Lopással vádolják a párizsi Drouot árverési ház korábbi alkalmazottait

Megkezdődött hétfőn az egyik legnevesebb francia árverési ház, a Drouot 41 volt berendezőjének és hat kurátornak a pere Párizsban, akiket azzal vádolnak, hogy éveken át műtárgyakat loptak a kalapács alá került gyűjteményekből.

A botrány 2009-ben robbant ki, amikor egy névtelen bejelentés nyomán előkerült Gustave Courbet Tengeri táj viharos ég alatt (Paysage marin sous un ciel d'orage) című, 800 ezer euróra becsült festménye, amelyet 2003-ban loptak el egy örökösödési eljárásban. A festmény a kalapács alá kerülő műtárgyak szállításával, karbantartásával és az árverések berendezésével foglalkozó egyik munkatársnál volt. A rendőrségi lehallgatás során kiderült, hogy nem ez volt az egyetlen lopási eset az aukciós háznál, ahol az ügyészség szerint szervezetten tulajdonították el a kollekciók egyes darabjait.

 

Az ügylet láthatóan sokat hozott a konyhára, a kurátorok ugyanis mind luxusautókkal közlekedtek, s egyikük egy bárt is nyitott a lopott műtárgyak árából. A nyomozás során mintegy 250 tonnányi műtárgyat foglaltak le a hatóságok, s előkerült Marc Chagall egyik vízfestménye is. A vád szerint az aukciós ház valamennyi dolgozója részt vett a lopásokban, együtt adták el a zsákmányt, a legkisebb tárgyaktól a nagy festményeken, műszaki cikkeken és bútorokon át az ékszerekig, majd osztoztak a pénzen. A savoyai alapítású, majd Párizsba költözött Drouot aukciós házban vörös gallérosoknak hívták a munkatársakat a sötét egyenruhájuk gallérjának színe miatt. Valamennyien a francia Alapoktól származtak, s kizárólag ők szállíthatták a műtárgyakat, ezt a monopóliumot még III. Napóleontól kapták 1860-ban, amikor is a megyét hozzácsatolták Franciaországhoz.

 

A testületbe egyszerre maximum 110-en tartozhattak, az új tagnak meg kellett vásárolnia a tisztséget egy nyugdíjba vonuló vagy kilépő savoyai elődtől. Tanúvallomások szerint a szokások megkövetelték, hogy az új tagok is részt vegyenek a zsákmányszerzésben, de arról senki nem beszélhetett. Az április 4-ig tartó perben egyébként a meglopott örökösökön kívül a Drouot akciós ház is felperesként vesz részt. A nagy presztízsű intézmény a botrány kitörését követően megszüntette a vörös gallérosok testületét, lecserélte a teljes személyzetet, és jelenleg alvállalkozók látják el a szállítási és berendezési feladatokat. Karim Beylouni ügyvéd szerint a nagy tételben elkövetett lopások "szégyenfoltot ejtettek az intézmény becsületén".

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Újabb változásk az Online Számla rendszerben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön este új fejlesztéseket vezet be és karbantartási munkálatokat végez az Online Számla rendszerben és az Online Számlázó mobilalkalmazásban - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 14:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás: