Ma is folytatódik az OTP esése
Az OTP technikai képe jelentősen romlott, miután a bankok adózását szabályozó törvényen ismételten módosítottak, ami az árfolyam heves negatív irányú reakcióját váltotta ki. Az első hullám során volt tapasztalható a legnagyobb esés, azonban ekkor még a mozgóátlagok alá elhelyezett stop-loss megbízásunk szintje nem sérült.
Azonban ma reggel ismét egy jelentősebb eladói nyomás volt érezhető az OTP piacán, melynek során az árfolyam a stop-loss megbízás szintje alá csökkent, ennek eredményeként pozíciónk veszteség realizálása mellett lezárult. Az OTP árfolyamában a jelentős mértékű csökkenést a bankokat érintő adószabályok hátrányos változtatása áll. Sőt még inkább az adószabályok jövője körüli bizonytalanság. Ugyanis a Matolcsy György által múlt hét szerdán bejelentett változtatás, mely szerint a bankadót nem felezik 2013-ban nem indokolna egy ekkora mértékű esést. Számításaink szerint a bejelentés közvetlen hatása 50 forint körül lehet az OTP árfolyamában, azonban a piac már azt árazza, hogy a bankadó jelenlegi formájában tartósan fent marad, ekkor pedig már indokolt a piacon tapasztalt több száz forintos árfolyamcsökkenés is.
Újabb negatív fejleményt jelentett az OTP-nek Orbán Viktor pénteki bejelentés, mely szerint Brüsszel nem tartja elégségesnek az eddigi intézkedéscsomagot, ezért újabb bevételi oldalt érintő intézkedésekre lehet számítani. Az újabb megszorító csomag mérete és részlete egyelőre nem ismert, de annyi már ismert, hogy a bankokat, közműszolgáltatókat és az energiaszolgáltatókat terheli majd. Ez pedig tovább növeli a bizonytalanságot az OTP körül.