Luxusautók - annyira megy a biznisz, hogy...

A nagy kereslet miatt a tervezetthez képest rövidebb ideig fog leállni az év végén a termelés a prémium kategóriás autók gyártóinál Németországban.

A Wirtschaftswoche beszámolója szerint a BMW összeszerelő üzemek 110 százalékos kapacitással dolgoznak, ezért a termelési igazgató szerint négy üzemben - München, Regensburg, Oxford, Spartanburg - az év végén mindössze egy hétre fog leállni a gyártás. A Mercedes szóvivője azt mondta a lapnak, hogy náluk is csak egy hétig tart majd a szünet, csupán a sindelfingeni központi gyárban lesz kéthetes leállás az új S osztály gyártásának előkészületek miatt.

 

Az Audinál is teljes egészében le vannak kötve a kapacitások, a társaság szóvivője szerint az értékesítés rekordot fog dönteni az idén és meg fogja haladni az 1,3 millió darabot. A Porschénél is mindössze egy hétig tart majd az év végi szünet a 911-eseket gyártó stuttgarti gyárban.

 

Lipcsében - ahol a Panamera és a Cayenne modelleket gyártják - két hétig nem fognak dolgozni, de januártól a jelenlegi kettő helyett három műszak lesz az egyre erősebb kínai keresletnek köszönhetően. Az Opelnél a bochumi gyárban rövidül le a munkaszünet - a gyárban egészen december 23-ig fognak dolgozni - olyan nagy a kereslet a Zafira Tourer iránt. A többi üzemben már a karácsonyt megelőző héten leáll a gyártás. (MTI)

A kárpittisztítót bérelni vagy vásárolni hatékonyabb?

Az ipari takarítógépek mindig rendkívül hatékonyan működnek. Ott vannak például a kárpittisztítók, amelyek speciális tulajdonságaik lehetővé teszik a szőnyegek, kárpitok alapos mélytisztítását, amit még a legforgalmasabb helyeken is meg lehet oldani, hogy mindig ideális állapotban legyenek a felületek.
2025. 07. 09. 18:00
Megosztás:

Vegyes inflációs adatok érkeztek Kínából

A fogyasztói árak júniusban 0,1%-kal emelkedtek Kínában az előző év azonos időszakához képest a várt stagnálás helyett.
2025. 07. 09. 17:30
Megosztás:

126 milliós átlaghitel, duplázódó kereslet – 2025-ben berobbant a Széchenyi Kártya

A magyar kormány mindent megtesz a magyarországi kis- és középvállalkozások termelékenységének növelése, méretugrásuk elősegítése és beruházásaik támogatása érdekében. A Széchenyi Kártya Program kiválóan teljesített 2025 első félévében, 8.555 beruházási célú hiteligényt fogadtak be a programban részt vevő bankok 264,7 milliárd forint összegben. A program továbbra is jelentősen hozzájárul a hazai kkv-k versenyképességének erősítéséhez és a gazdasági növekedés ösztönzéséhez. Ebben kiemelt szerepet játszik, hogy a beruházási hitelek kamatszintje a Demján Sándor Program 2024 novemberi indulása óta két lépcsőben 5-ről évi 3 százalékra csökkent.
2025. 07. 09. 17:00
Megosztás:

Figyelmeztetést kapott az olasz kormány az UniCredit miatt

Az Európai Bizottság formálisan is figyelmeztetést küldött az olasz kormánynak amiatt, hogy túllépett a hatáskörén az UniCredit által a Banco BPM-re tett felvásárlási ajánlat engedélyeztetése során.
2025. 07. 09. 16:30
Megosztás:

A Meta bevásárolta magát a világ legnagyobb szemüveggyártójába

A Facebook anyavállalata egyre nagyobb hangsúlyt fektet a hordható digitális eszközök piacára, és ennek érdekében 3,5 milliárd dollárért 3%-os részesedést vásárolt az EssilorLuxottica szemüveggyártó vállalatban.
2025. 07. 09. 16:00
Megosztás:

Trump megint megrázta a pofonfát

Azon túlmenően, hogy várhatóan az EU is kap levelet tőle holnapig a vámtarifák kapcsán. Lévén, hogy ma van a tárgyalások lezárásának határideje.
2025. 07. 09. 15:30
Megosztás:

Új járat a Budapest Airport kínálatában: 2026-ban indul a Condor Frankfurt-Budapest összeköttetése

A VINCI Airports hálózat részeként működő Budapest Airport bejelentette, hogy a Condor, Németország egyik legismertebb légitársasága 2026. május 1-jétől elindítja Frankfurt-Budapest járatát. A naponta háromszor közlekedő összeköttetés további kapacitást és rugalmasságot kínál a kulcsfontosságú európai hub felé.
2025. 07. 09. 15:00
Megosztás:

Így segít az AI: A hiperautomatizálás teljesen átalakíthatja a munka fogalmát Magyarországon is

Az utóbbi években a folyamatos munkaerőhiány, a nyugdíjazások nagy száma és a növekvő szolgáltatási igények egyre inkább rákényszerítik a szervezeteket működésük modernizációjára Magyarországon. A hagyományos automatizálással ugyan racionalizálni lehetett néhány folyamatot, de ez már nem elég. Ma már még fejlettebb megközelítésre, a hiperautomatizálásra van szükség az átalakításhoz.
2025. 07. 09. 14:30
Megosztás:

A gázfűtés az ipar számára – hatékonyság, gazdaságosság, fenntarthatóság

Az ipari létesítmények fűtési megoldásainál elsődleges szempont a költséghatékonyság, a megbízhatóság és a fenntarthatóság. Mivel ezek az épületek általában nagy belmagassággal, jelentős alapterülettel rendelkeznek, fűtésük nemcsak energetikai, hanem stratégiai kihívás is. Amire persze van megnyugtató megoldás!
2025. 07. 09. 13:47
Megosztás:

Akár 850 millió forint is lehet a viharkárok nagysága

A július 7-8-i viharokkal kapcsolatban július 9-én reggelig több mint 5700 kárbejelentés érkezett az Alfa Biztosítóhoz, amelynek szakértői úgy becsülik, a viharok által okozott kár nagysága elérheti a 850 millió forintot - közölte a biztosító szerdán az MTI-vel.
2025. 07. 09. 13:00
Megosztás:

Az MBH Bank stratégiai partnerként támogatja az MBTSZ által gondozott felsőfokú biztosításszakmai képzést

A biztosítási és pénzügyi szakma jövője szempontjából mérföldkőnek számító pillanathoz érkezett a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége (MBTSZ) által gondozott képzési program: az MBH Bank csatlakozásával immár nemcsak biztosítótársaságok, hanem a pénzügyi szektor egyik legnagyobb szereplője is stratégiai partnerként állt az ügy mellé. A felsőfokú képzés támogatása így már ágazatközi üggyé is vált – erősítve azt a közös felelősségvállalást, amely az egész piac versenyképességét, bizalmi tőkéjét és jövőjét alapozza meg.
2025. 07. 09. 12:00
Megosztás:

A helyhez kötött szolgáltatások piacán is erősödtek a mobilszolgáltatók

Egyre több háztartás fizet elő egy csomagban több távközlési szolgáltatásra, jellemzően televízióra és internetre – állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss kutatása. A több év hírközléspiaci trendjeit áttekintő tanulmány szerint napjainkra a helyhez kötött szolgáltatások egyre inkább a mobilszolgáltatókhoz vándoroltak át, vagyis egyre jellemzőbb, hogy a lakosság a mobil és a vezetékes távközlési szolgáltatásokra ugyanazon szolgáltatónál fizet elő.
2025. 07. 09. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak szerdán a befektetők?

