Elemzők: jelentősen javul a globális befektetői hangulat

Erőteljesen javuló globális befektetői bizalmat jelez az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport hétfőn ismertetett idei első negyedéves felmérése, amely szerint jelentősen csökkent, bár továbbra is "kellemetlenül magas" - több mint egyharmados - az euróövezet legalább részleges felbomlásától tartó befektetők aránya.

A Barclays Capital által a cég 648 intézményi befektetési ügyfelének bevonásával elvégzett vizsgálat kimutatta, hogy a részvénypiacokon aktív befektetők várakozásai kirívó mértékben javultak az elmúlt három hónapban: az előző, decemberi körkérdésre még 25 százalékuk válaszolt úgy, hogy az idei év végéig a globális tőzsdei részvényárfolyamok 5 százalékos vagy ennél nagyobb mértékű átlagos emelkedésére számít, az új felmérés szerint azonban jelenleg már 71 százalékuk valószínűsít ilyen mértékű részvényárfolyam-erősödést 2012 egészére.

 

A felmérésbe bevont globális intézményi befektetői kör várakozásai az Egyesült Államokkal kapcsolatban a legderűlátóbbak. A Barclays Capital grafikus kimutatása szerint arra a kérdésre, hogy mely térség fogja a legnagyobb valószínűséggel túlteljesíteni az összes többit a részvényárfolyamok emelkedését tekintve a következő negyedévben, a válaszadók relatív többsége - több mint 40 százaléka - az Egyesült Államokat nevezte meg.

 

A második legnépszerűbb választási lehetőség a felzárkózó ázsiai térség volt csaknem 30 százalékkal. A Közép- és Kelet-Európát is magában foglaló felzárkózó régió (CEEMEA) várható tőzsdei teljesítményével kapcsolatban azonban a Barclays Capital befektetési ügyfelei nem túl optimisták: a válaszadók 5 százaléka számít arra, hogy ez a térség túlteljesítő lesz a részvényárfolyamok szempontjából. (A CEEMEA-térség az általánosan használt befektetői meghatározás szerint Közép- és Kelet-Európán kívül Dél-Afrikát és Izraelt jelenti).

 

A Barclays Capital hétfőn Londonban ismertetett negyedéves felmérése szerint jelentősen csökkent a globális intézményi befektetői körön belül azoknak a befektetési cégeknek az aránya, amelyek szerint "legalább egy tagország" még az idén elhagyja az euróövezetet. A ház kimutatta, hogy befektetési ügyfelei közül jelenleg 38 százalék valószínűsít egy ilyen fejleményt az előző, decemberi körkérdésben kimutatott csaknem 50 százalék helyett.

 

A Barclays Capital a mostani felméréshez fűzött hétfői elemzésében a decemberi vizsgálat "talán legmegdöbbentőbb" elemének nevezte az euróövezet részleges idei felbomlását váró befektetési intézmények akkori csaknem feles arányát, a ház szakelemzői szerint azonban a mostani 38 százalékos arány is "kellemetlenül magas", tekintettel arra, hogy egy ilyen fejlemény milyen jelentős következményekkel járhat. Ráadásul az új, idei első negyedéves felmérésbe bevont intézményi befektetők kétharmada azzal is számol, hogy Görögország után újabb perifériális eurótagállam kényszerül államadósságának átrendezésére a következő tizenkét hónapban.

 

Az ezt valószínűsítők közül a legtöbben arra számítanak, hogy az adósságátstrukturálásra szoruló következő valutauniós tagállam Portugália vagy Írország lesz, de egy jelentős - 10 százaléknyi - kisebbség szerint Spanyolország vagy Olaszország is hasonló lépésre kényszerülhet az idén. Az euróövezet összeomlásának esélye mindazonáltal más nagy londoni házak megítélése szerint is csökkent az utóbbi negyedévben.

 

Az Economist Intelligence Unit (EIU) - a világ legnagyobb gazdaságelemző csoportja - márciusra szóló havi globális prognózisában közölte, hogy az eddigi 40 százalék helyett most 30 százalékra taksálja az euróövezet szétesésének valószínűségét. A ház szerint elsősorban annak nyomán csökkent a valutaunió összeomlásának veszélye, hogy az eurójegybank (EKB) több százmilliárd eurónyi friss likviditást juttatott a tagállamok bankrendszereibe, és emiatt enyhült a piaci feszültség. Az EIU londoni szakelemzői az új globális prognózisban annak a véleményüknek adtak hangot, hogy Görögország törlesztésképtelenné válásának kockázata az adósságátrendezés ellenére változatlanul fennáll, de a cég szerint ez a kockázat "kezelhető". (MTI)


Peking kész erősíteni Oroszországgal a tengeri és északi-sarkvidéki együttműködést

Kína kész erősíteni Oroszországgal a tengeri és északi-sarkvidéki együttműködést, valamint közösen fellépni a fontos nemzetközi hajózási útvonalak zavartalan használatáért - hangsúlyozta Vang Ji kínai külügyminiszter hétfőn Pekingben, a Nyikolaj Patrusev orosz elnöki tanácsadóval folytatott tárgyaláson.
2026. 10. 12. 21:30
Megosztás:

Kiterjesztik a gyógykezelés finanszírozását egyes emlődaganatos nők számára

Immár mindkét emlő eltávolítását és szükség esetén helyreállítását is finanszírozza a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) az emlődaganat miatt kezelt, örökletes géneltéréssel élő nők számára - tájékoztatta az Egészség Hídja Összefogás az Egészségért a Mellrák Ellen Egyesület hétfőn az MTI-t.
2026. 10. 12. 21:00
Megosztás:

Két amerikai tudós kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat

Két amerikai tudós, Robert E. Hall és Michael Woodford kapta megosztva az idén a közgazdaságtudományi Nobel-emlékdíjat a makrogazdasági stabilizáció mikroökonómiai alapjainak kidolgozásáért - jelentette be döntését a Svéd Tudományos Akadémia hétfőn Stockholmban.
2026. 10. 12. 20:30
Megosztás:

Az OTP húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1269,29 pontos, 0,9 százalékos emelkedéssel, 142 940,29 ponton zárt hétfőn.
2026. 10. 12. 20:00
Megosztás:

Szlovákiában rekordot döntött a turisták száma augusztusban

Minden eddigi rekordot megdöntött a Szlovákiában a turisták száma augusztusban - derült ki a szlovák statisztikai hivatal (SÚSR) által hétfőn közölt adatokból.
2026. 10. 12. 19:30
Megosztás:

Egyiptomban 13,9 százalékra lassult az infláció

Egyiptomban 13,9 százalékra, február óta a legalacsonyabbra mérséklődött az éves infláció szeptemberben az augusztusi 14,5 százalékról - derült ki az egyiptomi statisztikai hivatal, a CAPMAS adataiból.
2026. 10. 12. 18:30
Megosztás:

Fitch: Magyarországon fokozatos költségvetési konszolidáció várható a választások előtti költekezés után

Magyarországon fokozatos ütemű államháztartási konszolidáció várható a választások előtti költségvetési lazítás, valamint az aszálykárok és az energiaárak ellentételezését célzó kiadások időszaka után, de rövid távon még folytatódik a hiány és az államadósság egyidejű növekedése - áll a Fitch Ratings hétfőn Londonban bemutatott őszi regionális helyzetértékelésében.
2026. 10. 12. 18:00
Megosztás:

Kismértékben csökkennek az üzemanyagárak Szlovéniában

Egyaránt 0,2 centtel csökken a benzin, a dízel és a fűtőolaj szabályozott ára keddtől Szlovéniában.
2026. 10. 12. 17:30
Megosztás:

Rövidebb ideig jár a balatoni komp

Hétfőtől rövidebb ideig, de továbbra is félóránként jár a balatoni komp Szántód és Tihany között.
2026. 10. 12. 17:00
Megosztás:

Praktikus és stílusos kisasztalok: a lakberendezés apró titkai

A kisasztalok igazi jolly joker szereplők lehetnek az otthonodban. Ezek a kisbútorok nem csak praktikus funkcióval bírnak, hanem könnyedén beilleszthetők bármelyik enteriőrbe, legyen az modern, minimalista vagy éppen klasszikus. Egy jól elhelyezett kisasztal nem pusztán a dekorációt szolgálja, hanem praktikus megoldás is, ha extra felületre van szükséged.
2026. 10. 12. 16:30
Megosztás:

Súlyos látáskárosodást okozhat ez a Temus játék!

Súlyos látáskárosodási kockázat miatt a Temu online piactéren árult LED-es játék markolót hívtak vissza a vásárlóktól, a regisztrált vevőket a Temu közvetlenül is értesíti a vételár visszatérítésének részleteiről - tudatta a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az MTI-vel hétfőn.
2026. 10. 12. 16:00
Megosztás:

Szeptemberben csökkentek a lakbérek, de kétéves mélyponton a kínálat

A nyári albérletszezon után szeptemberben ismét csökkenésnek indultak a lakbérek, a kínálat szűkülése azonban tovább szűkült, és kétéves mélypontra került – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből. A KSH–ingatlan.com lakbérindex szeptemberi adatai szerint országosan 0,2, Budapesten 0,1 százalékkal csökkentek a bérleti díjak augusztushoz képest. Egy év alatt ugyanakkor országosan 6, a fővárosban 5,3 százalékkal drágultak az albérletek.
2026. 10. 12. 15:30
Megosztás:

Olcsóbb lesz a dízel, jelentősen drágul a cseppfolyós gáz Horvátországban

Egy centtel csökken a dízel legmagasabb kiskereskedelmi ára kedden Horvátországban, miközben a benzin és a mezőgazdaságban használt kék dízel ára nem változik, a cseppfolyós gáz viszont kilogrammonként 12 centtel drágul.
2026. 10. 12. 15:00
Megosztás:

Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal a Déli körvasút ügyében

Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a budapesti Déli körvasút beruházás ügyében - tájékoztatta a hatóság hétfőn az MTI-t.
2026. 10. 12. 14:30
Megosztás:

Felhőtől a teniszpályáig: SAP-val gyorsítja globális működését a Wilson

Közel húsz éve SAP-megoldásokra támaszkodik globális működésének összekapcsolásában a Wilson Sporting Goods, a világ egyik legismertebb sporteszköz- és sportruházati vállalata. A pénzügytől és értékesítéstől a beszerzésen, raktározáson és vámfolyamatokon át az adatelemzésig egységes digitális alap segíti, hogy a Wilson több ezer terméke a megfelelő időben jusson el profi sportolókhoz, üzletekhez, webáruházakhoz és vásárlókhoz világszerte. A vállalat következő nagy lépése a 2027-ben induló SAP S/4HANA-transzformáció lesz, amelyhez már mesterségesintelligencia-alapú támogatást is használ.
2026. 10. 12. 14:00
Megosztás:

Magyar bankkártyát bocsát ki a Revolut?

A Revolut bankkártyákkal történő hazai készpénzfelvételekkel kapcsolatban számos hír látott napvilágot az utóbbi időben. Az Erste Bank például nem terhel be már külön ATM használati díjat a kérdéses kártyákkal történő készpénzfelvételek után. De miért nem terhel be díjat és mi következhet ebből?
2026. 10. 12. 13:30
Megosztás:

A „zöld” jelző már kevés októbertől: hatósági kockázat az ingatlanpiacon

Szeptember 27-től Magyarországon is szigorúbb fogyasztóvédelmi szabályok vonatkoznak a környezeti és fenntarthatósági állításokra. Az irány egyértelmű: a lakó- és kereskedelmi ingatlanokra vonatkozó „zöld”, „energiahatékony”, „alacsony karbonkibocsátású” vagy „net zero” állítás mögött meg kell tudni mutatni milyen adat, tanúsítás vagy műszaki teljesítmény támasztja azt alá. Jogsértés esetén az ügy hatáskörétől függően a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság vagy a Gazdasági Versenyhivatal járhat el.
2026. 10. 12. 13:00
Megosztás:

A mellrák nemcsak a nők ügye – a férfiakat is érinti, miközben sokat tehetnek a hozzájuk közel álló nők egészségéért is

Magyarországon évente mintegy 2000 nő hal meg mellrákban, miközben a szűrésre behívott nőknek alig 40 százaléka jelenik meg a vizsgálaton. A Mellrákinfó Egyesület az idei „rózsaszín októberben” a pékárukat értékesítő Lantmännen Unibake támogatásával a férfiakat is megszólítja, hogy kevesebb felesleges áldozatot szedjen a betegség.
2026. 10. 12. 12:30
Megosztás:

Francia kriptoadó-fordulat: a stabilcoinra váltás is adókötelessé válhat

Franciaországban már a stabilcoinra váltás is adófizetést eredményezhetne egy új javaslat alapján, miközben a kriptobefektetők tíz évet kaphatnának veszteségeik későbbi elszámolására. A 2027-es költségvetéshez kapcsolódó módosítások a nagyobb kriptovagyonnal külföldre költözőket is érintenék. A pénzügyi bizottság támogatása azonban még nem jelent végleges törvényt: mindhárom intézkedés további parlamenti jóváhagyásra vár.
2026. 10. 12. 12:00
Megosztás:

A jelentési időszak előtt továbbra is jó erőben az amerikai tőzsdeindexek

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index növekedett: a Dow Jones 0,8%-kal, a S&P 500 és a Nasdaq 0,6%-kal. Utóbbi kettő a múlt hét során – még kedden – történelmi csúcsra emelkedett, és továbbra is annak közelében tartózkodik (az S&P 500 csak 0,1%-kal elmaradva tőle).
2026. 10. 12. 11:30
Megosztás: