M9 gyorsforgalmi út: Nagykanizsa és Kaposvár között több lehetséges nyomvonal
Az MTI-hez eljuttatott közlemény ismerteti: a tervezők szerint a jövőbeni M9 gyorsforgalmi út nyomvonalát Nagybajomtól délre - a már megépült Kaposvárt Nyugatról elkerülő szakasz folytatását - a környezet- és természetvédelmi szempontok egyértelműen meghatározzák. Nagykanizsa környékén azonban több változat - keleti, illetve nyugati oldali elkerülő - is szóba jöhet, így itt további vizsgálatok szükségesek - írták közleményükben.
Hozzátették: ez utóbbi szakaszon a forgalom nagysága 2020 után indokolja új nyomvonalon a gyorsforgalmi út építését, de az építési engedély megkérése előtt még legalább 4-5 év kell a vizsgálatokhoz. Manninger Jenő, a tanács elnöke kiemelte, hogy az M9-es építése ütemekre bontva szerepelt a kormány gyorsforgalmi utak fejlesztéséről szóló koncepciójában - ismerteti a közlemény.
A tanács döntött arról, hogy levélben kéri a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, biztosítsanak forrást a Szombathely-Vasvár szakasz mellett a Vasvár-Pacsa M9-es szakasz további tervezési előkészítéséhez, hogy 2020 előtt ezen a szakaszon is elkezdődhessen a beruházás. (MTI)