Magyar Telekom - a beruházásokat és az osztalékpolitikát érintheti a különadó
Az elnök-vezérigazgató szerint bár trendről beszélni még korai, de látnak bizakodásra okot adó jeleket a magyar gazdaságban. "Eseménydús hónapokat hagyunk magunk mögött" - kezdte sajtótájékoztatóját a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója.
A legfontosabb az, hogy milyen a makrogazdasági helyzet és, hogy ez miként hat a fogyasztói körre. Habár a vállalat továbbra is negatív eredményeket könyvelt el a harmadik negyedévben, annak mértéke kisebb volt, mint korábban. Az elnök-vezérigazgató elmondta: a vállalat eredményei igazolják az elmúlt időszakban követett stratégiát.
Sikerült növelni a társaság piaci részesedését olyan fontos, a telekommunikációt "forradalmasító" piaci szegmensekben, mint a tévépiacon, valamint a mobil szélessávban. A Magyar Telekomnál több lehetőséget is vizsgálnak, hogy miként tudják kitermelni a válságadónak a társaságra eső, mintegy 27 milliárd forintos részét. A kérdésben az igazgatóság még nem hozott döntést, de az intézkedések leginkább a beruházásokra és osztalékpolitikára lehetnek hatással.
A munkavállalói érdek-képviseleti szervekkel a válságadó bejelentése előtt megkötött 2011-re vonatkozó szerződést nem kell módosítani az új adónem miatt. Christopher Mattheisen hangsúlyozta továbbá: a társaságnak alapvető érdeke, hogy a magyar gazdaság ismét fejlődésnek induljon, és reményét fejezte ki, hogy az új adó segít az ország helyzetén.
A vállalat harmadik negyedévi eredményeiről szólva Thilo Kusch, a társaság gazdasági vezérigazgató-helyettese kifejtette, hogy a vállalat hatékonyságnövelő intézkedései és a javuló gazdasági környezet is hozzájárul a korábbi negyedéveknél kedvezőbb eredményekhez. A válságadóval kapcsolatosan elmondta: olyan dologhoz nyúlhatnak a vállalaton belül, amelyeken "amúgy nem változtattak volna".
Újságírói kérdésre válaszolva kijelentette, hogy a kormány által korábban bejelentett öt-hét milliárd forint értékű kormányzati telekommunikációs költségcsökkentés a válságadón túl is érintheti a Magyar Telekom eredményeit.