Az ázsiai-csendes-óceáni térség részvénypiacai volatilisen alakultak a vámhíreket követően.
2025. 07. 09. 10:30
Megosztás:

A japán választás közeledtére emelkedtek a fejlett hozamok; 4,6% lett a júniusi hazai infláció

A fejlett piacokon a kötvényhozamok emelkedtek. Ebben fontos szerepet játszott, hogy az amúgy is rendkívül magas, a GDP 240%-ra rugó államadóssággal küzdő Japánban a közelgő felsőházi választás előtt nő a költségvetési élénkítéssel kampányoló pártok népszerűsége, ami ellensúlyozta például az amerikai inflációs várakozások enyhülését.
2025. 07. 09. 10:00
Megosztás:

Óvatosan kezelték a tengerentúli befektetők a vámbejelentések hatását

Keresték a tengerentúli befektetők az irányt a vámháború újbóli fellángolásának árnyékában: az S&P 0,1%-kal, a Dow 0,4%-kal csökkent, a Nasdaq pedig stagnált.
2025. 07. 09. 09:30
Megosztás:

A továbbra is fennálló vámháborús bizonytalanság ellenére emelkedtek az európai tőzsdék

Annak ellenére, hogy az Egyesült Államokkal folytatott vámtárgyalások kimenetele továbbra is bizonytalan, és a határidő közeledik, a vezető nyugat-európai indexek pluszban zártak: az FTSE100, a DAX és a CAC40 mind 0,5% feletti emelkedést mutatott.
2025. 07. 09. 09:00
Megosztás:

Megújult vámfenyegetésekkel gyorsítaná a tárgyalásokat Trump

A tegnapi nap folyamán 14 ország, többek között Japán és Dél-Korea is levelet kapott Donald Trump elnöktől, melyben kijelentette, hogy az érintett országok augusztus elsejétől 25-40% közötti vámokra számíthatnak exportáruikra; így a jelenlegi, 10%-os általános vámszint elvileg ma lejáró határideje kitolódott.
2025. 07. 09. 08:30
Megosztás:

Megduplázódott a lakásbiztosítások száma a viharok nyomán

Az elmúlt napok komoly viharai miatt több mint kétszeresére nőtt a lakásbiztosítások iránti kereslet. A Netrisk adatai szerint a vihart megelőző napon 109 százalékkal, a vihar napján pedig 131 százalékkal kötöttek több szerződést, mint egy átlagos nyári napon. A szélsőséges időjárás nemcsak az otthonokban és az autókban, hanem az utazási tervekben is jelentős károkat okozott, ami az utasbiztosítások iránti érdeklődést is látványosan megemelte. A Netrisk szerint a szélsőséges időjárás erősíti a lakosság biztosítási tudatosságát, azonban a biztosítások akkor nyújtanak valódi védelmet, ha nem utólag, hanem előre, tudatosan készülünk fel.
2025. 07. 09. 07:00
Megosztás:

Panel kontra tégla: ezek a lakások a legkeresettebbek Magyarországon

A legfrissebb adatok alapján a vásárlók minden településtípuson nagyobb érdeklődést mutatnak a téglaépítésű társasházi lakások, mint a panelek iránt. A markáns különbség nemcsak a kereslet alakulásában, de a négyzetméterárakban is egyértelműen megmutatkozik. Ez különösen aktuális lehet most azoknak, akik első lakás vásárlását vagy építését tervezik, kihasználva a napokban bejelentett kedvezményes állami hitelkonstrukciót. Az Ingatlan.com és a Wienerberger közös elemzése rámutat: az értéktartás szempontjából hosszú távon jobban jár, aki akár saját lakhatásra, akár befektetési céllal téglaépítésű ingatlant választ.
2025. 07. 09. 06:30
Megosztás:

A kriptovaluta a legjobb választás az olyan online játékokban, mint az Allyspin?

Az online szórakoztatóipar folyamatos fejlődésével egyre több platform kínál alternatív fizetési módszereket a hagyományos banki szolgáltatások mellett. A digitális pénznemek térnyerése különösen szembetűnő az online kaszinók világában, ahol a gyorsaság és az anonimitás iránti igény egyre nagyobb.
2025. 07. 09. 06:04
Megosztás: