MDF - tíz tisztán MDF-es képviselőjelölt indulhat Budapesten
Kajdi József, aki részt vett a bizottság hétfő esti ülésén, az MTI-nek elmondta: az MDF megfellebbezte Király Zoltán és Slosár Gábor nyilvántartásba vételének elutasítását a fővárosi választási bizottságnál. A fellebbezésnek a hétfő esti ülésen helyt adtak - közölte.
A fővárosi választási bizottság tehát megállapította, bőven meghaladta mind a két képviselőjelöltnél a szükséges ajánlószelvények mennyisége a törvényben előírtakat - tette hozzá. Közölte, hogy jogerőre három nap múlva emelkedik a döntés.
A két egyéni képviselőjelölt tisztán MDF-es színekben indul a fővárosban. Kajdi József elmondta azt is: Pusztai Erzsébet, Csapody Miklós, valamint Győri Dénes fővárosi MDF-es képviselőjelölt nyilvántartásba vétele ellen fellebbezéssel éltek, azonban ezeket a fellebbezéseket a fővárosi választási bizottság elutasította.
Kajdi József korábban abban az ügyben nyilatkozott az MTI-nek, hogy visszalépett az MDF országos listájának harmadik helyéről. Mint mondta, döntését nem politikai okból hozta meg. Az MTI kérdésére közölte: arról, hogy ki kapja meg helyét az országos listán az MDF elnöksége dönt. Az MDF országos listáját kedden hozzák nyilvánosságra.