Ma is nagyot estek a nyugat-európai tőzsdék
A bankrészvények átlagosan 36 százalékkal maradnak el a tavaly év végi értéküktől, mert a befektetők széles körű mérgezéstől tartanak a várhatóan növekvő görög leírások és általában az euróövezeti államadósság-válság miatt. Kedden is a bankrészvények vesztették a legtöbbet, őket követték az autóipariak, miközben a német állampapír hozama tovább esett, habár biztosítási árjegyzése újabb rekordra drágult. Az EKB elnöke kedden, európai parlamenti beszámolójában megerősítette, hogy belátható ideig csak gyenge gazdasági növekedésre lehet számítani. Közben a kínai ipar szeptemberi teljesítményéről hétfőn érkezett felmérések arra vallanak, hogy egyelőre kívülről sem várható ösztönző keresletnövekedés.
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 1,3 százalékos visszalépéssel kezdett, majd a napközi, 4 százalékot is elérő zuhanásból kissé ledolgozva előzetes adat szerint 2,74 százalékos napi csökkenéssel 887,24 ponton zárt. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 kedden 131,06 pontos, 2,58 százalékos romlással 4.944,44 ponton zárt. A frankfurti DAX-30 159,99 pontos, 2,98 százalékos mínusszal 5.216,71 ponton végzett. Párizsban a CAC-40 76,28 ponttal, 2,61 százalékkal 2.850,55 pontra esett.
Az értéktőzsdék nyitásakor az euró 1,3222 dollár volt vételi oldalon a bankközi devizapiacon, az értéktőzsdék zárása után 1,3280 dollárnál tartott, 0,0107 dollárral drágábban a hétfő estinél, 0,82 százalékkal olcsóbban, mint tavaly év végén. Az euró kedden majdnem kilenchavi mélypontot ért el a dollárral szemben 1,3146 dolláron, miközben az euróövezeti pénzügyminiszterek arról tárgyalnak, hogy a magánbankok a korábban tervezettnél többet engedjenek el a görög adósságból, és november közepe előtt nem várható az EU-IMF mentőprogram következő részletének kiutalása sem Görögországnak. Délután azonban az amerikai Fed elnöke ráijesztett a piacokra azzal a kijelentésével, hogy a Fed "kész további intézkedéseket tenni" a gazdaság megsegítésére: ettől a dollár vesztett előnyéből.
Az arany unciánként (31,1 gramm) 1.640,40 dollár volt kedden későn azonnali szállításra Londonban, olcsóbb a hétfő esti 1.648,80 dollárnál. Kedden az arany ára inkább az ipari fémek irányzatát követte, lefelé, alig vonzotta a menedékkeresőket. (MTI)