbase-re

A világ legnagyobb vagyonkezelője, a BlackRock ismét komoly mozgásokat hajtott végre a kriptovaluták piacán. December 26-án több mint 114 millió dollár értékben utaltak át Bitcoint és Ethereumot a Coinbase Prime platformra, ami újabb jele annak, hogy az intézményi érdeklődés töretlen a digitális eszközök iránt. Bár hivatalos nyilatkozat nem érkezett, a lépés jól illeszkedik a BlackRock ETF-kezelési stratégiájába.
2025. 12. 27. 03:00
Megosztás:

Tízmilliók lakóhelyére adtak ki téli riasztást az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államokban 60 millió ember lakóhelyére adtak ki rendkívüli téli időjárás miatt figyelmeztetést, vagy riasztást pénteken, északkeleten már több mint ezer légijáratot töröltek.
2025. 12. 27. 02:00
Megosztás:

Nyugdíjba vonuláskor átlag 232.000 Ft-ot veszítünk havonta

A tényadatok alapján továbbra is jelentős különbség van az aktív korban elérhető keresetek és az öregségi nyugdíjak között. Az idei év első három negyedévében az átlagos nettó kereset 476 ezer forint volt, míg az öregségi nyugdíjak átlagos összege az év első kilenc hónapjában alig több mint 244 ezer forintot tett ki.
2025. 12. 27. 01:00
Megosztás:

Az Egyesült Államokban tízmilliók lakóhelyére adtak ki téli riasztást

Az Egyesült Államokban 60 millió ember lakóhelyére adtak ki rendkívüli téli időjárás miatt figyelmeztetést, vagy riasztást pénteken, északkeleten már több mint ezer légijáratot töröltek.
2025. 12. 27. 00:05
Megosztás:

Bitcoin (BTC) opciós lejárat felerősíti a volatilitást

A Bitcoin árfolyama ismét hektikusan mozog: december 26-án rövid időre 1,63%-ot emelkedett, 89 100 dollár fölé, majd visszacsúszott 88 500 dollár körüli szintekre. A hirtelen kilengések hátterében a pénteki, közel 28 milliárd dolláros Bitcoin opciós lejárat állhat, amely hagyományosan erős piaci mozgásokat vált ki.
2025. 12. 26. 23:00
Megosztás:

Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában

A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában.
2025. 12. 26. 22:00
Megosztás:

A Solana 124 dolláron vs. Digitap ($TAP): Miért fontosabbak a banki infrastruktúrák, mint a tranzakciós sebesség 2026-ban?

A Solana jelenleg 124 dollár körül forog, de a banki infrastruktúrák hatása 2026-ban sokkal jelentősebb lehet. A Digitap ($TAP) a fizetési elszámolásra, kártyás fizetésre és fiat-hozzáférésre összpontosít.
2025. 12. 26. 20:00
Megosztás:

A következő másfél évtizedben az Egyesült Államok marad a világ legnagyobb gazdasága

Londoni pénzügyi elemzők szerint a következő másfél évtizedben várhatóan az Egyesült Államok marad a világ legnagyobb gazdasága.
2025. 12. 26. 18:00
Megosztás:

A lengyelek leginkább az egészségügy helyzete miatt aggódnak

A legnagyobb aggodalmat az egészségügyi ellátás elérhetősége kelti a lengyelek körében a 2026-os évre vonatkozóan – derült ki a Wirtualna Polska hírportál által pénteken közzétett felmérésből.
2025. 12. 26. 17:00
Megosztás:

Rekordot döntött az idén kötött brit fegyverexport-szerződések értéke

Rekordot döntött az idén kötött új brit fegyverexport-szerződések értéke.
2025. 12. 26. 16:00
Megosztás:

Újabb XRP árrobbanás jöhet 2026-ban? – Elemző szerint közeledik a következő nagy kitörés

Az XRP, a Ripple által támogatott kriptovaluta ismét a reflektorfénybe került, miután egy ismert elemző, CryptoBull újabb jelentős árfolyam-emelkedést vetít előre. Az elemzés szerint az XRP ismét ugyanabban a klasszikus mintában mozog, amely korábban is hatalmas árrobbanásokat eredményezett. De vajon tényleg küszöbön áll a következő nagy ralira való kitörés?
2025. 12. 26. 15:00
Megosztás:

Litván ultimátum a kriptovaluta szolgáltatóknak: Engedély vagy szankció 2025. december 31-ig!

Litvánia határozott lépést tett a kriptoszektor szabályozása felé: a balti állam központi bankja figyelmeztette a hazai kriptoeszköz-szolgáltatókat (CASP), hogy 2025. december 31-ig engedélyt kell szerezniük a működéshez – ellenkező esetben illegális tevékenységnek minősülhetnek, amely akár büntetőjogi következményekkel is járhat. Az európai MiCA-rendelet betartása immár nem választható – hanem kötelező. Aki lemarad, kimarad.
2025. 12. 26. 13:00
Megosztás:

Előrehozott parlamenti választást tartanak Koszovóban vasárnap

Előrehozott parlamenti választást tartanak vasárnap Koszovóban, azt követően, hogy a kormányzó Önrendelkezés (Vetevendosje) a februári választások után nem tudott kormányt alakítani.
2025. 12. 26. 12:00
Megosztás:

A Bitcoin gyenge pontja: Miért törik meg az árfolyam a 70–80 ezer dolláros sávban?

A Bitcoin árfolyama új történelmi csúcsok közelében jár, mégis rejtett gyengeségeket mutat a piac bizonyos árszintjein. Egy friss elemzés rávilágít arra, hogy a 70 000 és 80 000 dollár közötti zóna továbbra is a BTC egyik leginstabilabb, legkevésbé megtámogatott tartománya – ami kulcsfontosságú lehet a jövőbeli emelkedések vagy korrekciók szempontjából.
2025. 12. 26. 10:00
Megosztás:

Februárban vége lehet az alapszámla ingyenességének?

Az alapszámla jelenleg nem csak a szolgáltatások meghatározott körét kínálja ingyen, hanem még számlavezetési díjat sem kell fizetni utána mindaddig, amíg az infláció tartósan 4% alá nem csökken. A novemberi tényadat és az MNB decemberi inflációs előrejelzése alapján ez az időpont hamarabb elérkezhet, mint korábban várták.
2025. 12. 26. 09:00
Megosztás:

Izrael 350 milliárd sékelt fektet független fegyveripar létrehozásába

Izrael 350 milliárd sékelt (közel 33 ezer milliárd forint) fektet független fegyveripar kialakításába - ígérte Benjámin Netanjahu miniszterelnök a pilótaújoncok avatásának ünnepségén szerdán.
2025. 12. 26. 08:00
Megosztás: