Ma is járt 300 felett az euró jegyzése

Átmeneti gyengülés után szerda délutánra már keddi árfolyamánál erősebb szintre áll be a forint.

Szerdán délután negyed ötkor az eurót 298,14 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a kora reggeli 297,48 forint és a kedd délutáni 299,70 forint után. Szerdán nap közben a legmagasabb euró jegyzés 300,67 forinton volt. Az euró 2009 márciusa óta első alkalommal most kedden és szerdán emelkedett a 300 forintos jegyzés fölé. A svájci frank árfolyama délután 242,77 forint a reggeli 242,50 forintos és a kedd délutáni 245,89 forintos jegyzésekkel szemben. A szerdai legmagasabb svájci frank jegyzés 245,35 forint volt.

 

A dollárt délután 223,31 forinton jegyzik, míg reggel 223,46 forint, kedden délután pedig 227,08 forint volt a jegyzés. A legmagasabb dollár jegyzés szerdán 226,33 forint volt. A japán jen árfolyama 2,9188 forint a szerda reggeli 2,9162 forint és az előző délutáni 2,9596 forinttal szemben.

 

A japán jen kedden 2,9718 forintos jegyzésen új történelmi árfolyamrekordot állított be. Szerdán a legmagasabb jen jegyzés 2,9508 forint volt. Keddről szerdára virradóra az euró szépített kissé a dollárral szemben elszenvedett nyolc havi mélypontjához képest a Fed által felvázolt borús amerikai gazdasági kilátások, valamint Jean-Claude Trichet EKB-kamatcsökkentéssel szembeni piaci várakozásokat lehűtő, az árstabilitás megőrzésének szükségességét kihangsúlyozó beszédének hatására.

 

Az európai kereskedés kezdetével az euró szerdára virradóra szerzett szerény árfolyamnyeresége profitkivételnek esett áldozatul, ezzel párhuzamosan a térségbeli devizák árfolyama, közöttük a forinté is a délelőtt folyamán gyengült. Kora délutánára újabb fordulat következett be, az euró erősödött az IMF által spanyol és olasz kötvények vásárlására és a második görög segélycsomagban való részvételre tett ígéret hatására. (MTI)

Aranypiaci kilátások 2025 őszén: új történelmi csúcsok és a biztonság keresése a globális bizonytalanság közepette

Az arany ára az elmúlt hetekben ismét a figyelem középpontjába került, ahogy új történelmi csúcsra emelkedett. 2025 szeptemberében az arany unciánkénti ára elérte a 3 660 dollárt, ezzel több mint 39%-os növekedést produkált az év eleje óta – ami a legnagyobb éves átlagos emelkedés 1990 óta.
2025. 09. 12. 18:30
Megosztás:

Bebukott a kötvényhozam

Tegnap az infláció a várakozásoknak megfelelően alakult az USA-ban. Azaz a fő mutatószám 2,7-ről 2,9 százalékra emelkedett, míg a maginfláció 3,1 százalékon stagnált, de ez is elég volt ahhoz, hogy a kötvénypiac, s így a részvénypiac is optimista legyen.
2025. 09. 12. 18:00
Megosztás:

Megtörte rossz sorozatát az Adobe

Az szoftverfejlesztő cég tegnap tőzsdezárás után tette közzé aktuális pénzügyi évének harmadik negyedéves jelentését.
2025. 09. 12. 17:00
Megosztás:

Titkos üzenetet rejtenek a banki adatok: minden korábbinál drágább lett az iskolakezdés

Bár kevesebb család vett fel áruhitelt júliusban, mint tavaly, még soha nem költöttek ennyit iskolakezdésre – hiszen a kölcsönök átlagösszege egy év alatt 15 százalékkal, közel 40 ezer forinttal nőtt – mondja Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A 281 ezer forintos átlagösszeg inflációs nyomást jelez, miközben a bankok 0 százalékos THM-mel csábítanak. Kérdés, marad-e még puskapor a karácsonyi szezonra.
2025. 09. 12. 16:30
Megosztás:

15 millión Ft-ot is adnak már a bankok személyi kölcsönként

Egyre magasabb összegeket kínálnak a magyarországi bankok fedezetlen személyi hitelként, ma már egyáltalán nem számít ritkaságnak a 15 millió forintos felső összeghatár sem. Ezzel párhuzamosan az újonnan kötött személyi hitelek átlagos hitelösszege is sokat emelkedett az elmúlt időszakban, ráadásul ezt a folyamatot az Otthon Start Program is gyorsíthatja - vélik a Bank360 szakértői. Bár az ezzel kapcsolatos banki tapasztalatok vegyesek, van olyan hitelintézet, amely a program meghirdetése óta érzékelte az átlagon felüli személyi hitelek iránti érdeklődés élénkülését.
2025. 09. 12. 16:00
Megosztás:

Kényelem és biztonság: az online játékok fizetési rendszereinek jövője

A magyar játékosoknak nagyon fontos, hogy egyszerűen tudjanak pénzt be- és kivenni. Az azonnali utalás, a mobil fizetés lehetősége, valamint a kriptovaluták elérhetősége mind számítanak, mert ezek teszik kényelmessé a játékot. Sok oldal figyel ezekre az igényekre, és jobb rendszert kínál. Ebben az útmutatóban bemutatjuk az aktuális trendeket, bemutatjuk a pénzügyi szabályozás, és felsoroljuk, milyen fizetési módokat találsz a hazai oldalaknál.
2025. 09. 12. 15:58
Megosztás:

Médiaipari óriáscég formálódik Amerikában

A Paramount és a Skydance egyesülése után az új vállalat vezérigazgatója iparági értesülések szerint megbízott egy befektetési bankot azzal, hogy készítse elő a Warner Bros. Discovery felvásárlását.
2025. 09. 12. 15:00
Megosztás:

Lezárult a Nébih nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzése

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával a kormányhivatalok és a Nébih szakemberei július 15. és augusztus 30. között több mint 350 ellenőrzést tartottak a nyári szezonális ellenőrzéssorozaton. A feltárt szabálytalanságok következtében 26 esetben indult eljárás, melyek lefolytatása és a bírságok kiszabása folyamatban van - jelentette be pénteki közleményében az Agrárminisztérium (AM).
2025. 09. 12. 14:30
Megosztás:

Megtévesztő egészségügyi állítások miatt lépett a GVH

Három versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) élelmiszereket és étrend-kiegészítőket forgalmazó vállalkozásokkal szemben, mivel gyanúja szerint a cégek többek között olyan egészségügyi állításokkal népszerűsítik termékeiket, melyek megalapozatlanok, illetve amelyeket nem tudnak kellően alátámasztani, továbbá tiltott gyógyhatást tulajdonítanak a termékeknek.
2025. 09. 12. 14:00
Megosztás:

Stagnált a brit gazdaság júliusban

Stagnált a brit gazdaság teljesítménye júliusban.
2025. 09. 12. 13:30
Megosztás:

Szeptember 15-től kormányzati pilot program indul a ki nem fizetett bérek megelőlegezésére

A kormány továbbra is a dolgozók pártján áll, így minden lehetséges eszközzel segíti a munkáltatók mulasztása miatt elmaradt munkabérek rendezését. Szeptember 15-től a kormány célzott, pilot jellegű programot indít Heves vármegyében, ami mintegy 200 bajba került munkavállaló megélhetését biztosíthatja a számukra járó munkabér kifizetésének megelőlegezésével.
2025. 09. 12. 13:00
Megosztás:

Kovács Zsolt váltja Katona Bencét a Magyar Fejlesztési Bank élén

Katona Bence 2025. szeptember 30-i hatállyal, közös megegyezéssel távozik a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) elnök-vezérigazgatói posztjáról. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter megköszönte Katona Bence kitartó munkáját és sok sikert kívánt számára jövőbeni szakmai kihívásaihoz.
2025. 09. 12. 12:30
Megosztás:

Kína megfenyegette Mexikót

Kína Kereskedelmi Minisztériuma figyelmeztette Mexikót, hogy ellenintézkedéseket fog életbe léptetni, miután az ország jelezte, hogy 50%-ra tervezi emelni az ázsiai gyártmányú autókra kivetett vámokat.
2025. 09. 12. 12:00
Megosztás:

Kiárazták az EKB további lépéseit

Az EKB a várakozásoknak megfelelően 2%-on tartotta a betéti rátát és 2,15%-on az alapkamatot.
2025. 09. 12. 11:30
Megosztás:

Milyen szolgáltatásokat nyújt a modern kozmetika?

A kozmetikai szolgáltatásokat jól ismerjük, de azt vajon tudjuk-e, hogy mi a különbség a klasszikus és a modern eljárások között? Ha velünk tartasz, cikkünkből kiderül!
2025. 09. 12. 10:30
Megosztás:

Tovább estek a fejlett piaci hozamok

Folytatódott a hozamesés az USA-ban, miután a vártnak lényegében megfelelő, noha a céllal konzisztensnél érdemben magasabb inflációs adatokkal együtt közzétett újonnan munkanélküliségi segélyért fordulók száma négyéves csúcsra, 263 ezerre emelkedett.
2025. 09. 12. 10:00
Megosztás:

Ismét új csúcson zártak a tengerentúli piacok

Új csúcson zártak a Wall Street fő indexei csütörtökön, miután kedvező vállalati hírek és az erősödő kamatcsökkentési várakozások támogatták az emelkedést.
2025. 09. 12. 09:30
Megosztás:

A védelmi szektor vezetésével emelkedtek a nyugat-európai piacok

Zöldben zártak a nyugat-európai részvénypiacok csütörtökön. A páneurópai STOXX 0,5%-kal zárt magasabban, miközben a régió repülőgép- ipari és védelmi indexe történelmi csúcsot ért el, 2,5%-os emelkedéssel.
2025. 09. 12. 09:00
Megosztás:

Ebben a 3 országban a legalacsonyabb a munkanélküliség

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban 4,9 százalék volt a munkanélküliség júliusban, megegyezett a júliusi szinttel - áll a szervezet honlapján.
2025. 09. 12. 08:30
Megosztás:

Erősödött a forint péntek reggelre

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 09. 12. 08:00
Megosztás: